Régóta adósa vagyok a Shade zenekarnak ezzel az írással, de végre sikerült megszülni. Ha egyszer lesz majd Gyöngyösön valami rockfeszt, aminek a keretében az összes "hazaipályás" bandát meg lehet majd nézni és hallgatni élőben mindenképpen menjen minden igaz rock és metálhívő, mert Gyöngyösön valami van a levegőben. Volt szerencsénk már néhány gyöngyösi csapathoz a tehetségkutató rovatunk keretében és többségük abszolút modern, igényes, tehát vállalható anyagokat tett le az asztalra.
Nincs ez másként a Shade zenekar esetében sem, akiknek 2005-ös megalakulásuk óta tavaly, 2008-ban adatott meg a lehetőség, hogy professzionális körülmények között rögzítsenek néhány nótát. A fiatal srácokból álló banda élt is a lehetőségekkel (kétszer is) aminek köszönhetően öt bikaerős, jó minőségűnek mondható felvétel van most a birtokomban tőlük. Ezekről fog szólni ez a cikk.
A Shade tavaly egy kétszámos és egy háromszámos anyagot rögzített, előbbit év elején, utóbbit decemberben. A Shade hangzást valahova a Sepultura nyersessége és a Subscribe dallamos dinamizmusa közé lehetne belőni. A fő motívumok: a kétlábgép, a nyers, energikus és dühös riffelések és az énekes Felföldi Péter üvöltős és dallamos témáinak váltogatása. A megalakulás óta több tagcserét is megélt csapat sokat erősödött három év alatt és abszolút nem kell szégyenkezniük a hasonló cipőben és korban járó zenekarokkal szemben. A 2008-as anyagaikat - különösen a háromszámos EP-t - bátran oda lehet tenni a többi nagyszerűen sikerült demo és EP mellé: megállja a helyét.
A Set Me Free és a Welcome című felvételek alkotják a 2008 elején rögzített kétszámos demót és megtalálhatók a csapat honlapján is. Mindkét darab erős, de úgy érzem a Set Me Free sikerült jobban. Nagyon szigorúan, amolyan "Sepusan" dörren meg a nóta a mélyre tett, monoton ritmusnak köszönhetően, amely a kétlábgépes dobtémákkal együtt sziklaszilárd betonalapot képez a többi hangszeres kibontakozásához. Az üvöltős és dallamos énektémák folyamatos váltogatása nagyon dinamikussá teszi a dalt, Péter hangja nagyon ül ebben a választott stílusban, bár nem biztos, hogy a stílust választották az énekeshez - gyanítom inkább fordítva történt. Mindegy, a lényeg, hogy Péter jó választás volt. A Set Me Free tehát egy jó nóta, minden megvan benne, ami a modern metált élvezhetővé teszi.
A Welcome sem rossz, de néha az az érzésem vele kapcsolatban, hogy a srácok bizonyos helyeken elveszítik a fonalat - mármint azzal kapcsolatban, hogy hogyan is folytassák a dalt. Többször is furcsán törik a nóta íve és közben tanácstalan toporgást érzek, mintha nem igazán lett volna jó ötletük a folytatáshoz. Vannak benne jó mozzanatok, hiszen ebbe is került kétlábgép és jó dühös ének meg egy kis trashes durvulás, de sajnos azt kell mondjam, nincsenek a részek akkora műgonddal összefűzve, hogy ne unatkozzam kicsit közben.
Az év végi háromszámos demó felvételei már sokkal egységesebb képet mutatnak. Leheletnyit mintha a felvételek minősége is jobb lenne. A Killer gyilkos tempóban vág a téma közepébe, dühös, szavakat köpködő énekkel és kellemes-dallamos vokáldíszítésekkel a refréneknél, ahol a dal íve is a nyers vadulásból egy laza dallamos ritmusba megy át. Ez egy szépen összerakott, tetszetős dal. A Strength Within szintén kiváló nóta, ahol a Sepu -féle betonozás mellé még egy kis Pantera-feeling is beugrik és a Felföldi "Anselmo" Péter által felvett hangtónus is csak ráerősít erre. A lassú-gyors részek átkötése ebben a dalban nagyon jól van megoldva, különösen az a néhány gitárakkord teszik, amivel a második harmad végén kihozzák az üvöltős részből a nótát. A The Awakening tartja az eddigi tempót, villámgyors lábgép, bivaly riffek, okos, dinamikus ritmusváltások jellemzik, dallamos ének vezette lassúbb átkötésekkel. A felvétel gyenge pontjainak egyedül ezeken az utóbbi, leállós, lassú részeken alkalmazott "gitárnyektetéseket" tartom (kettő ilyen van). Hasonló érzés fog el ezeket hallgatva, mint a Welcome alatt. Ez pontosan úgy hangzik, ami: némi tanácstalanság, hogy mivel töltsék ki két betonozós rész között az időt, amíg Péter lassúbb, dallamos témai befejeződnek és ismét lehet zúzni. Remélhetőleg azonban a fejlődés további rögös útjain erre is megtalálják majd a megfelelő megoldást. Igazából ez csak szőrszálhasogatás (tulajdonképpen nekem sincs most hirtelen jobb ötletem arra, hogyan lehetne lekísérni ezeket a lassú részeket - na tessék, tipikus kíbic vagyok!), mert másba nemigen tudok belekötni, hiszen a Shade 2008-as dalai a fenti értelmiségi fanyalgások ellenére is nagyon jók; ha valaki szereti a zúzós, dinamikus, változatos metálzenét, nem mondhatja rájuk, hogy ügyetlenül csinálják. Nem találnak fel ugyan semmi újat, de a nyilvánvalő hatások ellenére zenéjük friss és kellő mennyiségű beletett munka érződik benne, tehát szó nincs direkt értelemben vett koppintgatásról. Az az igazság, aki szereti ezt a fajta muzsikát, az szívesen hallgatja a jellegzetes húzásokat újra és újra kicsit más körítésben, és más formába csomagolva. Nem számít, csak legyen elég sok riff benne - lényeg az összkép és az összkép itt többnyire egy feelinges, nagyon is élvezhető, kemény metálzenét mutat.
Alaposan meghallgatva a felvételeket (volt rá időm...), csak bíztatni tudom a Shade zenekart, hogy csak előre a megkezdett úton, mert jó az irány; már csak kitartás kell és több ihlet meg bátorság ahhoz, hogy zenéjük még frissebb, még változtatosabb lehessen. Bízom benne, hogy meglesz, amit célul tűznek ki maguk elé. Kíváncsian várom a további hallgatnivalókat tőlük és ajánlom mindenki figyelmébe őket!
Shade are:
Felföldi Péter - ének
Szécsényi Ádám - dobok
Ördög Gergely - basszusgitár
Tóvaj Dániel - gitár (ritmus)
Szerdahelyi Zoltán - gitár
Kapcsolódó linkek:
