RockStation

Sziget Fesztivál 2010 fellépők | 9. rész : Muse

2010. augusztus 02. - sunthatneversets

Nos lassan megint eltelt egy év a 2009-as Sziget Fesztivál óta, mindjárt kezdődik az idei. Ahogy azt tettük a múlt évben, idén is bemutatjuk a Sziget nevesebb fellépőit, persze azokat, akik rock/metál-ban utaznak.

Az idei Fesztivál kétségtelenül egyik legnagyobb húzása az angol Muse fellépése lesz. A  Matthew Bellamy – ének, gitár, zongora, Christopher Wolstenholme – basszusgitár és  Dominic Howard – dob felállású csapat az angliai Devon megyében található Teignmouth kisvárosban alakult.

A zenekar tagjai mind más együttesekben kezdték, míg tizenéves koruk körül kialakult a végleges felállás, ami mindmáig változatlan. Indulásuk szempontjából meghatározó volt egy helyi zenekar verseny, amelyet botrányos viselkedésükkel, valamint kinézetükkel, saját maguk legnagyobb meglepetésére megnyertek. Ezek után kezdtek komolyan gondolkodni a folytatáson, és különböző helyi bárokban, kisebb klubokban szórakoztatták – a sokszor nem túl érdeklődő – közönséget. Egy ilyen alkalommal fedezték fel őket, ezután rögtön szerződést ajánlottak nekik.

Felfedezésükkor hajdani, véleményük szerint is igen sikertelenül megválasztott nevüket (Rocket Baby Dolls) Muse-ra változtatták Úgy döntöttek a karriert előtérbe helyezik az egyetemmel szemben, így Dennis Smith segítségével elkészíthették első EP-jüket, ami a Dangerous kiadónál került terjesztésre. A második, Muscle Museumra keresztelt EP-lemez, valamint a szokatlan énektémák és Bellamy magas fekvésű hangja, az előadásmód felkeltette a hallgatóság, és főleg először a szakmabeliek, így többek között az elismert zenei újságíró, Steve Lamacq és a New Musical Express figyelmét is. Dennis Smith újraalapított kiadójához, a Taste Mediahoz szerződtek; függetlenségüket megőrizendő, a mai napig nem változtattak döntésükön.

Az EP sikerén felbuzdulva kapkodtak értük a kiadók: az amerikai kontinensen Madonna független cégéhez, a Maverick Records-hoz kerültek, majd egy kisebb amerikai koncertkörút után a Taste Media Európában és Ausztráliában is szerződést ajánlott nekik. A debütáló albumot a többek között előzőleg a Radioheaddel és a Verve-vel együtt dolgozó John Leckie producelte, és a Showbiz nevet kapta. A bemutatkozásra sokan próbálták ráhúzni a "radiohead-címkét", és valóban: a zenekar nagy hatással volt a Muse-ra, de a banda kétségtelenül egy egészen eredeti, és újszerű hangzásvilágot alkotott meg. A Showbiz jó eredménnyel kecsegtetett, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: A Taste Media olyan nevekkel szerepeltette együtt őket, mint a Red Hot Chili Peppers, vagy a Foo Fighters az Egyesült Államokban, míg 1999-ben és 2000-ben az összes nagyobb európai fesztiválon jelen voltak. Az ezt követő két lemez - Origin of Symmetry (2001) és  Absolution (2003) - már jelezte a Muse komolyat robbanthat az évtized végére és ez így is lett. A 2006-os - stílusában egy kicsit megváltozott - Black Holes and Revelations nagyot szólt, a Muse-t pedig a lemez és pénzmilliomosok táborába repítette.

Bár korábbani cáfolták, hogy 2009-ben lemezzel jelentkeznek, szeptemberben megjelent a  The Resistance, amely a népszerűségüket abszolút a csúcsom tartotta. A Muse a Sziget zárónapjának utolsó Nagyszínpados koncertjét adja, augusztus 15-én (vasárnap) 21.30-as kezdéssel.


 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr762192494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum