RockStation


Újabb kiadást kap a Fear Inoculum

2019. november 14. - theshattered

tool_2019_2.jpgHa már így beindul a Tool körül a szekér és ha már ilyen gyorsan elkelt a limitált kiadású Fear Inoculum, egy újabb verzióval toldja meg az augusztus 30-án megjelent album sorát a Tool. A könyvformátumban megjelenő kiadás ötvenhat oldalnyi finomsággal látja majd el az arra beruházókat, mellé pedig további öt térhatású, csakis itt elérhető kártya és a már említett limitált kiadás filmverziójának, a Recusant Ad Infinitumnak a letöltőkódja is jár majd.

Tovább

Forty Six & 2 - Újabb Tool-dalt dolgozott át a Brass Against

brass_press2.jpgA Brass Against lassan több nótát dolgoz át a Tooltól, mint a kvázi névadó Rage Against The Machinetól. Na, nem mintha ezzel bármi bajunk lenne, sőt, egyszerűen csak érdekes észrevétel. A masszív fúvósszekcióval operáló rock-feldolgozás csapat ezúttal is a szokásos társ, Sophia Urista vendégénekével dolgozott, vette fel a nótát, mely nem más lett, mint az Ænima nagylemez egyik alappillére, a Forty Six & 2.

Tovább

Megvan a Billboard első hely a Toolnak

tool_2019_2.jpg
Habár volt esély rá, hogy Taylor Swift új lemeze, a Lover lesz az első a Billboard listáján, a Tool és a rajongói megoldották, hogy a tizenhárom év (és rengeteg mém) után kiadott Fear Inoculum ott legyen az őt megillető helyen. A lemezeladások persze már koránt sem annyira élénkek, mint tizen-huszon éve, sőt, a netes streamelések is beleszámítanak, de azért így is eléggé kalapemelésre méltó Maynardék teljesítménye.

Tovább

Több, mint ezren hallgatták a Tool lemezét a Burning Man fesztiválon

party-at-burning-man.jpgValószínűleg senki számára nem új hír: múlt hét pénteken megjelent a Tool régen várt új nagylemeze, a Fear Inoculum. A tizenhárom éve várt albumot már aki akarta, milliószor meghallgathatta oda-vissza, de voltak, akik kvázi "élőben", a Burning Man fesztiválon hallhatták először azt. Persze az idézőjel azért van ott, mert ez csak a lemez ottani lejátszását jelentette, de így is több, mint ezren sereglettek oda és élvezték az albumot, melyet Alex Grey, a borítót készítő grafikus vezetett fel.

Tovább

Felpakolta a klipjeit a YouTube-ra a Tool

tool_2019_1.jpgNézze meg az ember, miket meg nem csinál a Tool! Nem elég, hogy új lemezt adott ki (ki hitte volna ezt akár még tavaly is?), a diszkográfia visszamenő elemei is sorra felkerültek a népszerű streamer oldalakra - nem kis sikert aratva ezzel. Viszont Maynard James Keenanék még ezt is tetézni tudják! Igaz, már csak mérsékelt mennyiségű ínyencség marad a fiókban, de hogy teljes legyen a kiszolgálás, a négyes felrakta a YouTubera a korai videóit, így már hivatalos formában is élvezni lehet a Sober, Vicarious, Prison Sex, Schism, Ænema és Stinkfist jól ismert klipjeit. Tessék, csak tessék!

Tovább

Tool - Fear Inoculum (Volcano, 2019)

Amiért érdemes 13 évet várni

toolfi.jpgKevesen vagyunk, akik hittek benne, hogy tényleg eljön ez a nap. 13 év 4 hónap és 2 nap után újra egy Tool lemezzel gyarapodott a világ. Nem volt ez egy könnyű szülés! Sőt! A 2006-os 10 000 Days után hosszas pereskedésbe futott bele a zenekar, emellett Maynard James Keenan is elfoglalt lett a másik két projectjével az A Perfect Circle-lel és a Pusciferrel. A rajongók meg ahogy tudták úgy próbálták feldolgozni, hogy néha megvillantotta valamelyik tag az új album reménysugarát. Hol elviccelve, hol a Guns N' Roses Chinese Democracy-jéhez hasonlítgatva a kialakult helyzetet, hol teljesen lemondóan. És akkor ízlelgessük egy kicsit még, hogy mennyit jelent ez a 13 év 4 hónap 2 nap: a Tool egy az egyben kimaradt például a közösségi médiák mindent behálózó térnyeréséből, és abból, hogy az időközben felfutó online zene szolgáltatókon megjelenjenek (az iTunes, Spotify stb. bojkottjukra gondolok itt, ami viszont ebben az évben már náluk is járható út lett; apró könnycsepp elmorzsolást ért ez nekem). Egy éles szemű marketinges ilyenkor már többszöri válságmegbeszélést hívna össze, hogy miként tartsa életben a zenekar nimbuszát. Ehelyett a Tool ebben a hosszú szünetben is meghatározó tényező tudott maradni. Sőt!

