A hazánkban is kuriózumnak számító Fekete Sereg már az ötödik lemezét készítette el. A heavy/power határmezsgyéjén mozgó csapat egyfajta történelem órát tart lemezein, hiszen szövegeik jórészt a magyar történelem viharos, évszázadokkal ezelőtti koraiba kalauzolják a hallgatót. Megmondom a frankót, idáig nem ismertem a zenekart, így elsőre kissé megmosolyogtam a szövegeket, de a koncepció világos, és ez így volt az eddigi négy lemezen is.
A zenekar nem ma kezdte a szakmát, 1995-ben alakultak és bár a felállás többször is változott, az alakuláskor kitűzött célokat mindig szem előtt tartotta a csapat és a ismert ösvényről nem tért le soha. A Mantra-s Jaya Hari Das vezetésével az Audioplanetben készített anyag kiegyensúlyozottan szól és kellő mélység és súly is szorult belé, bár a dob néha furcsán puffog. Az albumot Molnár Zsolt – ének, Vörös Gábor – gitár, Séta Attila – gitár, Törõcsik Tibor – basszus, Takács Zoltán - dob felállású ötös követte el, utóbbi fiú új a bandában.
Tény és való, hogy eléggé hatásos a Fekete Sereg által művelt sötét, nagyrészt középtempós metál. Néha a hangulat miatt beugrott a keményebb kötésű Nevergreen, de itt egyáltalán nem doom szól. Molnár Zsolt szövegkántálása viszont hosszútávon egy kicsit megfárasztja a lemezt, és ebben nem segít az sem, hogy a Moby Dick Smicijéhez nagyon hasonló karcos hangszínnel rendelkezik. A Fekete Sereg által diktált középtempó egy pillanatra sem változik. Nem gyorsul, igaz nagyon nem is lassul, így hatásában egyvégtében megy le a lemez, ráadásul a játékidővel sem fukarkodtak a fiúk, majd egy óra az album.
Az viszont becsülendő, hogy szinte mindegyik nótába sikerült valami emlékezeteset pakolni, ami nagyban a két bárdistának Séta Attilának – ő jegyzi a szöveget és a zene nagy részét is – és Vörös Gábornak köszönhető.
A kezdő címadó sodró, himnikusabb hangjai és bólogatós riffjei a helyükön vannak, a klasszikus metál elemekkel együtt. A kettes Véres Bulcsú Népe doom-os gitárjai egy basszust előtérbe állító, döngölő dalszerkezetbe váltanak, bár nekem mondjuk a refrén nem jön be. A Felégett Híd lassú kezdés után egy szikár trashes riffben folytatja, amolyan Moby Dick-szerűen. A négyes Túl Késő Már lassabban őrlő témái később gyorsabb tempót vesznek fel, de a refrént itt is egy kicsit gyengének érzem, míg a Halld A Harang Szavát egy hagyományosabb megközelítésű metál. Az Erőd Benned Él jól felépített nóta, kiváló gitárjátékkal. Ugyanez mondható el a következő Isten Ostora című opuszról is. A líraibb megközelítésű kezdést produkáló Atlantisz Öröksége a döngölő témákon kívül kevés emlékezetessel bír, de a légkalapács-szerű döngölést felvonultató Végtelen Út jó, bár a csordavokált kihagytam volna. A lemezt két hosszabb lélegzetvételű dal, a Bűneink Súlya és a Sötét Napok zárja. Előbbi furcsa - de jó – basszustémái miatt megmarad a fejben, míg az utóbbiban a bólogatós témák sikerültek jól.
Egy kicsit változatosabb tempóval és sokkal változatosabb énekkel nagyot léphetne előre a Fekete Sereg, persze azt ők tudják, hogy ezek az innovatívabb elemek mennyire képeznék a megálmodott koncepció részét, vagy mennyire nem.. Nem rossz így sem, de meggyőződésem, hogy lehetne ez hatásosabb is.
Az új lemezről nincs még videós dal, ez itt a Megöl a Tél korábbról.
