
Május 24-én kerül megrendezésre az év kiemelkedő punk eseménye, a budapesti Barba Negrában, két színpadon, 7 fellépővel, 5 országból. A stílus kedvelői számára kihagyhatatlan estének szervezőjét, Horváth Lászlót kérdeztük, a Punk Legends Fest-ről.

Május 24-én kerül megrendezésre az év kiemelkedő punk eseménye, a budapesti Barba Negrában, két színpadon, 7 fellépővel, 5 országból. A stílus kedvelői számára kihagyhatatlan estének szervezőjét, Horváth Lászlót kérdeztük, a Punk Legends Fest-ről.

A death metal dunaújvárosi helytartói, a 2010-ben verbuválódott Lycanthropia zenekar nyáron készül megjelentetni második nagylemezét Postmortem Civilization címmel. Megkerestük a srácokat, hogy kibeszéljük a lemez csúszásának okát, boncolgassuk egy kicsit a dalszövegeket, a videoklipek fontosságát, a hangszerválasztást és még sok minden mást is.

Sok mindent láttam és hallottam már a rockszíntéren, mégis felszaladt egy kissé a szemöldököm a '89 óta nyomuló görög Nightstalker egykori vágányváltásától, ugyanis névváltoztatás nélkül thrashből doomba (vagy stonerbe) átrendeződni meglehetősen szokatlan jelenség.

Egy ütős dokumentumfilm készül, ezúttal a legendás Judas Priestről. A The Ballad Of Judas Priest című film friss szemszögből mutatja be a NWOBHM-ikonok 50 éves történetét. A rendezésben közreműködik a zenekar fanatikus rajongója, a Rage Against The Machine alapítója, Tom Morello, társa pedig a dokuműfajban igencsak rutinos Sam Dunn.

Az augusztus 1-jén érkező új albumuk a The Future Is Here And Everything Needs To Be Destroyed első előfutára a sötét és pörgős Well Made Play című szerzemény.

Jerry Cantrell új videóval jelentkezett. Az énekes-gitáros új albuma I Want Blood címmel tavaly jelent meg. Most a címadó dalhoz készült videó, amiben a Guns N' Roses legendás basszusgitárosa, Duff McKagan és a Faith No More dobosa Mike Bordin is szerepel. Ha kíváncsiak vagytok mit is tud Cantrell élőben, legközelebb hozzánk a Nova Rock fesztiválon láthatjátok, június 14-èn.

A metalcore nagyágyúi a We Came As Romans, új dallal köszönt be. A No Rest For The Dreamer az elsöprő Bad Luck folytatása, amely a kitartásról, ambícióról és az álmok hajszolásáról szól — még akkor is, ha az út néha bizony göröngyös.
Ha ott voltál azért, ha pedig nem voltál ott azért érdemes megnézni, hogyan is tolta a Thy Catafalque a Dürer Kertben a Vasgyár című szerzeményét. A felvétel a november 23-ai koncerten készült. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan több videó is érkezik a zenekartól erről az eseményről.
Nyolc év kihagyás után, korunk legsikeresebb metal zenekara megint Budapesten játszik. A Live Nation Magyarország szervezésében ismét Budapestre jön a Metallica. A koncertek, merthogy kettő lesz 2026. június 11- és 13-án kerülnek megrendezésre a Puskás Arénában. Abban biztosak vagyunk, hogy az esemény hamar telt házas lesz! /Fotó: Ross Halfin/
Jó kis hangulatos, seggrázós nótával kedveskedett országnak-világnak az Igorrr. A mindenféle zenét mindenféle módon vegyítő zenekar a Blastbeat Falafelbe a szokásos káoszt igyekezett megregulázott módon besűríteni, lesz itt keleties hangulat, black, blastbeat, kis rockos lazaság is, ráadásul az egészet egy hangulatos stúdiós videóval egészítették ki.

A W.E.T. egy svéd-amerikai hard rock formáció, ami olyan, mint a balatoni büfék: csak ideiglenesen üzemel. A húzónév Jeff Scott Soto énekes, az Apex az ötödik nagylemezük.
Az amerikai art-rock trió augusztusban jelenteti meg legújabb lemezét, a Danger in Fives-t, amelyet egy nagyszabású turné során Budapestre is elhoznak, így november 20-án, a Dürer Kertben táncolhatunk álomszerű zenéjükre.
Ha szereted a jó, húzós, hardcore alapú rap metalt, akkor jó eséllyel belefutottál már a Fox Lake-be. Ha nem, akkor viszont itt az ideje, mert a frissen kiadott Pure Adrenaline-ba olyan szintű energiát pakoltak be az urak, hogy tényleg elönti tőle a testet a színtiszta adrenalinfröccs.

Tavaly is méregerős csomagban hozta a Decapitated a death metal úthengert, a mostani felállás viszont még egy lapáttal rá tudott tenni: már önmagában a Cryptopsy 12 év utáni visszatérése is okot adott a jelenlétre, hát még a thrash metalos Warbringer, akik gyakoribb vendégek, de minden egyes alkalommal elképesztő energiákat szabadítanak el.

Hónapokon át tartó kezelések és rendszeres vizsgálatok után Lou Koller remek hírt osztott meg a közösségi médiában: hivatalosan is legyőzte a rákot.
In Devastation címen augusztus 8-án új album érkezik majd a Sinsaenumtól. A csupa neves zenészből álló zenekar, melynek sorait haláláig Joey Jordison is erősítette, a címadó dalt osztotta meg először az albumról, amihez klip is készült. A dobok mögött Jordison volt dobtechnikusa ül, így az egykori zenész technikájában való jártasság egyértelmű.

A White Lies bejelentette 2026 eleji brit- és európai koncertsorozatát, köztük a zenekar első önálló budapesti koncertjével, február 13-án a Dürer Kertben. A turné bejelentésével egy időben a zenekar egy vadonatúj számot is kiadott, a Nothing On Me-t, amely az első új zenéjük a 2022-es albumuk, az As I Try Not To Fall Apart megjelenése óta.

Arra már mindenki fel van készülve, hogy a mai napon bejelentik a Metallica újabb budapesti koncertjét. Azonban a zenekar, egy viszonylag ritkán játszott dalt, a Devil's Dance, 1996-os felvételét osztotta meg most a rajongókkal, amit Tuktoyaktukban játszottak, egy kanadai faluban található sörgyárban, mindössze pár száz szerencsés néző előtt! A koncert teljes felvétele ott lesz a Load speckó díszdobozos kiadásában, a rajongóknak mindenképp érdemes lecsapni rá.

A Shadows Are Security album húsz éves ünnepi turnéjával tér vissza Budapestre az As I Lay Dying. Az eseményre november 3-án kerül sor a Barba Negra színpadán. A zenekar legutoljára tavaly járt volna nálunk, azonban az a koncert a Tim Lambesis frontember melletti teljes legénység lelécelése miatt elmaradt. Reméljük, hogy idén ősszel minden rendben lesz! Hogy a zenekar milyen összeállításban érkezik az hamarosan kiderül.

Jósa Tamást számtalan különböző formáció énekeseként ismerhetjük: énekelt thrash metalt az Archaic-ban, és dallamosabb témákat a Divided soraiban. Emellett több tribute zenekarban is érdekelt, elég ha csak az Iron Maidnem-et említjük. A Brother Belmont név alatt megjelent első szólólemeze nekünk is nagyon tetszett (kritikánk ITT olvasható), ezért arra gondoltunk, megismernénk alaposabban is a projekt hátterét. Tamás minden kérdésünkre részletesen válaszolt; elő a popcornt, érdekes lesz!