Amikor 2008-ban jött a hír, hogy a Saint Vitus reaktiválta magát és 17 év hallgatás után a legütősebb felállásban indult ismét turnézni tudtam, hogy ezt nekem előbb vagy utóbb, de látnom kell. Erre ugyan 4 évet kellett várnom, de mi ez az idő ahhoz képest, hogy előzőleg maga a gondolat is teljesen hamvában holtnak tűnt. Időközben a dobos posztján történt változás, itt Henry Vasquez váltotta a sajnálatosan elhunyt Armando Acostát, de a Chandler-Adams-Weinrich trió garancia volt a hamisítatlan Saint Vitus feeling 100%-os átélésére.
Külön örömömre szolgált, hogy a bulinak a világ legjobb klubja, az A38 adott otthont, ahol minden körülmény adott egy minőségi és zökkenőmentes buli lebonyolításához. Ha boldog voltam a helyszíntől, úgy árnyalta a képet a gyér számú közönség. Értem én, hogy nyár van és a pénztárcák sincsenek színültig korpával, de vannak zenekarok, akik egyszerűen annyira részei a mi kis kultúránknak, hogy kö-te-le-ző megnézni őket, ha már generációnknak ebben a szerencsében lehet része, hogy nem egy feldolgozás zenekar formájában hallhatja ezeket a nótákat, hanem személyesen a szerzőktől, ami ismerve a korukat és életvitelüket, felér egy kisebb csodával.
A koncertet hazai zenekarok vezették fel. Szerintem stoner/doom téren mindig remekül el voltunk eresztve, nagyon tehetséges és izgalmas zenekarok léteztek és léteznek a mai napig. Ennek tudatában nem volt meglepő, hogy az est hazai képviselői sem okoztak csalódást. A Wall of Sleep, a Magma Rise és a Sunday Fury is megérdemli a vállveregetést. 
23 óra is bőven elmúlt, mire a gyenge félház közönsége a színpadon köszönthette a Saint Vitus tagjait. És ha már így történt, rögtön bele is vágtak Blessed Night-ba. A hangzás egyszerűen tökéletes volt. Minden a megfelelő arányban szólt és a zenészek is szemmel láthatólag élvezték mind egymás, mind a közönség társaságát. Volt sok kikacsintás, mókázás, és a múlt mellett a jelen is felidézésre került. Hiszen ne feledjük: ez egy lemezbemutató turné volt, ahol az általunk is méltatott LillieF-65 dalai is felcsendültek. De természetesen Winoék is tisztában voltak azzal, hogy a megjelent old school arcok meg szeretnék kapni a múlt legemlékezetesebb tételeit és minden kétséget kizáróan eleget tettek küldetésüknek. Dave Chandler gitáros imádni való figura, mellette azért Wino is vonzotta a tekintetet, bár Ő főleg a lányok érdeklődésére tartott számot. A pali, így az 5. X-en túl is egy őserő és roppant szuggesztív előadó. A háttérben ragadt Mark Adams megelégedett azzal, hogy haja mögé rejtőzve búgatta a basszust irgalmatlanul. A dobok mögött Henry Vasquez volt számomra az est fénypontja. Hihetetlen precizitással hozta a témákat és mellette látványosan is dobolt. Persze aki kicsit is át tudja élni ennek a stílusnak az ütemét, húzását és varázsát, annak pont a dobok mögött ülve nem lehet nehéz dolga lehozni a kötelezőt. Minden esetre irgalmatlan nagyot szólt a cájg.
Koncert közben felmerült bennem, hogy ezek az őszbe fordult zenészek vajon hogy képesek egy ilyen turné viszontagságait átvészelni, hiszen ez azért mégsem egy Black Sabbath szintű vándorcirkusz, de időközben erre is megjött a válasz: whiskey, sör, kis csoki és egyéb nem publikus hatóanyag tartalmú segédanyagok mindig vannak kéznél, hogy a következő nap is hasonlóan remekül sikerüljön, mint amilyen a tegnapi is volt.
Hatalmas köszönet jár a Saint Vitusnak a koncertért, igazán remek estének lehettünk szem és fültanúi. Külön köszönet a Phoenix Music Hungarynek, reménykedünk a hasonlóan színvonalas folytatásban!
A képek nem a helyszínen készültek és INNEN valók.
