Az Angertea egy igen különleges színfoltja a magyar keményzene undergroundjának. Egyfelől sohasem voltak az a fajta nyomulós banda, egybefüggő, rendesen promótált turnéjuk nem is igen volt még, és szinte sohasem találhatjuk meg a nevüket semelyik fesztivál felhozatala közt. Maga az együttes által alkotott zene is megosztó kategória, mégis van egy megkerülhetetlen státusza a szegedi triónak. Ezt megerősíti, hogy egy olyan zenei producer vette szárnya alá az EP-jük masterelését Neil Kernon személyében, aki olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint például a The Dillinger Escape Plan, Cannibal Corpse, vagy a Deicide és egy olyan stoner rock ikon zenekar basszerosa vendégszerepel egy dal erejéig, mint Scott Reeder a Kyussból. Hogy ez véletlen lenne? Kicsi a valószínűség rá.
A Distrust EP egy háromszámos anyag, három eléggé eltérő tétellel. A Frog In The Oven egy klasszikusan angertea-s dal, amit egy szomorú baleset ihletett (a zenekar egyik alapítója és egyben gyerekkori barátja bicikli, balesetben az életét vesztette). Zeneileg benne van az a komplexitás, és játékosság, ami a legfőbb ismertető jele a bandának. Az üvöltözős, zúzdás részek még most is kicsit furán hatnak nekem, habár az Twenty-eight Way To Bleed is ezt az irányt vitte (azért ott is megvoltak a pszichadelikus részek). Jól összerakott szám, elég borultnak, és mérgesnek ható, a grunge szebb pillanatait idéző refrénnel.
A további két számban jönnek a vendégmuzsikusok, a Distrustban a már fent említett Scott Reeder. A dalnak remek húzása van, az elszállós részei meg nem untatóak, énekileg pedig itt is uralkodik az a kicsit keleties hangzású, hajlításokkal díszített dallam, ami szintén jellemző az Angerteare. Mindenesetre sokkal ösztönösebb, direktebb, mint a Frog In The Oven. A Streams akusztikus gitárokkal, és Vörös Attila (Nevermore) szólójával van ékítve. Szintén a grunge hangulat uralkodik ezen a tételen, amolyan Mad Seasonsosan, néhol Alice In Chainsesen. Az EP-t végig körbe lengi az a lemondó, lamentáló, ám mégis dühös hangulat, ami minden számban, különböző arányban megjelenik. Még úgy is, hogy a három szám eléggé elüt egymástól.
A Distrust hangzása, ismerve, hogy Neil Kernon kezén haladt át a mixelés, nem hoz igazán extrát, de azért nem kell attól félnünk, hogy erőtlenül szólal meg a három szám. Ami néhol zavaró, hogy itt-ott eléggé pattog a basszusgitár, pedig Peralta Miguel remek témákat hoz –Magyarország egyik legjobb banyósáról van szó-. Ez azért is meglepő, mert a felvételeket jegyző Váry Gábor (Dystopia)keze közül folyamatosan remek hangzással megáldott anyagok kerülnek ki. De ez nem ront az összhatáson, de ahhoz épp elég, hogy csomót találjak a kákán.
Alapvetően a Tool zenei munkássága ugrott be a bandáról régen is (a Sober anno a koncert programjukban is volt), ám annál sokkal metálosabb, néhol matekmetálos dolgokat hoznak, kevésbé megjegyezhető dallamokkal. Egy metálos számára viszont inkább az lehet zavaró, hogy a laza részek, nagyon lazák. De ez adja ki leginkább az Angertea sajátos, és arcéllel rendelkező egyéniségét. A Distrust remélhetőleg egy jól sikerült ízelítő egy hasonló nívót hozó nagylemez előtt, ami hátha az európai zenei vérkeringésbe is belecsöppen.
