„Színházmetál” – így jellemzi saját munkásságát a pécsi SoulMirror zenekar. Tegyük hozzá: hihetetlen találékonysággal! Be kell, hogy valljam: ezt a kifejezést kerestem az előző anyagukról írogatván. Hogy mi is ez a színházmetál? A gyökerek valahol a Savatage-Therion rétegben keresendők (és találandók), viszont a legújabb kori pop metalban szökken szárba a produkció. De legfőképpen Götz Attila énekes a „bűnös” abban, hogy e műfaji meghatározás ráaggatható az együttesre. Őneki – úgy tudom – kenyérkereső szakmája a színészet, és az ott használt eszközöket maradéktalanul elszállítja nekünk ide a rockszínpadra.

Azonban nézzük (vagyis halljuk), mit osztottak meg velünk most a „lélektükrözők”. Joggal ráhúzható jelen helyzetre az elcsépelt közhely, hogy ott folytatták, ahol abbahagyták. Az előző demót (mivel mással?) az Így ér véget nótával zárták le, amely meglepően direkt dal volt az előzőek epikus csordogálása után. Nos, ez a Szakítópróba EP egy fémkesztyűvel elkövetett, óriási pofon az elődhöz képest. És bár a pofon fogalmát többnyire nem pozitív értelemben szokták használni, itt ez nem minősítés akar lenni (vagy nem lenni): az új EP nem jobb és nem rosszabb elődjénél, a Szabadságvágynál, csupán más. És tök jó dolog látni, hogy van (nagyon ritkán) egy-egy társulás, akik nem szeretnének megmaradni a jól bevált utakon az önismétlés bűnében, hanem fejlődni, változni akarnak!

Most már vesézzünk végre! Kellemes málházással indulunk a Ha eljön „személyében”. A nóta végére itt is jutott egyfajta SoulMirror-védjegyként egy mini-monológ, amelyben Attila megcsillanthat valamit eredeti tudományából, még ha csak kicsiben is. A „kislemez” nagy slágere a Nem hagyom. Egyszerű, mégis telitalálat-gyanús refrénje teszi azzá. Nekem egy kicsit „eddás” hangulatot csempészett szívembe a szerzemény.

Az Új remény a (szintén új) énekesnő, Kálmán Kata dala. Olyan értelemben, hogy ő abszolválja nekünk, de a szöveg is elég „csajos”, tehát nem lennék meglepve az ő szerzősége okán sem. Bár élő fellépéseken megtapasztaltam, hogy Kata tud „tarjásan” énekelni, itt most poposabb arculatot fest a szerzeménynek. Igaz, a zúzósabb fajta instrumentális bevezetés nem hagy kétséget afelől, hogy az ezt követő líra csupán átmenti helyzet lesz. Szépen építkező dal, hatásos refrénnel.

Az Elég volt jelenti a kapcsolódási pontot az előző EP világához képest. Szóval ez az a bizonyos „csordogáló epika”, de ezt sem rossz értelemben írom. Inkább az EP-t záró, furcsán lüktető Harcolj érte bizonyult számomra nehezebben emészthetőnek. Végül ezt is megmentette számomra a zseniális középrész: harmonika-szerű szintetizátor-szólót – Kovács Péter a billentyűs – gyűr maga alá fokozatosan a kemény gitár-riff. Utóbbiért a Nightwish tribute zenekar Nightquestben is muzsikáló Gőcze Máté a felelős. És ha már ennyi mindenkit felsoroltunk, muszáj megemlíteni Markovics Ákos pattogó basszusfutamait, illetve Valentai Attilát, aki igazi vezéregyéniségként adja zenésztársai alá az alapritmusokat.

Aki pedig meg akar győződni e kritika valóságalapjáról, az kétféle módon teheti. Először is: Húsvét hétfőn (április 21.) a Dürerben lép fel a SoulMirror egy rakat hasonló stílusú banda társaságában. Ott lesz például a Dio-előzenekarként ismertté vált osztrák Serenity is, a továbbiaknak pedig érdemes utána nézni! Másodszor pedig itt egy youtube-os link, mely nyomán az egész Szakítópróba EP lejátszódik: