Mivel augusztus végéig semmi épkézláb anyag nem érkezik, így hosszas szünet után folytatjuk Alapművek című rovatunkat, hiszen méltatlanul hanyagoltuk hónapokon keresztül. Rob Zombie és csapata viszont méltán kerül eme rovatunkba.
Rob Cummings (merthogy erre a névre keresztelték) asszisztensként és egy pornómagazin designereként kezdte karrierjét, de ezek a foglalkozások igencsak messze álltak a zeneipartól egészen addig amíg meg nem ismerkedett Shauna Reynolds-szal, aki hozzá hasonlóan szintén rajongott a kemény zenékért meg a horrorért. Úgy döntöttek zenekart alapítanak. Egy apró szépséghibája volt csak a dolognak, nevezetesen, hogy nem tudtak zenélni.
Nem volt baj ez sem: Rob énekelni, míg a lány basszusgitározni tanult és később felvette a Sean Yseult művésznevet. Így alakult meg a White Zombie, ami nevét Lugosi Béla 1932-es filmje alapján kapta. Több demó után 1987-ben megjelent a banda első lemeze, amely a Soul-Crusher címet kapta. Cummings itt vette magára a Rob Zombie művésznevet. 1989-ben jött a második lemez a Make Them Die Slowly, mely szintén nem sok vizet zavart, ellenben a még ebben az évben kiadott God Of Thunder EP hatására szerződtette a bandát a Geffen Records, így bekerültek az élvonalba.
A nagykiadónál 1992-ben jelent meg első lemezük La Sexorcristo: Devil Music Vol. 1 címen. Ezt az albumot mind a mai napig az amerikai underground zenei világ egyik legnagyobb lemezeként tartják számon. A mélyre hangolt basszusgitár és metálosra behangolt gitárok, valamint Rob Zombie szövegei szörnyekről, piálásról, illegális utcai versenyekről egyből megragadták a hallgatók figyelmét olyannyira, hogy csak Amerikában egy millió példányban kelt el a lemez.
A második Geffen által terjesztett lemez 1995-ben jelent meg. Az Astro Creep: 2000 - Songs Of Love, Destruction And Other Synthetic Delusions Of The Electric Head (merthogy a teljes cím ez volt) már egy teljesen új felállással látott napvilágot. Már csak Rob és Sean maradt meg az eredeti bandából, hozzájuk csatlakozott J. gitáron és a zseniális dobos John Tempesta (ma The Cult). Az Astro Creep tovább folytatta azt a vonalat, amit Rob a La Sexorcristoval megkezdett. A témák középpontjában ezúttal csajok, robotok és gonosz bohócok kerültek. A lemezt a híres Terry Date producelte; úgy is szól.
Az Electric Head Part 1 (The Agony) sci-fi hangjaival veszi kezdetét az indusztriál hatásokkal vastagon megkent lemez. Rob csak kántálja a szöveget ének téma vajmi kevés, de a zakatoló fémes csattogásokra érkező kövér riffek ezzel együtt is zseniális összhatást eredményeznek. A kettes Super Charger Heaven a sláger a lemezen. Ehhez foghatót mindenki csak egyszer ír életében: tökéletes. A következő komótosan menetelő Real Solution #9 fővonalát a nyújtott riffek adják, de Rob Cypress Hill szerű szövegmondása is kellően érdekes. A betonozós riffekre épülő Creature Of The Wheel, minden léggitárt kedvelő álma, csakúgy, mint a szigorúan indító, de zaklatottságba váltó Electric Head Part 2 (The Ecstasy), melynek zárása maga a tökély. A vursli hangjaival nyitó Grease Paint And Monkey Brains vastag basszusfutamaira érkezik a koszos riff, Rob pedig mély hangon dörmögi a szöveget. Az Ave Maria hangjait megszakító I Zombie hamar átcsap egy őrült rohanásba. Káosz és zűrzavar lesz úrrá valamivel több, mint három percen keresztül. Ezt követi a lemez másik csúcspontja a More Human Than Human. Minden megvan benne ami egy jó dalt jellemez, húzás, jó riffek, egyszerű, de jó refrén. A kilences El Phantasmo And The Chicken-Run Blast-O-Rama (jó hülye cím) vastagon használt samplerjeivel szinte táncolható kategória. Zombie valami dallamfélét is próbál kiereszteni a torkán kevés sikerrel, de a nóta így is király. Az utolsó előtti Blur The Technicolor kiváló zakatolós ősmetálos témáival igazi gyöngyszem és azért az igen jól kivehető, hogy nagyon kiváló zenészek játszották fel ezt a korongot. A zseniális lemezt a keleties (indiai) dallamvilágot is felhasználó málházós, lassú-lebegős Blood, Milk And Sky zárja a maga tizenegy percével.
Rob ezután a saját neve alatt hozott ki pár lemez (nem is rosszakat), s bár a társak egy darabig még meg maradtak mellette szép lassan egyenként távoztak. Rob ezután vagy még eközben kiélhette különböző ambíciót. Minden volt - vagy lett – csak akasztott ember nem, ahogy mondani szokták. Rendezett videoklipeket saját magán kívül olyanoknak, mint Ozzy Osbourne, a Black Label Society vagy a Prong. Rendezőként jegyez pár B kategóriás kult horrort és szinkronszínészként több - a tengerentúlon sikeres - mesében is szerepelt, de volt már TV-s műsorvezető és írt képregényeket is.
Hogy zenét ír e még azt tudja a fene, de ő a magáét már így is letette arra a bizonyos asztalra.
White Zombie : More Human Than Human
