RockStation


Csütörtökön kezdődik a strandolással egybekötött 10.Veréb fesztivál Csornán!

2017. július 24. - sunthatneversets

06_1.png

A jubiláló csornai rendezvény egyik különlegessége, hogy a fesztiválozók akár a medencékből hallgathatják kedvenceiket és mindezt díjmentesen, hiszen 2017-ben minden résztvevőnek ingyenes a strandbelépés. Továbbá, a július utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő fesztivál, születésnapja alkalmából két nagyszínpaddal várja az érdeklődőket és kínál tömény zenei élményt három napon keresztül. Már a csütörtöki nap erősen indul, színpadra lép a Brains, a Road, Akkezdet Phiai, a Dorothy. Másnap érkezik többek között a Belga, 30y, Depresszió, Supernem. Szombaton pedig Anna and the Barbies, Intim Torna Illegál, Paddy and the Rats és az Alvin és a mókusok legjobb dalai szólalnak meg. A koncerteken kívül számos alternatív szórakoztató programmal is készülnek a szervezők, ilyen lesz például a beerpong, a perecevő verseny vagy a csocsóbajnokság. A rendezvényre különböző közlekedési eszközökkel, akár kedvezményesen is ellehet jutni, erről és minden másról a www.verebfeszt.hu címen lehet tájékozódni.

Tovább

Háromnapos őrülettel jubilál a csornai Veréb Fesztivál

vereb_fesztival_2017.jpg

A 10 éves születésnap méltó módon kerül megünneplésre július utolsó hétvégéjén, hiszen két nagyszínpadon olyan nagyszerű bandák lépnek fel, mint a Brains, Anna And The Barbies, Bëlga, Intim Torna Illegál, Alvin és a Mókusok, Road, 30Y, Paddy And The Rats, Supernem, Depresszió, Katalpult Dj, Akkezdet Phiai, Rózsaszín Pittbull, Prosectura és még sokan mások. A szokásos strandolási lehetőség mellett számos szórakoztató és OFF program kerül megrendezésre.

Tovább

Két év kihagyást követően visszatér a Veréb fesztivál!

vereb_2016.jpg

Július utolsó hétvégéjén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a nagy múltú könnyűzenei fesztivál. A visszatéréssel bővül a zenei repertoár is, színpadra lép a Csík zenekar, az Intim Torna Illegál, a FISH!, a Kistehén, az Alvin és a mókusok, a Bagossy Brothers Company, a Dorothy, a New Level Empire, a Babel, a Rózsaszín Pittbull és még sokan mások. A koncertek utáni hangulatról Dj Palotai és Sikztah gondoskodik.

Tovább

Veréb Fesztivál – Az utolsó felvonás

Verébhird.jpg

„Egyszer minden véget ér". Régi közhely, amely most már a Veréb fesztiválra is igaz. Július 13-án utolsó alkalommal kerül megrendezésre a csornai könnyűzenei fesztivál. Az elmúlt nyolc év alatt a fesztivál országos ismertségre tett szert, a hazai zenei élvonal számos zenekara adott koncertet.  A rengeteg szép emlék és sikeres szervezés után idén nyáron azonban lezárul a Veréb fesztivál története.

Tovább

Egy kis megőrülés: Veréb Fesztivál 2. nap 2012.07.27. @Csorna

Flyer Veréb.jpgA Veréb második napját a Depresszió fellépése tette vonzóvá az egységsugarú fesztiválozó számára, de előtte bemelegítésképpen a Nikson, és az Insane játszott. Sajnos a Niksont pont lekéstem, az Insane kezdésére estem a helyszínre.

Az Insane új lemezéről korábban mi is írtunk, tetszett is nekünk, és jó pár nótát le is nyomtak róla. És bár élőben sajnos nem sikerült annyira jól visszaadni az új nóták hangzását és így az érzéseket - ebben persze nem feltétlenül ők a ludasak -, de ettől függetlenül bazi jók voltak, kellően őrültek, csinálták a műsort. Egyetlen dolog miatt volt hiányérzetem: a korai kezdés miatt még csak kevesen volt a sátorban, kevesen tettük tiszteletünket a zenekar előtt. Így is volt ugrálás, pogó, de az volt az érzésem, hogy a fiatal punkoknak mindegy, milyen zene szól... 

