RockStation

Girugämesh: ismét Budapesten a japán metal banda

2014. május 16. - sunthatneversets

girugamesh01.jpg

Három év után ismét Budapesten játszik a japán visual kei zenekarok egyik legkeményebb képviselője, a Girugämesh. Az összes közül talán ez a csapat emlékeztet leginkább egy megszokott metal zenekarra, de a japánoknál megszokott módon ők sem félnek szokatlan zenei megoldásokat alkalmazni. A május 28-ai koncerten az új Monster lemez dalai mellett a tízéves zenekar pályafutásának legsikeresebb darabjai is előkerülnek a Club 202-ben.

Jó hírekkel indult az idei év a Girugämesh rajongói számára: a nemzetközi szinten is elismert rockbanda idén visszatér Európába néhány kirobbanó hangulatú koncert erejéig. A turné május közepén indul, és összesen 14 várost érint, köztük Budapestet is.

A zenekar 2003-ban alakult, amikor a két gyermekkori baráthoz - shuU (basszusgitár) és Nii (gitár) - csatlakozott Яyo (dobok) és Satoshi (énekes). Kezdeti dalaik az akkortájt népszerű nu metal jellemvonásait mutatták, kiegészülve más nyugati kemény zenék stílusjegyeivel. Az első európai és amerikai koncerteket 2007-ben adták, és a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően hamarosan már önálló turnén járták be Európát, és több lemezt is kiadtak.

A 2008-as Music a csapat harmadik albumaként jelent meg, és elsőként itt tűntek fel azok a digitális hangzást kölcsönző effektek, melyek azóta is jellemzőek a Girugämesh-re. 2009-ben már Japán mind a 47 prefektúráját végigkoncertezték, egyre látványosabb és vidámabb koncertműsort kialakítva. A 2011-es GO lemez aztán némileg megosztotta a rajongótábort, ugyanis a zene - az élő fellépésekhez hasonlóan - a korábbiaknál jóval könnyedebb irányba mozdult el, már-már a popzenei jelleget felvéve.

A 2013 végén megjelent új lemez, a Monster visszahozza a súlyos elemeket a Girugämesh zenéjébe: saját meghatározásuk szerint a breakbeat és a dubstep mellett elsősorban a progresszív metal és annak a Meshuggah nevével fémjelzett leágazása, a djent megoldásait vonultatja fel. A dalokból ízelítőt hallgathatunk meg a Soundcloudon, a Drain videója pedig itt látható:

A budapesti koncerten azonban nem csak az új lemezt, hanem a zenekar 10 éves történetének nagy slágereit is meghallgathatjuk majd, köztük a régebbi, eddig még nem hallott dalokat is. Ennek az apropóját az adja, hogy a Monstert követően a Girugämesh egy válogatás lemezt is kiadott. Címével ellentétben a március végén megjelent Live Best kiadvány nem élő felvételeket tartalmaz, hanem azon dalok stúdióban rögzített változatát, melyet a banda leginkább koncertképesnek, legnépszerűbbnek tart – s ezek mellett olyan tételeket is hallhatunk, melyek a korábbi stúdiólemezek egyikén sem szerepeltek.

A japán csapatoknál megszokott forgatókönyv szerint a legnagyobb rajongóknak ezúttal is lehetősége van VIP csomagot vásárolni a normál koncertjegy mellé. A csomag tulajdonosai egy VIP passzal, egy különleges gitárpengetővel és egy dedikált válogatáslemezzel lesznek gazdagabbak, és a többieknél hamarabb juthatnak majd be május 28-án a koncert helyszínére, ahol találkozhatnak a zenekarral és fotókat is készíthetnek. A csak a normál koncertjegyekkel együtt érvényes VIP csomagok EZEN az oldalon vásárolhatók meg. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr226172401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum