Rob Zombie érdekes egy figura. Amellett, hogy White Zombie nevű zenekarával legalább egy alapvetést letett az asztalra, kedvenc foglalatossága, hogy B-kategóriás thrash-horror filmeket rendez. Éppen tavaly jelent meg a Halloween II című műrem(a)eke, sőt a CSI: Miami helyszínelők idei első részét is ő rendezi. A mesterről azonban nem a filmjei révén esik szó most, hanem annak okán, hogy szólóprojektjével 2006 után újból albummal jelentkezik.
Negyedik szólóalbuma a Hellbilly Deluxe 2: Noble Jackals, Penny Dreadfuls And The Systematic Dehumanization Of Cool címet kapta, áldja meg a jóisten érte és némileg visszanyúl az 1998-ban megjelent első részhez, ami legalább ilyen baromi hosszú címet viselt magán. Rob újra az ex-Marylin Manson gityós John 5-val dolgozott és a lemezt hallgatva két dolog egyből világos lett: egyrészt John 5 jó dalszerző, másrészt most már tudom mi hiányzik a Manson-ból.

Rob Zombie-t sosem művészi igényességgel kivitelezett zenéjéért és világmegváltó  gondolataiért szerettük. Ha a pattintott kőkorszakban lett volna gitár, kábé hasonlóan kőbunkó zenét lehetett volna elővezetni. Mégsem csak azoknak szól ez a muzsika, akiknek óvodában krumplis-zsák volt a jelük. Ez a zene szórakoztató kérem és egy fikarcnyival sem akar többnek látszani, mint ami. Rakenrollosan fogós groove-ok, egy csipetnyi elektronikával és horrorisztikusan baljós sampler hangokkal nyakon öntve, olyan vicces dalcímekkel, mint pl. Werewolf Women Of The SS.    

 

Nem mondom, hogy minden dal hibátlan, de alapvetően rendben van ez a lemez, amelyen három telitalálat dal mindenképpen van: az egyik a What?, amely kellemes középtempós rakenroll a táncolható kivitelből, a másik a slide gitáros Werewolf, Baby, míg a harmadik az abszolút bulihangulatú Werewolf Women Of The SS. Nekem még a záró, kissé epikusabb The Man Who Laughs is bejön, bár ez a dal nem tipikus Zombie és a közepére nem tudom miért kellett négy perc nem túl hatásos dobszóló. John 5 egyébként jó témákat penget össze, legyen szó füstösebb blues témáktól (Mars Needs Woman) vagy modernebb rockról (Wirgin Witch, Burn). Mondjuk a Cease To Exist-ben szinte egy az egyben lenyúlta a Pink Floyd Money-ának vezető riffjét, de talán megbocsátják neki. Rob barátunk pedig hangjának minden korlátjával ugyan de megbízhatóan teljesít.

Senki ne várjon nagy durranást, Rob Zombie nem fordult ki önmagából, de a Hellbilly Deluxe 2 összességében így is kellemes hallgatni való. Rockdiszkókban jó mulatság lehet, fél liter vodka után. Többet várni tőle nem is nagyon kell.