Tovább

Punks not dead: Verébfesztivál 1. nap 2012.07.26. @Csorna

Flyer Veréb.jpgIdén hetedik alkalommal a - tehát már-már hagyományosnak mondható - rendezik meg a csornai Veréb Fesztivált. Most a korábbiaknál nívósabb, nagyobb húzóneveket sikerült igazolni az eseményre, így az iskoláskorba lépve talán ki is nőtte a "punkfesztivál" megnevezést. És ha már úgy is nagyjából tíz kilométerre lakom az eseménytől, gondoltam megnézem, hogy tud nyújtani egy kisvárosi fesztivál.

A strand és termálfürdő hátsó fövenyén felállított partisátor volt a tetthely, közvetlen tőszomszédságában pedig a sátrakat lehetett felverni, szóval viszonylag családiasan zsúfolt volt a hely.
Hét óra körül érkeztem a helyszínre, így volt időm nézelődni. Mindenfelé tizenéves punkokat láttam, szakadt cuccok, tarajok, kivarrt tini csajok...Hinnye, tán öreg leszek én ide! Közben a várpalotai Végállomás kezdett játszani. Lendületes, fiatalos "sulipunk"-ot játszó punk-rock bandát a küzdőtéren szerény számú, de annál lelkesebb szurkolótábor követte. A nem túl erős hangosítás ellenére jól nyomták a srácok, ügyesek voltak.

Tovább

Veréb fesztivál – Csütörtök délben kapunyitás

Flyer Veréb.jpgJúlius 26-án csütörtökön megnyitja kapuit a VII.Veréb fesztivál. A fesztiválozók déltől vehetik birtokba a Csornai termálfürdő és camping területét. Az első száz látogatót Veréb fesztiválos ajándéktárgyakkal jutalmazzák, de a legjobb sátorhelyek miatt is érdemes időben érkezni.

Napközben rengeteg játékkal várják az érdeklődőket. Lesz sörivó-, vizespóló-, Rábaközi Perec evő verseny. A hagyománnyá vált „Verébverés”, Verébkirálynő és királyfi választás sem maradhat el és természetesen a sportoló vendégeket is várják egy-egy kötélhúzás vagy csocsó erejéig. A strandolni vágyók  50%-os kedvezménnyel léphetnek a szomszédos termálfürdő területére.

A zenés programok a kora délutáni órákban kezdődnek. A három nap alatt olyan zenekarok lépnek majd színpadra, mint a Vad Fruttik, Depresszió, Punnany Massif, Alvin és a Mókusok, Supernem, Carbonfools, Paddy And the Rats.

A koncerteket követően pedig számos Dj gondoskodik majd a hangulat további fokozásáról.

Részletek és információk: www.verebfeszt.hu. Facebook Event: https://www.facebook.com/events/257525517682954/

Részletes program hajtás után.

Tovább

Hazai élvonallal érkezik az idei Veréb Fesztivál

veréblogo12.jpgJúlius utolsó hétvégéjén hetedszerre nyitja meg kapuit a Csornai termálfürdő campingje, ahol az ország könnyűzenei elitjének számos képviselője teszi tiszteletét. Többek között énekelhetjük a Vad Fruttik a Punnany Massif a Supernem vagy a  Carbonfools dalait, de ugrálhatunk a Depresszió az Alvin és a Mókusok a Paddy And The Rats a Rózsaszín Pittbull a Prosectura vagy az Insane koncertjeire. Az éjszakai hangulatról pedig jól ismert lemezlovasok, Dj Palotai és Sikztah gondoskodnak majd.

A sátor mellé a fürdőruhát is érdemes elpakolni, hiszen a fesztiválozók 50%-os kedvezménnyel strandolhatnak szomszédos termálfürdő medencéiben. A rendezvény területe közel másféleszeresére nő az idei évben, amely még több sportos,ügyességi játéknak biztosít helyszínt és megkönnyíti a sátrazási lehetőségeket is.

Elővételes jegyek kaphatóak július 20-ig vagy a készlet erejéig a következő településeken: Csorna, Győr, Kapuvár, Budapest, Veszprém, Pécs. Online jegyvásárlás és további hasznos információk a www.verebfeszt.hu és www.facebook.com/verebfesztivál oldalakon.

Tovább

VI. Veréb fesztivál

Az idei nyár sem telhet el Veréb fesztivál nélkül! Július 29-én és 30-án a csornai kempingben várják a fesztiválozni vágyókat, immáron a hatodik alkalommal. A szervezők ezúttal a környékbeli fiatalokat is bevonták a program összeállításába, hiszen szavazataik alapján került fellépők közé a 30Y, az Alvin és a mókusok és a Supernem. Továbbá hallhatóak lesznek: Prosectura, Rózsaszín Pittbull,  Insane, The Grenma, Bohemian Betyars, Kocsmazaj, Hisztéria, Végállomás és még sokan mások…

 

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum