RockStation

A Skid Row és az Ignite is jön a FEZEN-re

2014. január 31. - sunthatneversets

Skid Row band.jpg

Dallamosság, lázadás, energia - kezdődhetne így akár a Skid Row, akár az Ignite jellemzése. “És mindketten fellépnek a 2014-es FEZEN fesztiválon” - tehetjük hozzá büszkén.

A hosszú haj és a szegecselt bőr volt akkor még a jelkép, és a heavy jelző is járt a metal elé, amikor pár New Jersey-i srác elhatározta, hogy meghódítja a világot. Ők voltak a SKID ROW. Sikerült, a nyolcvanas évek végére top tizes slágerekkel, arany- és többszörör platinalemezekkel büszkélkedhettek: “18 and Life”, “I Remember You” vagy a “Youth Gone Wild” mind-mind világsláger lett. Övék volt világ, a lázadás győzött, és már nem volt miért harcolniuk - ezért egymás ellen fordultak. 1996-ban feloszlott a zenekar. Most már szerencsére tudjuk, hogy csak ideiglenesen, a két alapító, Rachel Bolan és Dave Sabo a 2000-es évekre talpra állította a zenekart, és a felkelés azóta is folytatódik… 2013-ban kezdték meg egy kislemez sorozat kiadását United World Rebellion címmel, a nem egészen egy éve megjelent első kiadványt hamarosan több is követi. Augusztus 2-án, szombaton a FEZEN színpadán is hallhatjuk az új darabokat, de természetesen egy Skid Row koncert sem múlhat el a régi slágerek nélkül.

Ignite live.jpg

2007 és 2011 után ismét a FEZEN-en köszönthetjük az IGNITE zenakart. Pár évig takaréklángon működött az egyik legismertebb kaliforniai dallamos hardcore csapat, amíg Téglás Zoli a Pennywise-ban segített ki, de most ismét gőzerővel dolgoznak egy vadonatúj albumon. Áprilisra el is készül az új korong, aminek címe még nem ismert, de a magyarországi bemutató helye és időpontja igen: augusztus 1-e, FEZEN fesztivál, Székesfehérvár.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr125790968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum