A Jump rock zenekar egyszerűen internetes oldalának címét kínálta fel nekünk munkásságuk véleményezése céljából. No, ez sem pár napja volt, úgyhogy ezúton üzenjük minden együttesnek: a rockstationbe küldött anyag nem vész el, csupán (ha már állomás vagyunk) néha (?) késik.
A névadás (még önmagában) nem vall túl sok fantáziára; így google segítségével tett virtuális kirándulás rávezet arra, hogy csupán hazánk földjén három ilyen nevű formáció teszi próbára országszerte a világot jelentő deszkák teherbírását. Egyet e listából – műfaji eltérés végett – azonnal le is húzhatunk, azonban ketten működnek – a feldolgozásokat tekintve – döbbenetesen ugyanazzal a repertoárral. A „mi” csapatunk mellett az szól, hogy saját dalok tekintetében termékenyebbnek tűnnek társuknál.
A honlap pedig összességében olyan, hogy egy kellemes féldélutánt el lehet időzni rajta. A kritikusnak pedig a bőséges leltárból ki kell választania, amiről érdemes írni, s amit feltehetőleg a zenekar is gondolt ezen írás tárgyának. A végére hagyva a csemegét, kezdjük az eddigi egyetlen, 2000.-ben (!) rögzített Jump lemezzel. Ennyi idő elteltével csupán a klasszikusra sikeredett albumokról szoktunk bővebben megemlékezni, ez pedig – gondolom, a zenekar tagjai is érzik – nem az. Mentegetőznek is Jump-ék, hogy kevés volt a rendelkezésre álló összeg. Érdekes módon az első két nótánál érződik ez inkább, amennyiben az ének botrányosan le van keverve itten. Talán ez állt az útjába a Nem változol című tracknek a slágerré nemesedés tekintetében. De a záró Piszkos randevú igazán válhatott volna azidőtájt kultikus dallá! A többi szerzeményt kissé laposabbnak érzem. A muzsika ugyan „dirty rockos”, de a dalszövegek az égegyadta világon mindenről szólnak; a szexualitástól a mélyszerelmen át a hazai igazságszolgáltatás visszásságáig.
A következő rész azoké a – többnyire feldolgozásokat visszaadó – viszonylag jó minőségű koncertfelvételeké, amelyek eklektikusságuk ellenére egységessé válnak a banda előadásában. Máté Pétertől Tankcsapdáig itt minden van! Az Afrika (sajnos itt a KFT-ről van szó, és nem a Totoról) szövegében még Fekete Pákóról is megemlékeznek. Hogy családi programmá válhasson Jumpot hallgatni, a híres-hírhedt Lencsi lányt is boncasztalra fektették ezek a rock and roll doktorok.
Az említett album címével – Ugrás a jövőbe – nem kis mértékben beletrafáltak a fiúk, ugyanis – feltehetőleg hosszú inaktív időszak után – pusztán dalokban kezdtek gondolkodni a fiúk. Három (gondolom új) nóta lelhető a főoldalon házilag barkácsolt, de annál ötletesebb videókkal. Itt látszik a különbség: ma már sokkal könnyebb megfelelő minőségű technikát mozgósítani, mint 13 évvel ezelőtt. De nem csupán ezért sokkal jobb hallgatni ezeket a dalokat, mint idősebb „bratyóikat”.
Nesze semmi, fog meg jól-alapon írhatnánk: ezekben van spiritusz, ami talán abból adódik, hogy előadóik örülten hiszik e szerzeményeket. A sok-sok kutatás közepette, nagyon úgy tűnik, felfedezték a legrövidebb utat, ami a zenehallgató szívéig vezet. A nóták pont ott pörögnek fel, ahol kell, és pont ott vesznek vissza a tempóból, ahol a fül azt kívánja, akkor érzékenyülnek el, amikor a léleknek szüksége van rá. Mindezek miatt hajlandóak vagyunk elnézni az olyan sorokat is, mint például „a remény szivárványt csinál”.
A Nem számít a Rómeó Vérzik világába kalauzol minket, a Szerelmetlen világ egyértelmű Guns ’n’ Roses hatásokat mutat, a Veled vagyok egy sokkal mélyebb téma, és zeneileg is ravaszabb. Még talán az új nóták körébe tartozik az Úgy szeress című, ez mega-refrénjével a magyar klasszikus hard rock hagyományokat idézi, talán a Lord együttes jöhet be róla. Ennek ellenére senki ne a Van Hallenre asszociáljon a zenekarnév hallatán. Laza punk muzsika, könnyed, kellemes, nagyon szerethető dirty rock az egész.
Gyanítom, hogy nálam a három „képes nóta” legalábbis nem azok közé fog tartozni, melyet egy következőleg meghallgatott demó üzenete el fog söpörni, hanem még jó néhányszor ellátogatok erre a weboldalra http://www.jumprockband.hu (elsősorban) hallgatni azokat.
