Harmadik és egyben utolsó Rockmaraton beszámolóm bevezetője már nem szólhat arról, hogy hol volt és mikor volt, hiszen csak önmagamat ismételném. Akit érdekelt, az minimum tud róla, de inkább ott volt. Akit pedig nem, ahhoz ebben a cikkben nyilván nem beszélek. Szóval a negyedik és ötödik este beszámolójának nyitóbekezdését a köszönetnyilvánításra fordítanám inkább. Mert köszönettel tartozom a kezeknek, akik a plüss pónit stílustól függetlenül tartották fel a legkülönbözőbb koncerteken végig és ennek a jelenségnek azt hiszem vastagon kijár a tisztelet. Mint ahogy annak a lánynak is, aki látszólag ugyanabban a néptáncos szettben nyomta le az öt napot, aranyosan két copfban hordott haja alatt és legyen szó AMD, Black vagy Death koncertről, ő mindig elővette azokat a techno buliból hozott lelkes mozdulatsorokat, amik sokszor nevetettek meg a fesztivál ideje alatt. Aztán köszönöm még Csabinak, hogy a tizennyolcadik Maratonján már nem terített törülközőt a vállára és nem büfiztette oda hajnalban a részeg punkokat. Meg persze köszönet a szervezőknek többek között azért, amiért kardviadalt rendeztek délután azoknak az ámuló lovag metál lovagoknak, akik míg saját fa és műanyag kardjaikkal elalélva nézték a mesterek, én is megfigyelhettem őket, mert nagyon kíváncsi voltam a fajtájukra. Nem utolsó sorban pedig köszönöm a Szándokánra is hasonlító Powerwolf papnak, hogy néha csöndben elsétált mellettünk, csinosan rajongó jelmezében és bár nagyon közel jött néha, de végül egyáltalán nem szólalt meg.