Büszkék szoktunk lenni, ha az olimpián a magyar válogatott elér valami nívósabb helyezést, nem? Akkor miért nem vagyunk büszkék a király magyar zenékre is? Illetve miért nem becsüljük meg őket, miért kell azt látni, hogy vannak zenekarok, amik simán tolják világszínvonalon, de még is csak az underground „csapdájában” maradnak. Van itt annyi jó zenész, akik nem a húsz éve majdnem „egyedi” cuccukkal vagánykodnak nekünk, akiknek acélból van a szívük, és a hangerővel még a gyémántot is átvágják, még se figyel rájuk senki. Nézzünk egy példát: Igor.
A srácok már kilencvenhat óta űzik az ipart, még is egy underground banda itthon, akik pedig nem ócska, gagyi szinten űzik a metálkodást. Most jelent meg a legújabb EP-jük NA címmel, ami összesen öt dalt tartalmaz, de ez a pár nóta ledöntött a lábamról. Eddig nem nagyon foglalkoztam a srácokkal, de voltam néha-néha Igor koncerten, ellenben most már menni akarok! Nem cáfolja meg magát a banda ezen az anyagon sem, hozzák a húzós témákat, és ami jó benne, hogy nem unom meg. Péntek este kaptam meg az anyagot, és zsinórban négyszer hallgattam végig, most is ez szól, és nem unom.
Vannak itt örült blast beat-es részek, köpködések, torokból ordítás, atom belassulások, mindez egy számban az Akopalipszis Fos-ban. El kell ismerni, hogy ezek az arcok tudnak zenélni és keverik rendesen a különböző stílus elemeket, a kicsit nekem a Pro Pain-re emlékeztető Hásszipú is ilyen dalocska. Nagyon tetszik a gitár téma, amivel indul a dal, aztán meg átcsap örült, kemény hardcoreba az egész szám. Az igazat megvallva minden dalban ott van a húzás, bár van egy jó tanácsom: a nyitó Vakken-t ne hallgasd meg fejhallgatóval, max hangerőn, mert megsüketülsz. Itt köszönném meg a srácoknak, hogy egy félórára haza vágták a füleimet totál :- )
Összességében egy jó anyagot kapunk a pofánkba, amit INNEN le is tudtok tölteni, és aztán nálatok is düböröghet az Igor. Ha nem is az év albuma/EP-je, de azért szívesen fogom még NA-t hallgatni, mivel ötletes, tele jó megoldásokkal. Béke, Szeretet, Metal.
