Ha ez így megy tovább lassan mi leszünk a Rock Station Light. Rám férne már egy igazán ütős, falat bontó, fejet leszakító metál lemez. Most azonban be kell érnem a Heaven Street Seven Jazz című – ha hiszitek, ha nem – tizedik nagylemezével.
A fanyalgás egyébként nem a zenekarnak szól, hanem a karcosabb zenék iránti igényemnek. Mivel a Jazz-t a zenekar sok külföldi kollégájához hasonlóan ingyen letölthetővé tette, hát éltem a lehetőséggel.
A zenekart Szűcs Krisztián és Németh Róbert, valamint Orbán Gyula és Kiss Endre alapította 1995-ben az esztergomi Vitéz János Tanítóképző Főiskolán. Első lemezük magánkiadásban jelent meg. Angol nyelven kezdték, de aztán ez nem hozta meg a várva várt sikereket. Britpop rokon zenéjük semmivel sem volt rosszabb, mint hasonszőrű brit társaiké, de úgy látszik az valahol kőbe van vésve, hogy Közép-Európából nincs befutás, pedig 1997-ben még az MTV is játszotta Wallflower című számukat. 1998-ban a Budapest Dolls című lemezen először jelennek meg magyar nyelvű dalaik és onnan jó részben ékes anyanyelven szól a britgyökerű, kispál-rokon zene.
Azért lehet ezt szeretni, nekem annyira mondjuk nem megy, de az azért lejön, hogy nem rossz zene ez. A zenei értékei azon túl nagyon nem mutatnak, hogy abban a bizonyos nagyon zenei rádióban majd folyton játsszák, de bizonyos hangulatokhoz kimondottan jól esik hallgatni ez kétségtelen.
Az aBnormal Stúdióban felvett anyag kezdése módfelett jóra sikerült a címadó punkos, oldszkúl rakenroll-bugis beütéseivel. A kettes Szia a legnagyobb sláger lesz a lemezen, meglepődnék, ha nem így volna, bár a refrén valahonnan nagyon ismerős. Szűcs Krisztián szövegei most is meglepően mulatságosak és jól kitaláltak, igaz ez a latino hangulattal megdobott Kereplőre is. A Magyar Világsztár megint kimondottan erős darab. Az ötös Mától Nem Számolom vontatott dallamai viszont erősen leültetik a lemezt és ez nekem egyáltalán nem is jön be. Az Editors-ra erősen hajazó Hullik A Zápor megint szuper, visz magával. A lemez második fele kicsit laposabb, szürkébb kezdve mindjárt a monoton Zombik Fényes Nappal című tétellel, amelyet azért a dal vége némiképp megment. Az akusztikus Ne Menj Vissza nekem abszolút nem pálya, ellenben a zongorával induló Paradicsom bárzenés-kocsmai zenéje ül nagyon, csakúgy, mint a pattogós Fél lábbal a zsírban. Az utolsó előttinek érkező Távolság öt és fél perces lebegése kicsit sok, bár maga dal igencsak jól felépített. A Jazz-t az Egoista zárja bugyután érzelmes mondanivalójával.
Annál amit vártam én többet kaptam, de egy igazi rajongó szerintem pont azt fogja kapni amit várt. Az, hogy nekem a lenti pontszámot éri a lemez ne riasszon el senkit, megvannak a maga értékei csak én nem értek hozzá.
7.5/10
Heaven Street Seven : Hullik a zápor