Tovább

Itt van az új Tool-lemez, a Fear Inoculum!

tool_2019_1.jpgMa végre-valahára megjelenik a Tool új nagylemeze, a már réges-régen (tizenhárom éve) várt Fear Inoculum. A már általunk is többször előzetesen belengetett anyag, melynek a speckó kiadása az előrendelések alatt sold out lett, ismét nyakatekert szövegeket hoz a fanatikusoknak (mertek volna nem...), melyeket itt, lentebb ti is elolvashattok - nyilván a friss termés hallgatása közben, melyet szintén nagy örömmel mutatunk be.

Tovább

Ezek a dalok lesznek ott a Fear Inoculumon

tool_2019_1.jpgAugusztus 30-án, azaz alig több, mint két hét múlva végre-valahára megjelenik a Tool régen várt új nagylemeze, a hetes szám jegyében fogant Fear Inoculum. A borítót és a címadót már korábban bemutatta a kvartett - nem beszélve a koncerteken is játszott Descending és az Invincible című eposzokról - most viszont nyilvánosságra került a teljes dallista, mind a fizikai, mind a digitális kiadásokhoz.

Tovább

Fear Inoculum - 13 év után itt egy új Tool-dal

tool2019.jpg

Valószínűleg az "év leginkább várt visszatérése" díjat idén a Tool viszi haza, akik 13 évvel legutóbbi lemezük a 10,000 Days kiadása után augusztus 30-án végre valahára megjelentetik új albumukat, amely a Fear Inoculum címet kapta a keresztségben. A zenekar idén egy rövidebb európai turnén - melynek prágai és bécsi állomásán mi is ott voltunk - Descending és Invincible címmel új dalokat már játszott, most azonban itt az első olyan dal, maga a címadó Fear Inoculum, amely stúdiós minőségben szólal meg.

Tovább

Így néz ki az új Tool-lemez borítója

tool2019.jpgAugusztus 30-án végre-valahára megjelenik a Tool új nagylemeze, a Fear Inoculum. Igaz, még dallista nincs, de a borítót már bemutatta a kvartett, ezt lentebb találjátok meg. Adam Jones szerint az album a hetes szám körül fog keringeni, ráadásul a hét nóta mintegy nyolcvan percet fog kitenni, szóval jobb, ha a rajongók felkötik a gatyeszt.

Tovább

Nem volt egyszerű menet az új Tool-lemez elkészítése

tool2006new.jpg

Egyre inkább zakatolunk az új Tool-album, az augusztus 30-án megjelenő Fear Inoculum megjelenési ideje felé, így egyértelmű, hogy egyre többet nyilatkozik róla a zenekar, vagy annak valamelyik tagja. A frontember Maynard James Keenan a podcast-gazda Joe Rogannek egy bő lére eresztett beszélgetés során többek között elárulta, a friss korong, a 2006-os 10,000 Days utódjának elkészítése nem volt éppen egy fáklyásmenet, sőt!

Tovább

Fear Inoculum címmel érkezik a Tool új albuma

tool_band_5.jpg

Most már tényleg itt van a kanyarban a Tool új albuma, akik 13 év után jelentkeznek új lemezzel. Az augusztus 30-ai megjelenés már hetek óta tudott, tegnap viszont a korong címe is kiderült. Az új lemez a Fear Inoculum címet kapja, a produceri munkákért Joe Barresi felelt, míg a maszterelés Bob Ludwig érdeme. A címmel egyidőben az is bejelentésre került, hogy a zenekar eddigi teljes katalógusa augusztus 2-én felkerül a streaming-szolgáltatók kínálatába.

Tovább

Tool, Fiend @ Prága, O2, 2019.06.04.

Csak áldani lehet az eget, hogy úgy tűnik ez a formáció újra él és alkot

tool_live.PNGAzon szerencsés emberek közé tartozom, akik 2007-ben elcsípték a Szigeten a Toolt. Akkor még fel sem fogtam, hogy ez egy igen erős fegyvertény lesz, ha szóba kerül a kihagyhatatlan koncertek társalkodási kategóriája. A Tool az elmúlt szűk 12 évben szinte semmit nem csinált. Élőben nem nagyon mozdult ki a zenekar, az akkor még friss, egy éves 10 000 Days pedig azóta is az utolsó lemezük. Jó pár éve fel-felbukik egy poszt arról, hogy készül az új lemez, de az már a Guns N’ Roses hírhedten elhúzódó Chinese Democracy-jére is köröket vert. Idén viszont egyre több életjel, és remény sugár jelezte, hogy valami készül(t) a Tool háza táján. 

Tovább

Megvan az új Tool hivatalos megjelenési ideje!

tool_band_5.jpg

Hivatalosan, a zenekar által tudni (a koncertjükön, kivetítés formájában adták a rajongók tudtára), hogy mikor jelenik meg VÉGRE a 2006-os Tool-nagylemez, a 10 000 Days utódja. Az egyelőre még ismeretlen című albumról két dalt, a Descendinget, illetve az Invinciblet már játszotta a négyes, a teljes pakkra pedig csak augusztus végéig kell majd várni - és ez már tuti!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum