RockStation

Kilian - Megjelent az új EP

2012. október 31. - sunthatneversets

KILIAN-Anyacsavar-(EP-II)-cover.jpg

Tavaly év végén jelent meg a KILIAN zenekar első, Bohém erdő című kislemeze, melyet aztán a címadó dalhoz készült, videoklip és novella is követett. Az azóta eltelt időszakban a csapat koncertezett az Óriás-sal, a Hollywoodoo-val, az olasz Zippo-val, az Apey and the Pea-vel, majd a nyár végén nekiláttak második EP-jük munkálataihoz, melyhez sikerült megtalálniuk a megfelelő helyet és hangmérnököt. A felvételek Szabó "Lacc"-nál készültek a Tonitrus stúdióban.

Az Anyacsavar című EP egy sokkal kiforrottab, tudatosabb anyag lett elődjénél, de egyben annak folytatása is. A tervek szerint egy harmadik kislemezzel fog triológiává érni az a történet, melynek mostani állomásán főleg a nők, az anya, szerelmek, eltávolodás és visszavágyódás játszák a főszerepet. A borító belsejébe is egy ehhez kapcsolódó Petőfi Sándor idézet került: "A lyányi szív csalárd folyó csak, Amelybe sugáraikat veték az égi csillagok.. ki ott mennyet keres elnyelik a habok". De senki ne gondolja, hogy egy nyálas, csöpögős anyagról van szó. Kemény gitárriffek, húzós groove-ok, dübörgő basszusok és változatos énektémák, magyar szövegekkel. A zene és szöveg kapcsolatáról, szerepéről a csapat így nyilatkozott: "egyenrangúak, külön utakon is haladnak, de aztán mégis keresztezik egymást"

A csapat nem állt meg azzal, hogy kész vannak a dalok, a lemezhez kötődő novellát is megjelentettek és a borítótervezést is házon belül oldották meg. Az új anyag letölthető a www.kilianzenekar.hu oldalról, ahol a KILIAN korábbi felvételei és videoklipjük és elérhető!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr314878823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum