RockStation

Cannibal Corpse: death metal bandák a Club 202-ben

2014. október 29. - rockstation

cc.jpg

Az extrém metal zenekarok egyik legismertebb képviselője, a Cannibal Corpse érkezik november 20-án a budapesti Club 202-be. Az évtizedes történetre visszatekintő amerikai csapat 13. stúdiólemezét mutatja be ezúttal, az amerikai Revocation és a svéd Aeon felvezetését követően.

A Cannibal Corpse az extrém death metal egyik legismertebb képviselője – az idén 26 éve létező csapatot 2009-ben egyenesen a műfaj legjobbjának titulálta a brit Metal Hammer magazin. Az biztosan elmondható, hogy a zeneiparban végbemenő változások, és a hagyományos hanghordozó-eladások mértékének zuhanása a jelek szerint nem rántja magával az amerikai csapatot, épp ellenkezőleg: az elkötelezett rajongók kitartanak a banda és a lemezvásárlás szokása mellett, így a Cannibal Corpse rendszeresen megjelenő lemezei is egyre előkelőbb helyeken végeznek a slágerlistákon. Az idén megjelent A Skeletal Domain 8800 első héten eladott példánnyal került a Billboard 32. helyére, míg a 2012-es Torture 9600 darabbal érte el a 38. helyet. Ugyanez a darabszám a 2009-es Evisceration Plague című lemeznél a 66. helyhez volt elég.

Az új lemez a 13. kiadványa az 1988-ban alapult csapatnak, mely számos különböző hang és videóanyag kiadásával, valamint minden esetben kiforrott, átgondolt kompozíciók felvételével képes megtartani rajongótáborát. Az előző három albumtól eltérően most egy új producer, Mark Lewis munkáját vették igénybe a felvételek készítésekor – Mark többek között a Black Dahlia Murder és a DevilDriver korábbi lemezein dolgozott.

caiinbalcorpse02.jpg
Az album előkészületi munkálatai mindazonáltal nem igazán különböztek a korábbi lemezekétől. A zenekar igyekszik következetesen igazodni korábbi munkásságához: „Végső soron ez is egy death metal lemez, mint a korábbiak, és ezen nem változtat a stúdió, ahol rögzítjük” - mondta el Alex Webster basszusgitáros. Mark Lewis lényegesen eltérő, modern felvételi megközelítést kínált, de a zenekar világossá tette, hogy nem is lehetne elégedettebb a három korábbi lemez hangzásával. A producerek néhány album utáni lecserélése ennek ellenére bevett szokás a Cannibal Corpse-nál – ez is egyike azon megoldásoknak, ami megakadályozza, hogy belekényelmesedjenek a korábbi lemezek által kialakított rutinba. „A következetességet gyakran összekeverik az ismétlődéssel. Mi már kialakítottuk azt az utat, amit zenekarként járunk, és így megtehetnénk, hogy hátradőlünk és nem igyekszünk, de ehelyett megpróbáljuk még tovább feszíteni a húrt, és új utakat keresni - mondta el Webster. – Ha valaki értő füllel, odafigyelve meghallgatja a lemezeket, akkor hallani fogja, hogy nem a régi nótákat ismételgetjük.”

Tekintve, hogy az zenekar mind a négy zenésze ír dalokat is, a lemez csapatmunka eredményeként született meg. Webster így nyilatkozott erről: „Bármelyikünk meg tudna írni egy teljes albumot, de a közös munka lehetővé teszi, hogy mindenkitől a legjobb kompozíciók kerüljenek fel az albumra.” Pat O'Brien gitáros teljesítményét a producer külön kiemelte: „Nem hinném, hogy Pat valaha is játszott volna őrültebb nótákat, mint ezen a korongon. A The Murderer's Pact-nek például olyan szólója van, amihez foghatót én még sosem hallottam.” Webster szintén úgy hivatkozik a lemezre, mint az 1997-ben csatlakozott O'Brien eddigi legjobbjára. „Pat szólói emlékeztetnek minket a sokszor figyelmen kívül hagyottt neo-klasszikus metal gyökereire, de a riffek éppen elég sötétek ahhoz, hogy ne lógjanak ki egy death metal lemezről.”

Revocation-large-headline.jpg
A Metal Blade által támogatott Cannibal Corpse-ot a kiadó két másik bandája, az amerikai Revocation és a svéd Aeon kíséri a turnén. A Revocation 2006 óta tevékenykedik ezen a néven, és összesen öt lemezt adtak ki. A Massachusetts-ből érkező technikás death metal csapat nemrég a Crowbar oldalán turnézott az Államokban, és most végre a hazai közönség is próbát tehet az energikus színpadi produkciójáról híres bandával, mely Deathless című új lemezét mutatja be az este folyamán. A műsort az 1999-ben alakult svéd Aeon nyitja, mely brutális, underground death metalt szállít. További infók ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr966842345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum