Régóta érett már ez a randevú. Nem egyszer, nem kétszer, karnyújtásnyi közelségbe került, hogy élőben is láthassam azt a zenekart, ami hazai underground körökben gödöllői fellépése óta is a gyakran emlegetett "én már akkor láttam" státuszát vívta ki magának. Akkor lemaradtam, és még eltelt 9 év az életemből nélkülük. Hallottam felőlük sok rosszat, de még több jót. Lemezről lemezre konstatáltam, hogy egyre közérthetőbb, egyre befogadhatóbb (a populáristól azért még messze van...vagy nem) a zenéjük. A Blood Mountain lemez volt az utolsó, amit feltétel nélkül tudtam szeretni, de még a The Hunter lemez is messze jobb, mint azt egy egyszeri zenekar valaha is képes lenne elkészíteni. Talán nem szánom rá magam a nagy útra, talán megvonom a vállam, mikor láttam, hogy a Mastodon milyen jellegű klub turnét nyom Európában, de ott volt az a bizonyos Red Fang, amit ki tudja honnan ismertem meg 2 évvel ezelőtt. Sokan biztos ismerik a klipjeiket, szerintem messze a legkreatívabb lángelmék ebben a műfajban, de ezen felül bizony remek lemezeket is írnak. Mind a bemutatkozó EP-jük, mind első, self titled nagylemezük kiváló, és ebbe a sorba illeszkedik tökéletesen legutóbbi nagylemezük a Murder the Mountain is.
Tehát a Relapse zászlós hajója és egyik legígéretesebb zenekara így, együtt már elég alapot szolgáltatott, hogy dacolva a mínuszokkal, egy 17 éves, fűtetlen Pözsóval nekiinduljunk, és meglátogassuk EgyszobásBence barátunkat, frankfurti rezidenciáján.
Megérkezve a klubba, először a megdöbbenés, majd a határtalan öröm lett úrrá rajtam, hiszen egy 500 fő befogadására alkalmas helyen találtam magam. Ez, tekintve a Mastodon jelenlegi státuszát, azt hiszem megalapozta hogy egy felejthetetlen estében legyen részem.
Batschkapp klub Red Fang nézetből
Ebben nagy segítségemre volt a Red Fang, mert nehéz elképzelni, hogy vajon a jelenlegi helyzetben ki tudná minél elviselhetőbbé tenni a várakozás perceit. Azt hiszem a csordultig telt klubban ember nem volt, aki bánta, hogy láthatta ezt a portlandi négyest.
Koncertjüket a frissen debütált videójuk dalával, a Hank is Dead -del indították. Feltűnő volt, hogy a klipből ismert figurák, akikről azt képzeltem, hogy a színpadon egy sört vedelő, egymás szakállát húzogató, alapvetően betyár társaság, a valóságban teljesen más. Négy embert láttam, akik minden külsőség nélkül csak kiálltak a deszkákra és úgy nyomták a maguk stoner/heavy 'n roll-ját, hogy senkiben fel sem merült hogy esetleg valami jól kitalált, összerakott műbandát lát. A számok közti szünetben nem volt semmi bratyizás, sörlocsolás, marhulás. Rém komolyan, a rendelkezésre álló időt kihasználva, nyomták le 40 perces műsorukat. Záró nótaként az első komolyabb sikert arató Prehistoric Dog-ot játszották és azt kell mondjam, egy 100%-os koncertet láttam. A hangzás tökéletes volt, a zenekar annyira élt és annyira hiteles volt, hogy a koncert végén a merch pultnál vadul kapkodták a fritzek az ereklyéket.
Sok zenekar esetében a Red Fang akár el is lophatta volna a showt. De nem a Mastodon esetében. Ez a zenekar az évek során olyan tökélyre fejlesztette a hangzásukat, imázsukat, látványvilágukat, hogy zenekar legyen a talpán akik ebben a stílusban többet, esetleg jobbat nyújthatnának. A 100 perces koncert a The Hunter sláger szerzeményével, a Dry Bone Valley-vel indult. A hangzás már az első perctől fergeteges és kristálytiszta volt. A színpad letisztult. Semmi vetítés, semmi billentyűs. Csak a négy zenész és a közönség. Hátul egy molinó és csókolom. És Brann Dailor dobos..elképesztő. Nem hiszek az ufókban, de valaki magyarázza már el nekem, hogy ezt mégis hogy???
Brent Hinds mély átéléssel pengette a húrokat és énekelte a legádázabb szörnyeket, legcsodásabb lényeket és a legdurvább valóságot megidéző dalait. Ebben méltó társa volt Troy Sanders basszer, aki egy ultra jó arc is egyben, és Bill Keliher gitáros. Ja és ha már ének: Brann ugye még énekel is a dobok mögött, ráadásul jól...de hogyan? U.F.O.
A következő 22 szám úgy ment le, hogy az ott, akkor, feldolgozhatatlan élmény volt. Tudtam ezt. Felkészültem rá, hiszen a zenéjük sem egy fáklyás menet. Sok víz folyt le a Dunán, mire ráeszmélt a világ a Mastodon ban rejlő zsenialitásra. És ehhez kellettek az olyan arcok is persze, mint Kerry King, aki első látásra letette nemlétező haját és elkezdte hirdetni az igét. A lényeg, hogy a Mastodon, szvsz, a helyén van. Mind lemezen, mind élőben egy olyan professzionális gépet alkotnak, amin ha keletkeznek is rések, számomra elpusztíthatatlannak tűnik. Érdekes, egyáltalán nem érdekelt, hogy éppen a Remission, a Blood Mountain vagy a The Hunter dalai szóltak, mert elvesztem a zenében. Nem akarok jelzőket pufogtatni, ezért csak annyit a végére, hogy ennél csodásabb "első bulit" el sem tudtam volna képzelni. Minden a helyén volt és tökéletesen működött, felejthetetlen élmény egy örök életre. Ezek után bátran nézem meg őket, akár egy fesztiválon is. Ha valakit esetleg érdekel a setlist, azt lent megtekintheti.
A Mastodont felesleges ajánlgatnom, de a Red Fang headlinerként hamarosan (Május 1.) Bécsvárosban teszi tiszteletét. Akinek módjában áll kimenni, ne szalassza el az alkalmat, főleg, hogy a Black Tusk társaságában teszik mindezt.
Setlist: Dry Bone Valley, Black Tongue, Crystal Skull, I Am Ahab, Capillarian Crest, Colony of Birchmen, Megalodon, Thickening, Blasteroid, Sleeping Giant, Ghost of Karelia, All the Heavy Lifting, Spectrelight, Curl of the Burl, Bedazzled Fingernails, Circle of Cysquatch, Aqua Dementia, Crack the Skye, Where Strides the Behemoth, Iron Tusk, March of the Fire Ants, Blood and Thunder, Creature Lives
Réti Zsolt Mastodon fotói, tavaly a Hegyalja Fesztiválon készültek.
