Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik 2007-ben elcsípték a Szigeten a Toolt. Akkor még fel sem fogtam, hogy ez egy igen erős fegyvertény lesz, ha szóba kerül a kihagyhatatlan koncertek társalkodási kategóriája. A Tool az elmúlt szűk 12 évben szinte semmit nem csinált. Élőben nem nagyon mozdult ki a zenekar, az akkor még friss, egy éves 10 000 Days pedig azóta is az utolsó lemezük. Jó pár éve fel-felbukik egy poszt arról, hogy készül az új lemez, de az már a Guns N’ Roses hírhedten elhúzódó Chinese Democracy-jére is köröket vert. Idén viszont egyre több életjel, és remény sugár jelezte, hogy valami készül(t) a Tool háza táján.
Ennek pedig az egyik legkézzelfoghatóbb jele az volt, hogy az amerikai négyes Európában is tiszteletét teszi ezen a nyáron. Magyarország kimaradt a szórásból, nekünk pedig a Bécs, Prága kettős között kellett vacillálni. Bécs kb. negyed órával a jegyárusítás után már erősen sold out felé hajlott, így lett Prága a befutó.
Azt nem gondoltam volna, hogy 33 évesen jutok el oda, hogy egy aréna-koncertre menjek. Őszintén szólva nem is tudtam, hogy milyen az, ha az ember nem a kapunál adja oda a belépőt vagy a pénzt, és két lépés múlva már bent van a koncert részen. Az O2 aréna baromi nagy, és a beléptetés is leginkább egy forgalmas repülőtérre hajazott fémdetektorral, jegy ellenőrző kapukkal. Aránylag gyorsan lement a dolog, de a Fiend koncertje egy az egyben a belépés és a szektor keresgéléssel telt. Előtte meg egy újra élt tiniskedéssel (parkban sör, bor, bealapozás céljából, lerészegedés eredményével).
Amire odakerültünk a társasággal, hogy meg van a székünk, már le is hunytak a fények, csak a Tool szimbolikájának egyik fő eleme, a hétszög (heptagram) adott valami fényt, és aztán bele is kezdtek az Aenima-ba. A setlist egyébként a nemrég lezajlott amerikai, és az addig egy állomást letudó európai turnén ugyanaz volt, 2019-ben pedig már nem lehet meglepetést okozni, csak azzal, ha borítják a sorrendet, más dalt raknak bele. Nem tették ezt, de nem is bántam, mert igen erős volt a folytatás.
Pot után jött a Parabol / Parabola. Nem vagyok jó saccoló, az aréna nagyjából színültig töltve, a színpad velünk szemben, és így full olyan élmény volt, mint amikor életemben először láttam 3D-s (doku)filmet a csillagokról, szupernóvákról, űrről. Sőt! Az ember tömeg apró mozgásai, ahogy egy nagy nyüzsgő masszává váltak, és közben a színpadon ment a kivetítő. Hét panel, középen egy a kilencszögű csillagnak szentelve. Ha olyan dal volt, aminek klipje is van akkor az hozta az alaptémát a vetítésnek (a Parabol / Parabola kifejezetten gyilkos volt), ha pedig nem klipes jött, akkor valami egyedi fény, és kép világ, lézerekkel megtűzdelve. Ilyen volt a két új dal is, a Descending és az Invincible. A kivetítőn is megjelent a 2019.08.30-as dátum, úgyhogy a kételkedők már készpénznek vehetik az új Tool albumot. Ami ezen számok alapján igen várós lesz. Jelenleg erre van a Tool hangolva, ez az új Tool, és belefért hogy a régebbi dalokba kisebb hibák is becsússzanak.
Schism, Jambi és a 46&2 is lement, majd Danny Carrey szóló szettje után még a Vicarious, és a Stinkfist zárta a majd 2 órás koncertet. Ami nem is igazán koncert volt, mint inkább színházi előadás, ahol a kép és a hang tökéletes elegyével egy olyan élményt hozott a Tool, amit senki nem fog, és senki sem tett eddig. Mindezt úgy, hogy a frontember Maynard James Keenan hátul a sötétben énekli az egész koncertet, hogy az egy gitár meg az egy basszus úgy szól, mintha legalább meg lenne triplázva mindkettő. Végtelenül sokat nyújtott a Tool, mind képben, mind hangban, és csak áldani lehet az eget, hogy úgy tűnik ez a formáció újra él, és alkot.
/A képek nem a helyszínen készültek/
