RockStation

A 2009. év hazai legjobbjai rock- és metálzenében

2010. január 31. - sunthatneversets

A 2008-as - eléggé  húzós - év után 2009-ben is kitettek magukért a hazai csapatok. Nagyon sok nemzetközi szinten is kimagasló produkció született. Ma még csak remélni lehet, hogy az elkövetkező években néhány csapatnak sikerül külföldön is sikert elérnie, mondjuk legalább annyit, mint az Ektomorfnak. 

A RockStation által legjobb rock/metál albumoknak választott lemezek között nüansznyi különbségek voltak, így erősen szubjektív a lista, különösen annak eleje. Nálunk a Kátai Tamás vezette kétszemélyes Thy Catafalque végzett az első helyen, szinte művészien igényes muzsikájával. Az év végén nagyot robbant a Room Of The Mad Robots bemutatkozó albuma, amely igen széles rockzenei skálán íródott és a Watch My Dying vendégművészekkel teli, Moebius címre hallgató albuma is nagy elismerést váltott ki nálunk. A dobogós helyezettek mögött is nagy tülekedés alakult ki, hiszem ugyanúgy a maximális pontszámot kapta tőlünk a Virrasztók, Bridge To Solace, a Decadence valamint a Dalriada tavalyi albuma is.

Azoktól a zenekaroktól előre elnézést kérünk, akik azért maradtak le a listáról, mert nem állt módunkban meghallgatni a lemezüket.
 

Íme tehát a RockStation Top 20-as listája:

1. Thy Catafalque – Róka Hasa Rádió
2. Room Of The Mad Robots – Mechanical Sound Empire
3. Watch My Dying - Moebius
4. Virrasztók – Az Emlékezés Órája
5. Bridge To Solace – House Of The Dying Sun
6. Decadence – Bitter Rain
7. Dalriada – Arany Album
8. Turbo - Turbo
9. Baby Bone – Supernova
10. Angertea – 28 Ways To Bleed
11. Wrong Side Of The Wall – I
12. K3 – Garden Of Death
13. Blind Myself – Budapest, 7 Fok, Eső
14. October – Mélységi Mámor
15. Stardrive – Kings And Slaves
16. Sunday Fury – Men From The Grey Town
17. Guilthee – Lustration
18. Ektomorf – What Doesn't Kill Me ...
19. Doghitters – Becsület
20. VL45 – Into The Dice

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr921716352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum