RockStation

Koncertszervezők figyelmébe - Bad ForesT: Hallótávolságban (2011)

2011. június 12. - Norbert K

Tavaly ősszel volt szerencsém részt venni a Káosz Fesztiválon, ahol láthattam néhány szám erejéig, a már akkor is szimpatikus Bad Forest zenekart. Időközben bejutottak (a közönségtől a legtöbb szavazatot kapva) az unicumos tehetségvadászat döntőjébe is, de ami talán ennél is fontosabb: elkészült első nagylemezük, Hallótávolságban címmel. Igényes zene, jó kis rákendroll-blues ötvözet, humoros szövegek, érett férfiak által, a trendet messziről elkerülve. Érdemes a továbbra kattintani.

16 szám található az albumon, ami magában foglalja az első 3 számos demó dalait is (A sör jobb, mint a nő; Jegyeket, bérleteket; Ősz hajam).  Egyébként a számcímekből már sejthető is a zene hangulata: Kocsma Blues, Amitől ideges leszek, Légy résen, Média Mocska, Dal a világbékéről. A nóták többsége a klasszikus twelve-bar blues elvén építkezik, legalábbis a szövegek mindenképpen (a Hey Joe-féle építkezésre kell itt gondolkodni, első két sor majdnem ugyanaz, és a harmadikra jön a „csattanó). Mintapéldánya ennek, többek között, a Kocsma Blues („Elszórtam minden pénzem, berúgtam mint a ló, Elszórtam minden pénzem, berúgtam mint a ló Az utolsó pálinka már tényleg csak útravaló”), vagy a 20 cm (Nekem nincsen pénzem, az én tárcám üres, Nekem nincsen pénzem, az én tárcám üres, De van egy érvem, ami 20 centiméteres).


Rengeteg zenetörténeti klasszikusra való utalással szembesülünk az album hallgatása közben. Van itt egy Édes otthonom Magyarország, ami a Sweet Home Alabama magyaros átírása, amiben még a Hej Dunáról fúj a szélt is belecsempészték, de a Clapton-klasszikus Cocaine-nek is megcsinálták a magyar nyelvű (és életérzésű) verzióját, Igyál címmel. Az Amitől ideges leszek című szám szólójában pedig egyszercsak a Thunderstruck gitárintróját (vagy legalábbis nagyon hasonlót) véltem felfedezni. Lefogadom, hogy jó néhány hasonló dolog van, amit műveletlenségemből kifolyólag nem vettem észre, ezekért ezúton is elnézését kérem az olvasóknak.


Hogy egy közismert magyar példát hozzak, ez az egész, amit a Bad Forest csinál, leginkább a Pocsolyába léptem Takáts Tamás örökzöldhöz hasonlítható. Igényes zene, ötletes, humoros szövegekkel, és úgy egyáltalán, árad a vidámság és a zenélés élvezete az egészből. Jó az ének, jó a gitár, jó a basszus, jó a dob.

Szél László zenekarvezető (?) a nekünk írt e-mailben említette, hogy egyelőre még nem sikerült igazán nagy közönség előtt, fesztiválon vagy nagyobb koncerten fellépniük. Remélem, hogy ez nem sokáig marad így, mert egy jó hangulatú, táncolhatós, énekelhetős, fesztiválsátorban rendezett koncerthez kevés alkalmasabb zenekart tudnék mondani most az „underground” szférából, mint a Bad Forest. Mindenesetre rajtunk nem múlik, ha valaki ilyen körökből végigolvasta a cikket, csak ajánlani tudom a fehérvári együttest.

facebook (ahol teljes egészében meghallgatható a lemez)

honlap (biográfia, dalszövegek, fotók stb.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr832977513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum