Megszámolni se tudom, hogy hányszor kezdtem úgy cikket, hogy itthon mennyi jó banda van, akiket le sem kakil a nagy érdemű. Értem én, hogy már nehezebb felhívni magadra a figyelmet, mert kb. csak a szomszéd Irénke néninek a kis tacskója nem alapított még zenekart. De valahogy mégis feltűnnek a jó bandák, valahogy mégis megtalálják az embert, lesz közönség, koncert. Aztán, ha tényleg isteni szerencséjük van, akkor még együtt is marad a brigád hosszabb időre. A szerkesztőségbe jött egy levél, hogy itt ez a Prey nevű banda, ugyan írjunk már róluk. Mi nem voltunk restek, megtettük!

Az enyingi brigád első nagy lemeze nemrég látta meg a napvilágot Journey Under The Dark Clouds címmel, amit a JawBreaker Recording stúdióban vettek fel. Első hallgatásra azt mondtam, hogy ennek a gyereknek ismerős a hangja, csak nem tudom, hogy honnan. Az album úgy szól ahogy egy stoner-grunge hangulatú albumnak kell. Nem koszos, ellenben nagyon izmos. A gitárok hangjai nagyon bejönnek, fogós a hangjuk. Szerintem itthon egy első lemezes banda ilyenről álmodik. A dob is kellemesen van megkeverve, nem túl hangos ellenben úgy húzz magával, hogy egyből bólogattam már az első hallgatásánál. Közben pedig eszembe jutott, hogy Mátyás Gábor énekes- gitáros honnan ismerős. Benne van valami Foo Fighters tribute-ban..... Nem akarok senkit bántani, de már párszor leírtam, hogy mi a tributeokról a véleményem. Milliárdszor inkább azt mondom, hogy ezt a zenét kéne ezerrel tolni.

A srácnak olyan hangja van, amilyet marha régóta nem hallottam. Üvölt itthon a Walker, vagy a Kitchen Story és azt mondom, hogy basszus kulcs... Nemcsak a zene hasítja a fejem, nemcsak a gitárra figyelek, hogy mennyire húz, hanem az énekre is azt tudom mondani, hogy ez királyság! Ritka az ilyen itthon, mert a zenekarok kilencven százaléka szerintem nagyon elcseszi a zenét a gyenge énekessel. Apey hangjához tudnám a legjobban hasonlítani a srácot, de valahogy mégis más. Bodri Dávid is olyan témákat hoz a gitáron egy-két számban, hogy csak fogom a fejem, hogy ez miért nem nekem jutott eszembe. Az Others című dal a tipikusan paraszt metal a nyitó Juhász Péter basszus riffjével, amire azt mondod, hogy nem egy nagy cucc a téma, de mégis elkapott.  Aztán persze nem lenne ez az egész annyira összepakolva, ha Berczi Benjámin nem nyomatná alá a kőkemény kettő-négyet. Dob szempontból nincs agyon technikázva a cucc, de nem is kell. Tipikusan az a szitu, amikor a kevesebb több. Az album vége felé közeledve egyre többször előkerül az akusztikus gitár, ami nélkül én személy szerint meglennék, de hát azért bugyikákat is kell nedvesíteni. Melyik zenekar ne örülne neki, ha nem csak nagy szakállú szőrös állatok ugrálnának elől, hanem csinos kis hölgyek is...

Nagyon durva volt az előző hét. Megismertem három új bandát, akik bejöttek, megjártuk a FEZEN-t. Azt kell mondanom, hogy a Prey zenéje volt a korona az egészre. Marhára szeretném, ha feltolnák magukat Budapestre megmutatni, hogy élőben mit is tudnak együtt.  Béke, Szeretet, Metal.