RockStation

Nem tartozunk semmilyen hanghullámokkal operáló terrorista szervezethez - Wackor interjú

2010. október 04. - sunthatneversets

A Wackor az elmúlt másfél évben sok életjelet nem adott magáról, most azonban úgy néz ki változik a helyzet. Komplett őszi turné jön és készülnek az új lemez dalai is. Erről és sok minden másról beszélgettünk a gitáros/énekes Mikivel.

RS: Egy kicsit menjünk vissza az időben. Lassan két éve, hogy legutóbbi albumotok Uncommon Ground címmel megjelent. A lemez szakmai körökben osztatlan sikert aratott, mi még azt is megkockáztattuk, hogy ez az album abszolút piacképes lehetne nyugaton. Ti nem éreztétek úgy, hogy valamerre nyitni kellene?

Miki: Az volt az első dolgunk, úgy mindent összevetve több mint 1 éven keresztül futottuk a köröket mindenfelé, de amint kiderült hogy Wackor á la Hungarisztán, hamarosan megszakadt a kör (még akkor is, ha volt valami építő jellegű párbeszéd előtte), villámgyorsan lekoptatták a témát. A legkeményebb egy holland arc volt, aki miután megtudta hogy magyarok vagyunk, totál elfeledkezett a lemezről, és kizárólag az érdekelte, hogy „WOW LOL are you magyar zenekar?!? WOW LOL ROFLMAO (ezt így, jónak mondott kiadó egyik döntéshozó embereként, e-mailben) ismeritek akkor tuti Speak the Hungarian Rapper-t személyesen LOL LOL?" Mondtuk hogy nem Mr. LOL, nem ismerjük, de nem tágított. Küldött Speak the Hungarian Rapper youtube videóklip remekművet, hogy de tuti mégis ismerjük, és keressük már meg neki, találkozni vagy legalább beszélni szeretne az arccal. Megnéztük nemzeti ikonunk mjúzik videóját, majd leszögeztük hogy nem, mi nem tartozunk semmilyen hanghullámokkal operáló terrorista szervezethez.

Persze valami hiba csúszott a mátrixba máshol is, mivel a nagyobb promókörben amit egy elméletileg hatékony és jónevű promoter csinált külföldön, valahogyan szinte kivétel nélkül sárkányfajdisztán metal vagy szintipop tehát totál stílusidegen körökbe jutott el a végén az anyag, akik el is küldtek minket a jó büdös rossebbe ezzel a zenével, ami érthető is. Én sem tudnék sokat mondani a sárkányfajdisztán metal zenéről. Ha nagyon kéne írnom egy sárkáyfajdisztán metal albumról, csak annyit tudnék mondani hogy az albumot tartalmazó CD lemez rituális öngyilkosságot hajtott végre a kezeim között egy HILTI szögbelövő és néhány paradicsom segítségével kis külső noszogatásra, majd dührohamot kapva odarohant és miszlikbe tépte a teknősünk - és ez nekem rohadtul nem jön be és mindenkit utálok akinek a lemez létrehozásához és a sárkányfajdiszta metálhoz köze volt, minek él az ilyen. Hát, voltak ilyesmi visszajelzések is. Sírva röhögtünk.

RS: A közönség hogyan fogadta az albumot?

Miki: Koncerten sokkal egyértelműbben, mint magán az albumon. Érdekes, de a pozitív visszajelzések mellett sokan nem bírták hová tenni az egészet, mert talán valami kiszámítható populista primkó metalt vártak volna kiszámítható populista primkó hangzással. Erre jött egy párkapcsolatokat boncolgató anyag a hozzá illő '80-as évekbeli tiszta megszólalással, hangárban felvett dobbal.

RS: Jó hosszú időre eltűntetek, én gyakorlatilag másfél évig alig-alig hallottam rólatok valamit. Mi történt veletek ilyen hosszú idő alatt?

Miki: A láthatatlan ember legfőbb ismérve, hogy közben mindenhol jelen van. Részemről életemben nem dolgoztam zenével ennyit, mint az elmúlt másfél évben. Kőszegi Csabival (RKH) összekalapáltunk egy pici de elég hatékony stúdiót, ahol a Romanek Airlines és Doghitters nagylemezek után készült pár demo/EP (Burnout, Nevermid, Escape the Gravity, SRA, stb) ami azért volt jó dolog mert az ember közben realizálta hogy mennyiféle jó banda, zenész és jó zene van. Néhány különös hangszerelési munkám is volt ami igazi kihívás lett a végére, majd rádióknak gyártottam szignálparkot, aztán most készülő PC/iPhone játékokhoz zenét. 2010 elején pedig végre befejeztük az RKH nagylemezt, majd röviden megtúráztattuk az anyagot tavasszal. Ezekkel párhuzamosan csináltam egy instru albumot a XX. zenészi jubileumomra, ha valakit érdekel: www.c64audio.com és ott NecroPolo – rakBIT. Régi tartozásomat róttam le azzal, hogy bizonyos értelemben visszatértem 15 év kihagyás után a számítógépes demoscene-hez, oda ahonnan még a 80-as évek végén indultam mint zenész. Egy SIDrip Alliance nevű tribute bandával még néhány koncertet is adtunk ezen a nyáron, ahol Küki például ritmusgitározott, de Szléjer is csatlakozott egy koncert erejéig. Utána mocskos durván nekiálltunk hogy összeszedjük a III. Wackor lemezt. Meghaltunk, feltámadtunk. Itt tartunk most.

RS: Most itt a válságkezelő metálcsomag, pedig még karácsony sincs. Ingyen játszotok például a Remorse és a Septicmen társaságában. A turné október 1-jén startolt, milyen céllal vágtatok neki a koncerteknek és az említett két zenekaron kívül kik lesznek még segítségerekre?

Miki: Mi más lenne a célunk, mint az hogy megdöntsük az imperio-kommuno-banko-iparo-jobbo-balo-lehúzópata monetáris ungribisztikai rendszert? Ne otthon rettegjenek az emberek hogy elvesztenek mindent amit már úgyis régen elvesztettek ha jobban belegondolunk. Rettegjünk együtt inkább ingyenes koncerten és utáljuk mindenkit együtt akit gondolunk, úgy sokkal jobban is fog esni és legalább addig kevésbé is fogunk aggódni rég elkótyavetyélt jövőnkön. Szerencsére sok klub is osztja a nézeteket, nagyon pozitívan állnak a dologhoz. Persze volt olyan klub is, ami nem kimondottan állt jól hozzá. Ők bizonyára az otthon zug-rettegőkre éptenek, talán postán küldik ki az italokat, a haverokat/zenekarokat akikkel a klubban össze lehet futni meg letömörítik .avi-ba és felrakják Facebook-ra, vagy nem tudom...

RS: Tudtommal játszotok a turnén új dalokat is, melyek ezek?

Miki: Ez jelenleg a honlapról is letölthető Favourite Excuses demo nóta lesz, mivel per pillanat ez koncertképes. A többin ég akad csiszolnivaló. A „Time” munkacímű mondjuk szintén nem áll rosszul. Lesz még egy Mechapig munkanevű dal is, amit egyik régi cimboránk ihletett. Nem célzás őrá, de a zenekar eddigi legtuskóbb riffje van benne.

RS: A tavasszal megjelenő lemezről a Favourite Excuses munkacímet viselő dal demós változatát közzé tettétek a honlapotokon. Bár ez még nem a kevert verzió, de mintha egy kicsit keményebb, és egyben dallamosabb is lenne az új dal, mit a régiek. Jellemző lesz ez a lemezre? Egyáltalán az új lemezzel kapcsolatban, milyen most is publikus információk oszthatók meg az olvasókkal?

Miki: Az egész lemez bunkó lesz, de ránk jellemző tájszólással. Egyelőre a TDK CD-R80 címet viseli, Szléjer autójában található. Lehet majd grabbelni, MP3-ba tömöríteni és fölfelé torrentezni az ingyenesen letölthető netes pakk megjelenése után 5 perccel, mint az előző lemeznél is. Tíz nóta lesz rajta, ami alapján aki szimpatizált azzal amit csinálunk az még jobban fog, aki meg nem az valószínűleg még jobban nem fog. Várhatóan megváltozik tőle a Föld mágneses polaritása, kipusztulnak a dinoszauruszok másodszor is. A tervek szerint jövő év tavaszán megjelenik a III. lemez, egy eléggé rendhagyó módon – de még nem lőjük le a poént.

RS: Az Uncommon Ground-on az ének produceri szerepkörben Ágnes Vanillat tisztelhettük. Vállal-e szerepet az új albumon is?

Miki: Jelenleg nincs tervben Ágnessel közös munka a III. Wackor albumon. Az előző anyaghoz az egész lemez szívügyekkel foglalkozó témájánál fogva nem is találhattunk volna megfelelőbb énekfelvételi vezetőt. Arról nem is beszélve, hogy az a néhány nap felért egy éneklési mesterkurzussal. Az új anyagnál azonban másra lesz szükség. Más a nóták karaktere, a szövegek is. Nem borús/szomorú, hanem eléggé bepöccent a hangvétel. Az elmúlt időben rá kellett jönnünk, hogy mennyire igaz az, hogy nem mindenki barát, aki annak mondja magát, illetve hogy a nagyvonalú gesztusok a legritkábban kerülnek viszonzásra. Nem nagyon tolonganak az arcok amikor épp te kerülsz bajba és segítségre lenne szükség, sokan inkább még picit löknek is az emberen hogy a pici seggük feljebb kerüljön. Hát akkor basszátok meg mind, találkozzunk a ringben, face to face. Nagyjából ez az irány.



RS: Azt szokták mondani jobb helyeken, hogy a harmadik lemez vízválasztó egy banda életében? A Wackor esetében is így lesz ez?   

Miki: A III. Wackor lemez nem választja a vizet. Bontja azt. Is.

RS: A lemez kiadása után a jövő évre milyen terveitek vannak?

Miki: Csak a szokásos lemez promóció: duett Speak the Hungarian Rapper-rel, majd beach party Van der LOL ROFLMAO lemezkiadó ciprusi nyaralójában az európai megjelenést ünnepelve. Business. A lemezhez szükséges források feltöltése végett felbecsülhetetlen értékű eredeti Michelangelo kép megfestésének befejezése, áruba bocsájtása, ellopása majd újra eladása. Irdatlan körülmények előteremtése, fokozódásuk elősegtése, szükség esetén alkalmazása. Ártatlanok megbüntetése, vétkesek megjutalmazása. Végeláthatatlan szitkozódás. Tárgyaknak tevékenységgel való fokozott amortizálása. Widows kék halál, feltámadás, védekezés. Szocpol. Fáj-és körömszájás. H3N3 önkéntelen magunkká tétele, terjesztése. És persze miszlikbe zúzni az összes színpadot amihez hozzáérünk, és év vége felé egy jubileumi kiadvány, hiszen 15 évesek leszünk 2011 decemberben.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr432339035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum