RockStation

47 ezer látogató a Hangfoglaláson

2013. október 07. - sunthatneversets

hangfoglalas1_foto_hanosz.jpg

Vasárnap este véget ért a nyolcadik Hangfoglalás kiállítás. A rendezvényt mintegy 47 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. A Hangfoglalás egyik idei újdonsága a Zenélni Díjkiosztó Gála volt. A szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) számos olyan embernek adott elismerést, akik sokat tettek a zenéért. Díjat kapott többek közt Póka Egon, Gőz László és Németh Alajos.

A korábbi évekhez hasonlóan a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központ ’A’, ’B’ és ’C’ csarnokában három napon át hömpölygött a tömeg. A rengeteg zenész, gyermek, család, kisebbek és nagyobbak több tízezer hangszert próbálhattak ki. A sláger ezúttal is a gitár, a dob és a szintetizátor volt a látogatók körében. Több mint 400 zenei esemény, koncert, hangszerbemutató és dedikálás is színesítette a programokat. Sokan voltak kíváncsiak a Beatrice, a Sugarloaf, a Rudán Joe Akusztik és a Budapest Voices fellépésére. Nagy érdeklődés övezte a Gibson promóciós turnébuszát is, amin ismert külföldi zenészek utazták körbe Európát, illetve olyan világsztárok pihentek meg korábban egy-egy fesztiválon, mint Lemmy, Slash és a Rammstein. A Hangfoglalás részeként zajló Zenélni Konferencián sokakat érdekelt Gerendai Károly, L. Simon László és Újfalusi Gábor kultúrtámogatásról szóló értekezése és az Interaktív Zenei Ébresztő (IZÉ) című kerekasztal-beszélgetés is. A kulturális menedzserképzésről, a zeneoktatásról és a digitális átállásról szóló konferencia szintén telt házat vonzott.

Újdonságnak számít, hogy a HANOSZ Zenélni díjat alapított és adott át 15 olyan embernek, akik elkötelezettek a hangszeres-élőzene mellett, és sokat tesznek annak népszerűsítéséért. Eszerint az év zenepedagógusa Póka Egon, a Kőbányai Zenei Stúdió igazgatója, az év zenészei Lukács Peta gitáros, Szabó András dobos, Németh Alajos és Szappanos György basszusgitáros, illetve Jankai Béla billentyűs. Az év énekese Czutor Zoltán, az év zenekara a Roy és Ádám Trió, hangmérnöke a TLS Zeneház (Turcsán András és Baranya Tamás), hangtechnikusa Takács László, hangszerjavító műhelye a Vintage' 52, világosító- és látványtechnikusa Lenzsér Attila, zenei újságírója Danev György. A Zeneiparért kategóriában Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója kapta az elismerést.

hanagfoglalas2_foto_hanosz.jpg

47 ezer ember látogatott ki a Hangfoglalásra – mondta Andrásik Remo főszervező, a HANOSZ főtitkára. – Bebizonyosodott idén is, hogy a Hangfoglalás a legjelentősebb zenei esemény és egyben egy megkerülhetetlen szakmai találkozó is Magyarországon. A rendezvény a HANOSZ által indított, nagyszabású Zenélni kampány része volt 2013-ban. Célként tűzte ki, hogy partnereivel – a Kőbányai Zenei Stúdióval, az Artisjus-szal, a Szerzők Egyesületével, a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetségével és a Nemzeti Művelődési Intézettel – népszerűsítse az élő zenét.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr405555078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum