A 2000-ben a floridai Orlandoban alakult Trivium a Shogun-nal már a negyedik lemezét szabadítja a világra. Azt gondolom idáig is jelentős sikereket értek el és vonakodva, de azért leírom, hogy ez már rég nem az underground, bár franc tudja hogy a 2005 óta eladott több, mint félmillió lemez milyen kategória. Amíg azonban ilyen lemezeket készítenek, mind a Shogun, addig hívhatjuk ezt bárminek, a lényeg úgyis az, hogy ez méregerős.
Nevüket a Septem Artes Liberates középkori tanítási rendszer első fokáról vették és sokáig úgy beszéltek róluk, mint az új Metallica-ról, és sokan ennek inkább az egy az egyben történő kifejeződését hallották bennük. Tény ami tény, Matt Heafy énekes-gitáros az előző The Crusade-en szinte egy az egyben megénekelte Hetfield mestert és a zene is erősen a korai Metallica-ra hajazott.
Azt gondolom részben az ilyen kritikai megnyilvánulások, részben a saját stílus kialakítására való igény miatt, most egy komplexebb, nagyívűbb, de igen élvezetes darabot tettek az asztalra. A korai Metallica hatásokat azért nem mindenhol sikerült levetkőzni, de már kisebb mennyiségben vannak jelen és Heafy is kevesebbet használja hetfieldi orgánumát. Az anyagot Nashville-ben rögzítették, ahol Nick Raskulinecz (Rush, Foo Fighters, Stone Sour) producerrel dolgoztak együtt. Bár Raskulinecz az új Danko Jones-t szerintem jól elk..ta, itt hála istennek ezt nem tette meg.
"Egy összefüggő, epikus metal albumot készítettünk, ami minden olyan elemet magába foglal, amiről úgy éreztük, hogy zeneileg 'megfelelő', miközben új irányt is vett a zenénk. Nagyon élveztük a lemez készítését, és remélem, hogy a rajongók is érezni fogják ezt az energiát, amikor meghallgatják." - nyilatkozta Matt barátunk.És a lemezt meghallgatva, most azt mondom, hegy Heafy szavai nem a kötelező PR duma részét képezik. Nagyívű szólók, döngölő, falat bontó riffek, szigorú, de a refrénekben minden eddiginél dallamosabb ének jellemzi a lemezt. Gyenge szám egy darab nincs rajta. Tizenegy nóta 67 perc játékidővel, ami tulajdonképpen az egyetlen gyenge pontja az albumnak. Nem olyan durva a dolog, mint az új Metallica esetében, de azért egyben hallgatni egy kicsit fárasztó, még ha nem is fullad unalomba egyetlen dal sem, de ahogy mondani szokták: kicsit egybe folynak a dolgok. Belekóstolnak szinte minden stílusba: death, trash, epikus metal, mindezek néhol egy nótán belül. Sokan egyszemélyes bandaként hajlamosak aposztrofálni a bandát és nyilván Matt viszi a hátán a terhek nagy részét, de azért Corey Beaulieu – gitár, háttérvokál, Travis Smith – dobok, Paolo Gregoletto – basszusgitár, háttérvokál is magas színvonalon űzi mesterségét.
A nyitó Kirisute Gomen a maga szikáran lendületes stílusában robban be, majd a következő Torn Between Scylla And Charybdis varázsol kiváló kezdő gitártémáival és a fejből kitörölhetetlen refrénnel. A hármas klipes Down From The Sky-t már bizonyára sokan ismerik, a lemez legjobb nótája, igaz talán a legpopulárisabb is, ha lehet a Trivium kapcsán ezt a szót emlegetni. A négyes masszív Insurrection amolyan régisulis Metallicás trash zúzda, dallamos-üvöltős refrénnel. A következő Into The Mouth Of Hell We March a maga hörgős verzéi és Iron Maiden rokon gitártémái után megint megadallamos refrént produkál. Ez után a lemez talán legmegjegyezhetőbb dala a Throes Of Perdition következik, mert ezt a refrént elég nehéz a fejből kitörölni, bár a nóta közel sem a legkiemelkedőbb a lemezen. Ezt a vontatottabb He Who Spawned The Furies követi, mely a dal második felére iszonyat mészárlásba megy át. Az Of Prometheus And The Crucifix talán dallamosabb éneket vonultat fel, mint az összes többi dal együttvéve. Heafy szinte végig énekli az amúgy is sodró ívű darabot. A kilences The Calamity pattogó témái megint dallamos refrénbe torkollanak. Az ezt követő Like Callisto To A Star In Heaven pedig újból régisulisan betonoz és a fő gitármotívum visz mindent: kiváló nóta. A lemezt a címadó nóta zárja a maga tizenkét percével. A nagyívű darab - kiváló vezető riffel - több részből áll, amolyan metál mix, de egy kicsit szerintem már sok.
Aki még ennél is többet akar az beszerezheti a lemezt bónuszolt kiadásban, ahol megtalálhat még három nótát (Upon The Shores; Poison, Knife, The Noose; Iron Maiden /Iron Maiden Cover/), valamint dvd-n egy Making Shogun című filmet, amolyan hogyan is csináltuk jelleggel, illetve gitárleckéket vehet a fiúktól.
A Trivium mára eljutott odáig, hogy a legjobban prezentálja azt, hogy a klasszikus 80-as évek trash alapú heavy metal zenéjét a mai kor követelményeinek és hatásainak keverésével hogyan lehet a leghitelesebben el(ő)adni. Egy biztos a Shogun-ból el is megy az a félmillió.
9/10
Trivium : Down From The Sky
