Már az előző, Addiction című EP hallgatásakor is érződött, hogy a csapat komolyan veszi, amit csinál. Legújabb, háromszámos anyaguk, ami a Fictional Walk Of Lives címet kapta, egy nagy lépés a profizmus felé vezető útjukon. Az Addiction idején, 2007-ben még becsúszott egy-két olyan csiszolatlan dolog, amire egy zenekritikus előszeretettel vetette rá magát, de őszintén meg kell vallanom ez esetben meg van kötve a kezem, tehetetlen vagyok. Az új RTTG EP a maga három darab tételével egy nagyon átgondolt, professzionális munka, amelyen minden a helyén van; EP-nek, bemutatkozásnak tökéletes.
Az új RTTG dalokban egymás mellett hallhatjuk egy nagy gondossággal kibalanszírozott "egyvelegben" a metalcore, a trashmetal, a blackmetal és a 80-as évek klasszikus metálzenéjének elemeit. Korábban az RTTG-t hallgatva, folyton a Subscribe ugrott be mint kézenfekvő öszsehasonlítási alap és most örömmel hallom, hogy a metalcore alapok mellé ötletesen, bátran, magabiztosan kevernek olyan megoldásokat, amikre az ember önkéntelenül is felkapja a fejét. Zenéjük ma már sokkal több, mint az aktuális trendek jó tanulóként való szogahű másolása. Olyan, egymástól távol álló stílusokat ötvöznek, amitől a metalcore hazai élvonalával való párhuzam már egyre kevésbé állja meg a helyét. Talán kialakulóban az az egyéni íz, az az egyéni stílus, ami fontos egy zenekarnál, ha meg szeretnék különböztetni magukat a tömegtől.
A 80-as évek metálzenéiből átörökített dallamos szólóbetétek beleszövése az ilyen típusú, allapállásában kemény, riffközpontú zenébe, egészen egyedi ötlet. Eddig ezt a fajta tisztelgést a nagy elődök előtt így még sehol sem hallottam.
Az FWOL EP egy nagyon erőteljes, sok trash elemmel, roppant szigorú, hangszálakat és tüdőt nem kímélő vokalizálással, dinamikus tempó váltásokkal és kiváló dallamos refrénnel felépített dallal nyit (Split). Az In Cave laza ráhangolódással indul, majd egy sötét beborulás következik, de a dallamok később itt is előtörnek a refrén alatt. A zene által festett hangulati kép tökéletesen megfelel a cím és a szöveg által sugallt képeknek: depresszív, nyomasztó hangulat egy nagyon komplex dalban. A kétféle énekszólam itt nagyon ötletesen van megoldva. A záró Don't Push Me Away nyers és vad kezdő alapjai ugyan később sokat szelídülnek, de a két vokál és az emelkedett ívű refrén a szivárvány mindenféle színére festi a dalt, amely változatossága révén egy megunhatatlan, örök darab.
Az Addiction ismertető végén legutóbb azt írtam, hogy az RTTG egy komoly, fejlődőképes, ambíciózus csapat és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az új Fictional Walk Of Lives című EP. A mostani produkció azt mutatja, hogy sikerült nekik valamiféle "járatlan utat" találni a rock és metálzenék szerteágazó stílusai között. Minden szempontból erősödtek ezalatt az egy-két év alatt, de leginkább a dalszerzésben: nincsenek már túlkapások, kilógó, nem odaillő részek egyik dalban sem - minden a helyén a megfelelő arányokkal. A csapat véleményem szerint megérett egy nagylemezre, reméljük legközelebb már egy komplett anyagot szemlézhetünk tőlük.
A Fictional Walk Of Lives éppúgy, mint az Addiction, a kiváló miskolci HangArt stúdióban készült, a zenei anyag meghallgatható a Raze To The Ground MySpace oldalán.
