RockStation

Budapesten játszik a szlovén Tankcsapda

2013. március 21. - sunthatneversets

Flyer Sidd.jpgMárcius 28-án Budapesten játszik a szlovén Siddharta. A koncert az R33-ban kerül megrendezésre. A Siddharta Szlovénia egyik legsikeresebb zenekara (Szlovéniában kb. a helyi Tankcsapda) 1995-ben alakult és 1999-ben adta ki első, ID című albumát, ami pillanatok alatt a toplisták élére került, és egy év múlva már platinalemez volt.

Nord címmel 2001-ben kiadott második lemezükkel tovább meneteltek az élre: dupla platinalemez, számtalan díj, és minden addigi rekord megdöntése. Rh- stúdióalbumuk lemezbemutató koncertjét teltház előtt játszották 2003-ban a több mint 30.000 fős Bežigrad Stadion közönsége előtt - 3 színpad, szimfonikusok és 60 fős tánckar tette teljessé a zenekar előadását. 2006-os Petrolea nagylemezük megjelenése után Los Angelesbe utaztak, hogy az a Ross Robinson legyen 2009-ben kiadott Saga albumuk producere, aki korábban nem kisebb nevekkel dolgozott együtt, mint a Korn, a Limp Bizkit, a The Cure, a Fear Factory és a Slipknot. A Saga sikerére való tekintettel 2011-ben újra Robinson-t kérték meg a produceri munkákra, amikor VI című hatodik nagylemezüket rögzítették a Stožice Stadion-ban tartott koncertjük alatt.

Egyéb kiadványaik: Silikon Delta (2002, remix album, amelyre olyan előadók gondolták újra a Siddharta dalait, mint a Laibach, DJ Umek, a Random Logic, vagy Valentino Kanzyani), Izštekani (2007, unplugged album), Maraton (2007, azon koncertjük anyaga, amelyen egy 5 órás fellépés keretében az összes addigi dalukat előadták), Stadion Stožice (2011).

A Siddharta híres kivételes és példátlan fellépéseiről, amelyekből nem meglepő módon több mint 300-at tudhatnak maguk mögött. Ugyanolyan szenvedéllyel lépnek színpadra klubokban, mint stadionokban, így hamar nőtték ki magukat azzá a zenekarrá, akik koncertjei mindig teltházasak - vagy közel teltházasak. A zenekar Szlovénián kívül is többször lépett fel. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr335157511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stevie balkanski 2013.03.21. 20:47:56

A legjobb szlovén rockzenekar akkor is az Anavrin :-)

www.youtube.com/watch?v=0tWTRzH_2vY

ErtelmetlenSzajkarate (törölt) 2013.03.22. 00:07:17

Mennyi most éppen a platinalemez? Magyarországon 10000 (tízezer), akkor populációarányosan 2000?
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum