RockStation

Április 30-án nyit a Barba Negra Track

2014. március 27. - sunthatneversets

Barbatrack2.jpg

Új néven, új koncepcióval kezdi a 2014-es szabadtéri szezont a Rákóczi híd budai hídfőjénél épülő Barba Negra Track, az újbudai Barba Negra Music Club szabadtéri kiadása. A szervezők négynapos bulival ünneplik a nyitásra külsőleg is megújuló koncert- és partyhelyszínt, ami április 30-án kezdi az idei szezont, és a hazai zenei élet legnagyobb neveivel várják a szórakozni vágyókat egész nyáron át.

Széles zenei skálával, számos kiegészítő programmal és megújult külsővel várja az egykori Zöld Pardon helyén a Barba Negra csapata a szabadtéri koncertre járó közönséget. A programhelyszín a Barba Negra Track nevet kapta. „Az új név egy új korszak kezdetét jelenti, természetesen a zene a fő csapásvonal” – mondták el a szervezők, akik külsejében és tartalmilag is változást ígérnek. „ Célunk, hogy minél több zenei stílust bele tudjunk tenni a programfolyamba a koncertzenekaroktól az elektronikus tánczenéig, de nagy hangsúlyt fektetünk a kiegészítő és a családi programokra is, valamint több jótékonysági megmozdulást is tervezünk. A Barba Negra Track célja, hogy egy olyan hely legyen, ami a közönség, és a fellépő művészek számára egyaránt kedves és szerethető.”

A helyszín az eddigiekhez képest külsőleg is megújul: egy speciális fedéssel a küzdőtéren a közönség nagy része megvédhető az esőtől. A nagyszínpad olyan hang- és fénytechnikát kap, ami mind a hazai, mind a külföldi fellépők igényeinek maradéktalanul megfelel. A Track nagyszínpada mellett található a szakmának fenntartott zárt körű terület, ami a helyszínre látogató művészek exkluzív klubjaként szolgál majd.

A zenei programok tekintetében a szervezők a Barba Negrában már megszokott és népszerű sokszínűséget viszik tovább: a metáltól az elektróig, a kortárs modern popzenétől az alternatív vonulatig mindenki megtalálja majd a maga kedvencét.  Az élő koncertek után hajnalig a partykultúráé a terep a Trackben.

A szervezők fontosnak tartják a hazai könnyűzene támogatását: a programok összeállítása során előnyt élveznek a magyar produkciók, így túlnyomórészt a hazai zenei kínálat lesz terítéken, de várható jó pár nemzetközileg is ismert nagy név. A hazai sikerbandák mellett a Track kisszínpadán lehetőség nyílhat bemutatkozásra a fiatal, feltörekvő tehetségek számára is, amely nem egy mellékes, alárendelt helyszín lesz, tartalmilag szinte egyenértékű lesz a nagyszínpaddal.

A Barba Negra a hazai szórakoztatóiparban szinte az elsők között szerezte meg a biztonságos helyeknek járó – a West-Balkán-tragédia után különösen megszigorított – működési engedélyt. A Barba Negra Track biztonsági szolgálatát ugyanaz a cég végzi továbbra is, akik az elmúlt években már bebizonyították profizmusukat a Zöld Pardon nyári idényeiben. A Barba Negra brand alatt működő szakmailag elismert munkatársak jelenléte garancia minden szórakozni vágyó biztonságát illetően.

A Barba Negra Track 2014. április 30-án egy négynapos koncertfolyammal hivatott ünnepelni a közönséget, a zenekarokat és az új hely nyitását. A megnyitó rendezvénysorozaton négy olyan nagy hazai és egy nemzetközi közönségkedvenc látható majd, akik már bizonyítottak a hazai közönség előtt.

Április 30-án a Hooligans, május elsején a brit tánczenei színtér képviseletében a Kosheen táncoltatja meg a közönséget, majd másodikán a Supernem mutatja be legújabb albumát, a hosszú hétvégét az Intim Torna Illegál szombati koncertje zárja. A koncertek után az elektronikus tánczene kedvelőinek nyújt minőségi szórakozási lehetőséget a Track.

A Barba Negra Track 2014-es tavaszi- nyári idénye igazi zenei best of koncertsorozatnak ígérkezik. Itt ünnepli az Isten Háta Mögött zenekar a 15., és a Junkies a 20. születésnapját. Fellép a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Paddy and the Rats, a hazai alter-legenda Pál Utcai Fiúk, a Hősök, DSP, a Magashegyi Underground, a Fish!, a  Kaukázus és az Anima Sound System is. A nyár közepén fellép a metál egyik klasszikusa, a stílusteremtő amerikai Death (Death To All) zenekar is.

Hosszú idő után újra Budapesten koncertezik a klasszikus felállású Korál, de zenél a 30Y, és fellép az extrád bölcsész hip hopot nyomó Bëlga, és a hazai punk-legenda, a HétköznaPI CSAlódások is. A teljes koncertmenü folyamatosan frissülve követhető a Barba Negra Track hivatalos Facebook-profilján.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr755880944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum