A kortárs brit folk-punk egyik legnagyobb alakja, a legutolsó lemezével a világsztárok közé lépett, egy teltházas Wembley-koncertet és egy olimpiai nyitóünnepség-fellépést maga mögött tudó Frank Turner március 6-án klubkoncertet ad az A38 Hajón. A dalszerző-gitáros-énekes első magyarországi fellépésén a tavasszal megjelent, a brit albumlistán mésodik helyig jutott Tape Deck Heart című lemezét mutatja be zenekarával.
Jól szituált gyermekkorának kezdetén még semmi sem utalt arra, hogy Frank Turner valaha is lázadó, társadalmilag elkötelezett punkrocker lesz. A módos felső-középosztálybeli családból származó Frank például az egyik legpatinásabb angol magániskolába, Etonba járt, ahol maga Vilmos herceg volt az osztálytársa. Ám a kis Frank már fiatalkorában keményen lázadt a szigorú rendszabályok ellen, és egy Kneejerk nevű rockzenekar frontembereként próbálta feszegetni a kereteket. Miközben mindenki azt hitte, hogy jól menő jogász vagy befektetési tanácsadó lesz, Turner húszévesen végleg leszámolt a családi álmokkal, és beállt a Million Dead nevű punkrock-együttes frontemberének. Maga a zenekarnév egy Refused-számból származik, ez alapján képet alkothatunk a Million Dead dühös, hardcore-ba hajló rockjáról.
Aztán a zenekar feloszlását követően Turner – mindenekelőtt Bruce Springsteen hatására – dalszerző-gitáros-énekes szólókarrierbe kezdett, hihetetlen mennyiségű koncertet adva szerte Nagy-Britanniában. Frank Turner a mai napig nagyszerű koncertprodukcióiról híres, egészen legutolsó lemezéig nem is nagyon szeretett stúdióban molyolni. Jellemző, hogy nem egy albumát (amik között feltűnően sok a split, azaz más előadókkal felesben megosztott lemez) mindössze egyetlen délután alatt írta meg és egyetlen nap alatt vette fel.
Okos és őszinte szövegek, egyszerűségükben is magukkal ragadó folk-rock balladák – Turner a politkus és érzékeny brit folk-punk legszebb hagyományait követi, a Chumbawamba és a Levellers távoli követőjeként (az ujjaira is egy egykori „leveller”, Freeborn John Lilburne felvett nevét tetováltatta). Látszólagos politikai elkötelezettségét csak erősítették az olyasfajta dalok, mint például a Thatcher Fucked the Kids (Thatcher elbaszta a gyerekeket), amiben az egykor Vasladyt teszi felelőssé egy egész generáció tönkretételéért. Ugyanakkor Turnertől minsig is távol állt a direkt politikai szerepvállalás. „Nagyon megbántam azt a dalt, mert egy csomó ember kezdett járni a koncertjeimre, akiket nem érdekelt a zeném, csak az, hogy éppen valami olyasmit mondtam, amivel egyetértettek” - fogalmazott egy interjúban.
Közben összeállt kísérőzenekara, a Sleeping Souls is, amelynek tagjai évek óta hűségesen követik a frontembert. Frank Turner szövegei, dalai, lemezei egyre népszerűbbek lettek, olyannyira, hogy a 2011-es, Shakespeare János királyát idéző England Keep My Bones lemezzel (az ugyanebben az évben megjelent PJ Harvely-album, a Let England Shake párdarabjával) már komoly kultuszt épített maga köré. 2012-ben már két arénafellépése is volt, az egyik egy telt házas Wembley-koncert, a másik pedig, milliárdnyi néző előtt a londoni olimpia Danny Bolye rendezte nyitóünnepségén. Nem csoda, hogy a 2013 áprilisában – immár egy mainstream multinacionális kiadónál, az Interscope-nál - megjelent Tape Deck Heart már egyenesen sztárstátuszba röpítette, és a lemez második lett a brit eladási listán.
A Tape Deck Heart Amerikában felvett, már-már folk-popba hajló, slágeres, nagyköltségvetésű produkció, ám Frank Turner szerencsére nem vesztette el az ártatlanságát. Ugyanaz a tépődő, finom, helyenként filozofikus hangütés, elegáns folk-pop-rock dalok jellemzik, mint a korábbi darabokat. És Turner, talán hogy leszerelje az „árulót” kiáltókat, a lemez megjelenéséve szinte egyidőben újabb projektbe vágott: a Möngöl Hörde nevű vad, súlyos, fejleszakasztó hardcore-punk trióba, amivel kissé visszatért ifjúkori önmagához, nem kis sokkot okozva a balladisztikus Frank Turnert kedvelőknek.
Első magyarországi fellépésén, az A38 Hajón Frank Turner a Tape Deck Heartot mutatja be, természetesen bőségesen válogatva életműve korábbi darabjaiból.