A Pennysylvania állambeli bandáról sok mindent lehet mondani, de ebbe a felsorolásba semmiképp sem kerülhetnek bele az olyan jelzők, mint az ”élettelen”, ”lágy”, vagy a ”modoros”. A Brandon Yeagly (ének), Chris Bishop (gitár), Jake Figueroa (basszusgitár), és Paul Figueroa (dobok) által 2011-ben alapított együttes 2012-ben kiadott, The Legend of Spaceborn Killer című EP–jét is pozitív kritikák fogadták, majd 2013-ban, ezt a sikerszériát folytatva, felkeltették a Wind up Records, illetve az elismert producer, Machine figyelmét is. A Crobot, zsenge múltja ellenére olyan zenekarokkal turnézott idén, és tavaly nyáron, mint például a The Sword, a Truckfighters, a Clutch, valamint idén szeptemberben indult első, Egyesült Királyságot érintő fellépés sorozatuk is. 2014.október 27–én jelent meg első nagylemezük, Something Supernatural címmel, és a 12 dalból álló felvétel elég egyértelművé teszi a srácok ”szándékait”.
A zenéjüket koszos, ős rockként aposztrofáló zenekar stílusára egy olyan, meglehetősen kellemes elegy jellemző, ami magában foglalja a 70-es évek klasszikus rock utóízét, a 80-as éveket idéző, annál azért stílusosabb ”macho” vonulatot, enyhe Deep Purple utóérzéssel, valamint nem kevés dedikációt mutat a Queens of the Stone Age, Rage Against the Machine, és a Soundgarden munkássága felé.
A nyitó, Legend of the Spaceborn Killer igen hamar megmutatja, hogy mivel is állunk szemben: ütős riffek, harmonikus, vagány hangzás, és az énekes, Brandon Yaegley kiváló hangja, amit talán leginkább az ifjú Myles Kennedyhez lehetne hasonlítani, ha hasonlítgatni kellene, - a lényeg, hogy mindenképp fogunk még róla hallani, főleg azért, mert abszolút magával ragadó és erőteljes - minimálizált kimértséggel.
A második felvétel, a Nowhere to Hide, ami már májusban kijött, és kapott egy klipet is, ennél lendületesebb, slágeresebb koncepciót képvisel, igazi közönség kedvenc lehet, megvan benne minden, amit az eddigi teljesítménye és kiszivárogtatott elképzelései alapján a banda képvisel: mai keretek közé helyezett múltidézés, egy kis vérfrissítő tökösséggel keverve.
A The Necromancer súlyosabb riffeket, és az első dalt idéző komolyabb szólókat prezentál, annál kissé lágyabb formában, elnyújtva. Ennél egy fokkal dühösebb, és elementárisabb a La Mano de Lucifer, ami az album egyik legerősebb száma - a gitár témát és dobot illetően. Szerencsére a Skull of Geronimo megszakítja az eddig – sajnos - kissé összefüggő, egybefolyó, picit önismétlő dalsort, és egy lassú alapba applikált ’pusztítás’ formájában villantja fel az énekes hangjában rejlő lehetőségeket, és a többi tag zenei együttállásának bizonyosságát.
A hatodik, Cloud Spiller című szám az egyik kiemelkedő pillanata az albumnak, erős, kicsit koszos, ugyanakkor eltér az első négy daltól, még jobban teret ad ennek a nagy formátumú hangnak, miközben igen erős instrumentális jelenlétet biztosít a többi tagnak is. A Fly on the Wall és a Night of the Sacrifice sajnos eléggé egybecsúszik. Ez lehet szándékos, de annyi kreativitást lehet feltételezni ettől a csapattól, hogy sajnos saját maguk teremtették meg a fokozódó elvárásokat, úgyhogy ez a Black Sabbathot, és enyhén Iron Maiden féle teátrálisságot idéző koncepció a Night of the Sacrifice végéhez közeledve ellaposodik.
Szerencsére a Chupacabra ezeknél hatásosabb, a nyitó gitárszóló nagyon fülbemászó, és a riffek is dögösebbek, a gitár végig központi szerepet játszik, az egész ’bluesosabb’ - ha fogalmazhatunk így. A Wizards ismét előtérbe helyezi Yeagley hibátlan előadását és hangját, de leginkább a Fly on the Wall és a Night of the Sacrifice keverékeként működik.
A lemez egyetlen ’lágyabb’ dala a Queen of the Light, egy lassabb tempóból kúszik át egy súlyos riffbe. Kisebb hiányérzet alakulhat ki az albumon lévő balladák számát illetően, valószínűleg. és remélhetőleg a következő felvételeken több, lassabb dal is szerepet kap. A záró, bónusz felvételként működő Tap Dancin’ on a Tightrope igazi, menő koncepciót hoz, mintha ezzel akarták volna jelezni a tagok, hogy ’köszönjük szépen, nálunk mindenki kurva erős, magabiztos, és markáns’. Élénk, jól sikerült dal, kissé különbözik a többi szerzeménytől.
Érdemes felvésni a nevüket, hisz fiatalságuk ellenére sikerült egy igen határozott belépőt produkálniuk, melyben egy sok éves múlttal rendelkező banda képét sikerült magukra ölteniük, és elintézték azt, hogy visszatérő reménnyel várjuk a huszonegyedik századi rockzene fordulatait.
http://www.crobotband.com/
https://www.facebook.com/Crobotband
