RockStation

Feloszlott az Amebix!

2012. december 01. - sunthatneversets

Amebix.jpgÉpp a napokban került be alapművek rovatunkba az Amebix 2011-es Sonic Mass címet kapott lemeze, így tegnap lesújtóan hatott a hír miszerint a csapat végleg befejezi a működését. Az okok között a az énekes-basszusgitáros Rob azt emelte ki, hogy a banda feltámasztására az elmúlt öt évben fordított energia nem hozta meg a várt eredményeket, így az együttes jövőképe sem tűnik túl biztosnak, így pedig nem érdemes szerinte folytatnia a bandának. A csapat a Sonic Mass megjelenése után sem tudott magának visszatérő turnét szervezni, hiszen ezt a dobos Roy Mayorga (Stone Sour)  egészségügyi állapota nem tette ezt lehetővé, felépülése után pedig a Stone Sourral voltak kötelezettségei. A két alapító, Rob és Stig ezek után úgy döntöttek, hogy véget ér az Amebix története.  A zenélést persze nem hagyják abba a frontember Rob és a dobos Roy a továbbiakban is együtt zenélnek majd más néven.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr234940842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum