A saját bevallása szerint a punk felől érkezett Scott „Wino” Weinrich gitáros/énekes a doom metal színtér sokat látott, kultikus alakja. Számtalan zenekar soraiban megfordult már, ezek némelyikét időről időre újjáéleszti, manapság viszont több formációja is aktív, legyen szó lemezkészítésről, koncertezésről – vagy éppen mindkettőről. Wino mester eddigi magyarországi mérlege: három fellépés, három különböző csapattal. Legutóbb a Premonition 13-nel járt nálunk, ennek alkalmával került sor az alábbi beszélgetésre is.

Magyarországon először 2000-ben fordultál meg a Spirit Caravannel, majd 2010-ben a Shrinebuliderrel is jártál nálunk. Van-e valamilyen különleges emléked ezekkel a bulikkal kapcsolatosan?
Wino: A vidéki (gödöllői – a szerk.) buli egyfajta különlegesség volt, mert Gábor (Holdampf Gábor, akkoriban Mood, ma Magma Rise – a szerk.) barátunknak csináltuk, aki igazi megszállott rajongó, a zenekara pedig nagyszerű.

Gitároztál is a Wall Of Sleep „Sun Faced Apostles” albumán a „From The Bottom Of These Days” nótában.
Wino: Igen, így van. Nagyon élveztem. Megfogott a dal a maga blues-os hangulatával.

Gáboron kívül tartod a kapcsolatot mással is a magyar zenei színtérről?
Wino: Nem. Valójában Gábor az egyetlen, akit ismerek.

Úgy veszem észre, az utóbbi években igencsak megpezsdült az élet körülötted, ami a különböző projektjeidet és zenekaraidat illeti.
Wino: Ez a „főállásom”, nincs is rendes melóm. Ennyi. De komolyra fordítva a szót, imádom ezt csinálni. És ha jobban belegondolsz, nem is nyomom annyira intenzíven. Elkészítettünk egy lemezt a St. Vitusszal, és lesz egy turnénk, de már hónapok óta nem koncerteztünk. A Shrinebuilder sem csinál semmit hónapok óta, és az akusztikus dolgaim is alkalomszerűek. Most a Premonition 13 van előtérben, aztán lesz még pár akusztikus gitáros bulim is. Szóval nem tartok ám egyszerre olyan sok vasat a tűzbe. A Shrinebuilder parkolópályán marad, amíg össze nem állunk lemezt készíteni, mert a Neurosis is az új albumán dolgozik éppen, és Al is elköltözött a városból. A St. Vitus album márciusban fog megjelenni. Már befejeztük, és nagyon elégedettek vagyunk vele. Szóval hamarosan eljön a St. Vitus ideje, de most a Premonition 13 aktív, és az akusztikus dolgaimat is csinálgatom.

A különböző formációid nem túl hosszú életűek. A The Obsessed sem volt az, a St. Vitusban is csak pár esztendőt húztál le a 80-as években, majd jött a Spirit Caravan, a The Hidden Hand stb., most meg itt a Shrinebuilder...
Wino: Most vegyem sorra, mi történet ezekkel a bandákkal? A Spirit Caravanben Dave Sherman sosem volt képes tisztességesen játszani, pedig ezer és egy esélyt adtam neki... A The Hidden Handben Bruce Falkinburg a szemembe mondta, hogy nem akar többé az árnyékomban maradni. Háttérbe szorítva érezte magát. Egy alkalommal beleszagolt a kajájába és a falhoz vágta. Úgy folyt le a falon az egész, ő meg kutyaszarnak is nevezte a hölgy előtt, aki főzte... A Place Of Skulls egy igazi szappanopera volt. Victor Griffin kirúgta a saját unokaöccsét, aki bőgőzött, de még a lemezborítóról is eltüntette... Emberi dolgokról van itt szó. Az emberek azt hiszik, én próbálok felfelé kapaszkodni, miközben váltogatom a zenekaraimat, pedig ez nem így van! Minden eddigi bandámtól azt reméltem, hogy az lesz az igazi. A Shrienbuilderrel megint más a helyzet, hiszen ott mindenki rettentő elfoglalt. Szóval emberi problémákról beszélünk. Úgy gondolom, én bárkivel jól kijövök, legalábbis erre törekszem. A mostani bandáimmal nagyon élvezem a zenélést, a régi csapatok közül pedig a Spirit Caravanről gondoltam azt, hogy sokáig fog létezni. De hát ez nem a zenén múlik, hanem emberi hülyeségeken.

Hogyan állt össze Premonition 13 és miben különbözik az eddigi zenekaraidtól/projektjeidtől?
Wino: Nos, úgy tűnik, az embereknek tetszik a Premonition 13. Én a „befogadható” szóval jellemezném. Popos, lágyabb muzsika. Az arccal, akivel elkezdtük a bandát, húsz éve vagyunk cimborák. Húsz éve jammelünk, de lemezt még nem csináltunk, a dobossal sem játszottunk még együtt. Megígértem a komának, hogy lesz lemezünk, és sikerült is nyélbe ütnünk egy remek szerződést a Volcommal.

Az albumotok bakeliten is beszerezhető. Ez a kedvenc formátumod vagy egyszerűen csak fontosnak tartod, hogy egy albumnak legyen bakelit verziója is?
Wino: Az emberek igénylik a bakelitet, ezt bizton állíthatom. A bakelit szerintem mindig is jól szólt. Másképp, mint a digitális cuccok. Azoknak jó időbe telt, mire behozták a lemaradást. Az első iPod-ok idején komoly minőségi különbség volt érzékelhető, amikor a klub sztereócuccáról podra váltott át a DJ. Ma már a digitális dolgok is elég jók, nincs különbség a hangzásban. Viszont az emberek ma is igénylik a bakelitet. Ez a nagy formátum kell nekik. Művészeti szempontból jobb, és az emberek szeretik a hangzását.

Mi a jelentése a 13-as számnak a lemez címében? Van-e valamifajta mögöttes tartalma?
Wino: A 13-as számomra meghatározó szám, és egy sor különböző kultúrában is óriási a jelentősége. Vegyük például az Egyesült Államok történelmét. Elég megnézni egy bankjegyünket. Számomra ez egy pozitív szám, semmi rossz nincs benne.

Mi lesz majd a Premonition 13 és a Shrinebuilder sorsa, ha kijön az új St. Vitus anyag?
Wino: A Shrinebuilderrel biztosan lesz még egy lemezünk. A zenét már meg is írtuk hozzá. Már le volt kötve az európai turnénk, amikor kitört a vulkán, és az egész terv bedőlt. Úgyhogy inkább vissza is húztunk Los Angelesbe próbálni, és összehoztuk az anyagot. Nagyon erős lett! Súlyos! Al és Dale feldemózott néhány olyan dalt, amelyeken egy ideje már dolgoztunk. Nem tudom, mikor csináljuk meg, de meg fogjuk csinálni. A Premonition 13-nel talán kihozunk még egy lemezt a Volcomnál. Nem tudom biztosan, hogy milyen felállással, de a bandán belüli kapcsolatok nagyon jók, és a Volcommal is korrekt viszonyban vagyunk. Aztán márciusban (azóta mint kiderült áprilisban - a szerk.) jön a St. Vitus album, és ott leszünk néhány európai nyári fesztiválon, többek között a Hellfesten. És ott van még a The Obsessed reunion is. Két koncertünk lesz, az újjáalakuló buli a Roadburn-ön és egy másik a Hellfesten. Elég húzósnak ígérkezik ez a Hellfest, mert szombat este a St. Vitussal nyomjuk majd, vasárnap meg a The Obsesseddel. De nagyszerű nyaram lesz!

Most, hogy említetted a The Obsessed újjáalakulást, mi az ábra a Spirit Caravannel?
Wino: Hogy őszinte legyek, inkább egy Spirit Caravan újjáalakulásban lettem volna benne, mint a The Obsessedben. Meglesz az a Spirit Caravan reunion is, de nem idén nyáron, hiszen már be vagyok táblázva.

Az új St. Vitus lemeznek Lilly F-65 lesz a címe. Mi is ez pontosan?
Wino: Tessék szépen utánanézni! Ha-ha! Na, szóval ez egy amerikai gyógyszer, amelyet annak idején betiltottak. Vagy ha nem is tiltották be, de a gyártását leállították. Nyugtató, jobban mondva félig nyugtató, félig meg altató. Azt hiszem, David (D. Chandler, a St. Vitus gitárosa – a szerk.) kedvenc szere, ha-ha!.. Mindenesetre iszonyú erős, talán ezért nem készítik már.

Szót ejtettünk már a közreműködésedről a Wall Of Sleep lemezen. De szerepeltél annak idején a „Nativity In Black” című Black Sabbath tribute albumon is, méghozzá a „The Wizard”-ot nyomtad a Black Sabbath tagjaival és Rob Halforddal együtt (Bullring Brummies volt a neve az alkalmi formációnak).
Wino: Az egész egy jó nagy kiadói szarkavarás árán jött össze. Hogy hogyan is történt? A neves producer Toby Wrightnak, aki dolgozott már többek között a Kornnal és az Alice In Chainsszel, és aki amellett jó fej ember is, volt egy stúdiógitárosa, meg egy igen penge stúdióharmonikása. Ez a két stúdiós gyerek írta meg a „The Wizard” nótának azt a bizonyos változatát, Toby Wrightnak pedig az volt a feladata, hogy megpróbálja összetoborozni az eredeti Sabbath tagokat Angliában és megcsinálni velük ezt a verziót. Amikor Geezer meghallotta, azonnal rákattant, és mindjárt meg is írta hozzá azt a jó súlyos középrészt. Aztán Bill is hallotta, neki is tetszett... Mindenkinek bejött, mindenki elvállalta, és tényleg össze is gyűlt a tagság a stúdióban, hogy rögzítse ezt a verziót. De aztán Iommi akkori kiadója, az IRS és Sharon Osbourne összebalhéztak, Iommi meg egyik napról a másikra kiszállt és nem lehetett használni a sávjait, amelyeket már felvett – ahogy Ozzy sem szerepelhetett a felvételen. A Columbia kiadó, amelynek égisze alatt futott a projekt, megkereste Henry Rollinst, hátha volna kedve énekelni. Ő nemet mondott, de beajánlott engem. Csakhogy mire felhívtak, Rob Halford már elvállalta, hogy felénekli. Én lényegében újrajátszottam Iommi részeit, egy az egyben ugyanúgy nyomtam fel mindent. Azt nem tudom biztosan, hogy az én sávjaimat használták fel végül vagy az övéit, de gondolom, az enyéimet, ha már egyszer muszáj volt. Én egyébként akkoriban tök ismeretlen voltam. Toby Wright meg azzal jött nekem, hogy imádja a dolgaimat egytől egyig. Ettől dobtam egy hátast, de azért visszakérdeztem, mire is gondol. Kiderült, hogy lement a lemezboltba, hogy utánanézzen annak, amit addig csináltam. A The Obsessednek, meg mindennek. Tökéletesen képben volt! De a lényeg, hogy addigra a Fight gitárosa már felnyomott egy szólót. Ha meghallgatod a nótát, a szóló felénél van egy ilyen rövid kis zajos rész. Az úgy született, hogy megkérdeztem, megpróbálhatok-e oda játszani valamit. A válasz az volt, hogy már kész a szóló, de nyugodtan próbálkozhatok. Neki is álltam. Elég béna lett, viszont a vége megtetszett Tobynak és be is illesztette a szóló közepébe. Hihetetlen volt, nem gondoltam volna, hogy beválik. Toby Wright egy zseni! Súlyos dal, óriási benne a harmonika is! Ugyanakkor jó példa arra, mennyire meg tudják kavarni a lemezcégek a szart.

A Dave Grohl által életre hívott Probot projektben való közreműködésed is említésre méltó.
Wino: Király volt! A srác jó arc, nagyszerű dalszerző, és remek elképzelései vannak. Az egész történet arról szólt, hogy összehívja mindazokat, akiknek a zenéjén felnőtt, akiket csodált, hogy az ő stílusukban írjon dalokat, és hogy velük együtt vegye azokat lemezre. Megtisztelő volt, hogy engem is beválasztott közéjük! Emlékszem a régi zenekarára, a Mission Impossible-ra. Mindannyian fiatal srácok voltak még, skinhead srácok. Ebben a Mission Impossible nevű punk rock csapatban leginkább thrash-es hardcore muzsikát játszottak, és nyomták a Mission Impossible főtémáját is! Őt már akkor is „kölyök”-nek hívtuk, mert tudtuk, mennyire ügyes. Született tehetség. Egyszer, ha jól emlékszem, az Exploited előtt is felléptünk velük együtt. Volt egy punk rocker barátunk, aki mindig punk rock bandákkal rakott össze minket, mert lényegében mi is punk rock csapat voltunk, csak hosszú hajjal. A St. Vitus egy punk rock banda. Én így érzem. A zene lassú, doomos, ugyanakkor dühös, nyomasztó és nagyon komoly érzelmi töltete van. Úgyhogy én punk rock zenekarnak tartom magunkat.

A színtéren rengetegen emlegetnek téged doom metal ikonként. Hogyan tudsz ezzel együtt élni?
Wino: Nem foglalkozom ezzel. Az ember a való életben legyen alázatos, képzelje bele magát mások helyzetébe és úgy bánjon másokkal, ahogyan vele szeretné, hogy bánjanak.

Mit jelent számodra a doom metal műfaj?
Wino: Talán az fogott meg ebben a doom dologban annyira, hogy a zene olyan súlyos és lassú. A középkorban ezt hívták az ördög hangközének, vagy ilyesminek. A Spirit Caravanben eltöltött idő számomra alapvetően a felépülés időszaka volt. Nagyon pozitív időszak. Nem is hiszem, hogy a Spirit Caravan doom banda lett volna. A „doom” is csak egy címke valaminek a leírására, de én a saját zenei pályámat hard rockként jellemezném. Vagy heavy rockként, progresszív heavy rockként... Részben doomos, ha nem is egészében, de rendszerint van pozitív kicsengése is. Általában pozitív hangvétellel fejezem be a számaimat. Igen ritka az, hogy elejétől a végéig komorra veszek egy dalt. Én igazából elég pozitív személyiség vagyok. Fel tudok úgy ébredni reggelente, hogy jól érzem magam a bőrömben. Most 51 éves vagyok. A Spirit Caravan-időkben teljesen józan életet éltem. Kilenc éven át nem ittam, nem cuccoztam... Aztán 49-50 éves koromra hirtelen bevillant az agyamba: „Álljon meg a menet! Szeretem önmagamat!” És mindazok, akik életem során egyre csak azt hajtogatták, mit kellene csinálnom, meg milyennek kellene lennem, ők vannak kurvára eltájolva! Az ex-nejemtől a szüleimig mindenki! Szóval úgy érzem, felnőttem!

http://scottweinrich.com

Elhangzott a Tilos Rádió GOREZONE műsorában 2012. február 27-én.