RockStation


Turilli - Lione Rhapsody: áprilisban Budapesten az ikonikus zenekar

2020. március 02. - sunthatneversets

turillilionerh2019.jpg

Tavaly jelent meg a Luca Turilli és Fabio Lione nevével fémjelzett Rhapsody új lemeze, Zero Gravity (Rebirth and Evolution) címmel a Nuclear Blast gondozásában. A csapat áprilisban Budapesten is bemutatja az albumot a Barba Negra Music Clubban, ahol természetesen az újak mellett a klasszikus Rhapsody dalok is elhangzanak majd, illetve vendégként fellép a Cellar Darling és a Canterra.

Tovább

Rockmaraton I. nap (kedd) - 2019.07.09. Szalki-sziget, Dunaújváros

_mg_3778.JPG

2010 óta járok Rockmaratonra, ez idő alatt kialakulhatott egyfajta függőség, mivel kötelező módon járunk le minden évben a cimboráimmal, még akkor is, ha valamikor gyengébb volt valamivel a felhozatal. Mert, hogy teljesen gyenge talán sose volt, főleg nem egy magyar fesztiválhoz képest, ami tulajdonképpen az egyetlen tiszta rock, metal és punk rendezvény kicsiny hazánkban. Mindenki mindig talál pár hozzá közeli bandát a line upban. Dicséretes, hogy az elmúlt három évben kifejezettem erősödött a külföldi felhozatal, ami még kecsegtetőbbé teszi az egy hetes szesz-vakációt.

Tovább

Az Amaranthe frontlányával közös dalt adott ki a Turilli / Lione Rhapsody

rhapsodyzerogravity.jpgA június 26-án a Volt Fesztiválra látogató Amaranthe énekesnőjével, Elize Ryddel közös dalt adott ki a Turilli / Lione vonal által fémjelzett Rhapsody. A D.N.A. [Demon and Angel] című dalban talán sejthetitek, mi lesz az énekbeli szereposztás, a nóta maga a július 5-én megjelenő Zero Gravity (Rebirth And Evolution) című nagylemezen lesz megtalálható.

Tovább

Nyáron érkezik a Turilli / Lione-féle Rhapsody új albuma

turillilionerh2019.jpgJúnius 28-án érkezik a Turilli / Lione Rhapsody új, igazából ezen név alatt első lemeze, Zero Gravity (Rebirth And Evolution). A tízdalos csomaghoz a bejelentéssel egyidőben megérkezett az első dal is, a Phoenix Rising, melyhez egy, az album borítójához passzolóan futurisztikus látványvilágú dalszöveges videót készítettek az urak.

Tovább

„Tény, hogy a Rhapsody volt a valaha létezett legnagyobb olasz metal banda, és az is, hogy Olaszországon kívül sokkal sikeresebbek voltunk”

Fabio Lione-interjú

rhapsody_2.jpg

A Rhapsody, mint tudjuk, az 1990-es évek végén egy csapásra felrajzolta Olaszországot a metal zene térképére. Sajnálatos módon az ő pályájuk sem volt mentes az ilyen-olyan hullámhegyektől-és völgyektől, amelyek közül itt elég csak a névmódosítást és a későbbi kettéosztódást megemlítenünk. A szimfonikus metal irányzatot tökélyre fejlesztő formáció most egy alapos világturné keretében a bemutatkozó Legendary Tales album megjelenésének huszadik évfordulóját ünnepli, s egyben megadja a végtisztességet az eredeti bandanévnek. Szerencsére a hazai rajongók sem maradnak ki az élményből, addig is itt egy minden részletre kiterjedő beszélgetés a nagy idők egyik részesével, Fabio Lione énekessel.

Tovább

Rhapsody: újjáalakulás és búcsúturné a 20 éves jubileumon

rhapsody_2.jpg

Fabio Lione, Luca Turilli, Dominique Leurquin, Patrice Guers és Alex Holzwarth örömmel jelentették be nemrég a hírt: közös zenekaruk, a Rhapsody ismét összeáll egy búcsúturné erejéig. A különleges, és vissza nem térő koncertsorozatnak egy hazai állomás is a része: Budapesten március 8-án, a Barba Negra Music Clubban láthatjuk a Rhapsody-t.

Tovább

Concerto Music: Rhapsody, Angra, Nightwish és Within Temptation 2018-ban

accept2017e.jpg

Koncertekben gazdag 2018-as évre készül a Concerto Music, mely 1997 óta szervezi nemzetközi rock és metal zenekarok hazai fellépéseit. Bár a program még nem teljes, már most jó egy tucat csapat fellépésére készülhetünk: jövőre érkezik a Nightwish, a Within Temptation, az Accept, az Angra, a Rhapsody, a Therion, a Satyricon, az Orphaned Land, Anneke van Giersbergen és az Insomnium is.

Tovább

Márciusban Budapestre jön a Rhapsody!

farewell.jpgMárcius 20-án nálunk is elbúcsúzik a nagyközönségtől a szimfo-metal nagyágyú Rhapsody. A csapat egyúttal az első nagylemezzel, az 1997-es Legendary Taleszel is kiemelten foglalkozik majd, így a rajongóknak mindenképp ott a helyük a Barba Negrában, hogy elköszönjenek a 2005-ös kettéválás óta Rhapsody Of Fire néven ismert bandától.

Tovább

Két volt In Flames taggal nyomul a CyHra

cyhra-band-2017.jpgJesper Strömblad és Peter Iwers (ugyebár mindketten az In Flamesben kenették) mellett a volt Amaranthe énekes, Jake E. és a Rhapsodys Alex Landenburg alkotja a CyHra nevű modern metal zenekart, akiknek az első dala, a Karma a napokban debütált, rögtön klipesített formában. Az egyébként részben In Flames, részben Amaranthe ízű zenét nyomató, de mindezeket egy könnyed modern formában egybegyúró csapat első nagylemeze, a Letters To Myself előreláthatólag október 27-re lesz várható, a borító és a dallista már elérhető, lentebb persze a klipet is meglelitek.

Tovább

Hamarosan Rhapsody koncert: videóüzenet a zenekartól

rhapsody01.jpg

Már csak pár napot kell várni az olasz Luci Turilli szimfonikus power metal csapatának Budapestre érkezéséhez: a Rhapsody a német Freedom Call és az Orden Ogan, valamint az olasz Vexillum és a hazai Tales Of Evening társaságában lép fel november 28-án a Club 202-ben.

Tovább

Rhapsody: szimfonikus power metal hősök Budapesten

rhapsody01.jpg

November 28-án érkezik Budapestre Luca Turilli és zenekara, a Rhapsody. A két évtizedes múltra visszatekintő, másfél millió lemezt eladó szimfonikus metal csapat örökségét tovább vivő együttes új lemezét mutatja be a Club 202-ben, méghozzá a Freedom Call, az Orden Ogan, a Vexillum és a Tales Of Evening társaságában.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum