A két részre vált Rhapsody (Of Fire) egyik fele szerda este Budapesten járt. Luca Turilli zenekara sokat játszik az anyaegyüttestől is, illetve a mester szólóalbumai is elég hasonlóak, úgyhogy nyugodtan mondhatom, hogy Rhapsody koncerten voltam. Folytatásban beszámoló.
Korán volt a kapunyitás, úgyhogy az est első fellépőiről sajnos lemaradtam (az est egyetlen magyar fellépője, a nagykanizsai, szimfonikus metálban utazó Tales OF Evening, az olasz folk metál Vexillum, a német Orden Ogan). A német Freedom Call a Gamma Ray dobosának, Dan Zimmermannak a műve, így a zenei világot már jó előre be tudtam lőni magamnak. Nem is tévedtem. Szórakoztató előadást tartottak, valahol félúton a komolytalanság és Manowar-féle zenekarokra jellemző warrior-steel-fight-power-metal bűvkörben íródott acélszívű metallerség között. A Power And Glory című szám alatt az énekes vezérletével felváltva kellett a levegőbe öklöznie a közönségnek, a Land Of Light zárószám előtt pedig énekóra volt, hogy a közönség együtt tudja énekelni velük a refrént. Viszonylag rövid ideig játszottak, de nagyon jól fogadta őket a Club 202 publikuma. Önmagukat happy-metal stílusnévvel illetik, ami kifejezetten találó. Ha valaki szereti a Gamma Rayt vagy az ahhoz hasonló kicsit könnyedebb, power-metal zenekarokat, annak a Freedom Call is be fog jönni.
¾ 10 környékén csapott a húrokba az est sztárvendége, Luca Turilli, illetve az általa vezetett Rhapsody. Azt már előre tudni lehetett, hogy sérülése miatt a ritmusgitáros Dominique Leurquin nem vesz részt a koncerten, és nem vendéggitárossal, hanem felvételről pótolják majd. A többiek jelen voltak, teljes erőbedobással, sőt, csatlakozott a zenekarhoz az új album két dalában szereplő énekesnő, Sassy Bernert is. Egy nagy kivetítő is fokozta a koncertélményt, amin a számokhoz illő bejátszásokat láthattunk, többségében barokk épületeket, hegyoldalakat, különböző természeti jelenségeket (patak, forrás). A látványt és a művészi értékek kifejezését nem érhette tehát kritika.
A tavaly újonnan kialakult formáció új albumát csak a koncert előtt hallgattam meg párszor, leginkább a régebbi Rhapsody klasszikusokkal vagyok tisztában. A fiatal énekesnek, Alessandro Continak élőben is nagyon jó hangja van, kellemes meglepetés volt. Erőteljes, tiszta, tényleg, sokszor mintha egy operarészletet hallgattunk volt. A Sassy Bernertel előadott duettek gyönyörűek voltak, igazi komolyzenei élmény. Frontemberként nem csinált semmi különlegeset, korrekten, klisék szerint kommunikált a közönséggel, de összességében egy életvidám, szimpatikus srác benyomását keltette.
Az intro után a Rhapsody Riding The Winds Of Eterenityjével nyitottak, aztán jött a Clash Of The Titans. Az első harmadában volt az új album „slágerének” szánt Excalibur is, amit Alex Landenburg dobos szólója követett. Jó volt- jó volt, de nekem összességében a Freedom Call dobperformansza jobban tetszett. Ellentétben a basszusgitárossal, Patrice Guerssel. Fantasztikus volt nézni és hallgatni, amit a hangszerével csinált, számomra az ő szólója volt talán az este fénypontja. A számokban persze annyit játszott csak, amit kell, de szerencsére tisztán hallottam mindent, jól megoldották a hangosítást.
Luca mester az est nagy részében inkább háttérbe vonult, és játszotta a tőle megszokott gitárfutamokat. Néha persze bevonta őt az énekes, de olyankor is csak bólogatott, hajlongott, majd folytatta a gitáron. Volt egy „akusztikus” blokk is, amikor ő klasszikus gitárra váltott, a keményebb számokban pedig virgázott rendesen. Jól összerakott, profi munka volt, érződött az egész koncerten, semmi nem volt a véletlenre bízva. A hangulat kiváló volt, egész sokan össze is verődtünk, főleg a szerda esti időpont tükrében.
Korrekt volt, rendben volt. A vége felé már elfáradtam, éppen ennyi volt elég, amennyit kaptunk. Sok váratlan dolog nem történt, a setlistet is lehetett előre sejteni, nem sokat variáltak rajta a turnén. Azt gondolom, hogy csalódottan senki nem távozott, Luca és barátai megszolgálták az értük kifizetett belépőt.
A kép nem helyszínen készült és INNEN való.
