RockStation

Tirana Rockers - Újra megjelent a lemez!

2012. december 13. - sunthatneversets

TiranaRockers_SexDealer.jpgA Tirana Rockers egy picit átszerveződött mostanság, hiszen az AC/BC, ex-Ómen énekes, 2010-ben Gubás Tibor köré a volt basszeros Bártfay Laci kezdeményezésére csatasorba állított csapat (Nagy Máté, Mikky Slade - Rockhead, Holiday Crüe, Retekkoma - ex-Akela) alaposan átalakult az idén. A bandát még a fiatalon elhunyt Bikini gitáros, Daczi Zsolt hozta össze 1993-ban Gubás Tibivel és Balogh Tamás basszerrel, és Hirlemann Bertalan dobossal. A 90-es években még itt játszott Ács András (ex-Ómen), Koncz "Bonca" Tibor (Cool Head Klan), valamint a Beloberk tesók (Kalapács, EGO Project) is.

A Tirana Rockers első hivatalosan megjelent lemeze egyfajta tisztelgés a fiatalon elhunyt és már-már feledésbe merülő gitármester felé - Daczi Zsolt közösen írta a dalokat az akkori és jelenlegi énekessel, Gubás Tiborral. A banda 'support' zenekarként egy európai turnéval kezdte új életét: Tim "Ripper" Owens, majd a norvég Thunderbolt turnéján volt vendég a Tirana Rockers, ahol a csapat az 1993-ban szerzői kiadásban megjelent lemezét (jobban mondva kazettáját) játszották, amely a napokban modernizált hangzással újra megjelent.

Az albumon hallható muzsika minőségi hard rock / heavy metal az AC/DC és az Accept vonalán. A lemezen egy különleges vendég is szerepel, mégpedig a világhírű énekes Tim "Ripper" Owens (Judas Priest, Iced Earth, Malmsteen, Beyond Fear). További vendégek sem ma kezdték: a Little Sister című dalban a nem kisebb név mint Póka Egon basszer legenda csillogtatja egyéni játékát, az AC/DC feldolgozásban, pedig Bevíz Mihály (Iron Maidnem, ExiT) gitáros, és a mára Tirana taggá lett Boros Béla (Iron Maidnem) basszusgitáros vállalt szerepet.

A lemez a tervek szerint külföldön is megjelenik a közeljövőben! A Tirana Rockers jelenlegi felállása: Daczi Zsolt (R.I.P.) BENDE - gitár (www.daczizsolt.hu), Gubás Tibor GUBI - ének, Tóth Karesz - gitár, Kovács Attila - gitár, Boros Béla - basszus, Ratkai "Retek" Miklós - dob

Tirana Rockers Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr414962952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum