Jó dolog a garázsrock. Még jobb, ha jól művelik. Itt és most pontosan erről van szó. Ez az Audio Love Nation harmadik nagylemezének, a Point of View-nak az első része.
Az 5 számos, bő 20 perces kislemez dalai elmondásuk szerint azok az új albumra szánt szerzemények, amelyek közelebb állnak a korábbiak (101 (2010) és Delta (2012)) világához, némi pszichedelikus ízzel felturbózva.
Kicsit nehezen állt rá a fülem erre a zenére, mert mostanában az összetettebb dolgok vonzanak, de meg kell, hogy mondjam, megérte a próbálkozás. Itt kérem nincs semmi túlbonyolítva, csak dől a dög, ahogy illik. Persze nem kétakkordos dolgokról van szó, hiszen a díszítések és dallamok megadják az ízt az egésznek.
Nagy könnyebbség, hogy a srácok mindegyik dalhoz csináltak egy-egy ötletes lyric videót, így mindenki rögtön le is tudja ellenőrizni, hogy mennyire adja neki ez az életérzés. De azért mégiscsak egy lemezkritika ez az írás, kicsit kifejtem az én álláspontomat is.
Az előzetes infókat már olvashattátok nálunk, azokkal kevésbé foglalkozok. De mit is kell tudni róluk? A budapesti vintage rock and roll banda immáron túl van 100. koncertjén, bemutatkoztak Csehországban, Németországban, Angliában, Ausztriában és Szerbiában is, szóval nem nyeretlen kétévesekről van szó. Érezni is a tapasztalatot és az összeszokottságot végig.
A dalok szövegei Jaro Mayda, a zenekar dobosának versei alapján születtek, melyek egy része a régebbi műveiből kerültek elő, míg másik felét a dalok hangulata alapján írta meg, Jávor Gergő énekes pedig dalszövegformába öntötte őket.
A nem kicsit a globalizmust parodizáló borító mögött tehát öt nóta bújik meg. A kezdő Manitou egy kellemes döngetéssel kezd, amiből kibújik egy igazi pszichedelikus / stoneres téma. Jóféle középtempós dal, elszállásközeli érzéssel.
A Warning kvázi heavy metalos kezdése és alapja nagyon adja, sokkal dallamosabb, mint az elődje, jobb sodrása van, több a váltás is. A Dancing Light kicsit olyan, mintha a két előző dalt kevernénk össze. Jóféle, na.
A Blindfolded visszakanyarodik a lassabb vonal felé, de itt is inkább a dallamok uralkodnak, mint a riffek. A záró Vertigo a Dancing Light tesója, kicsit bonyolítottabb alapriffel. A lemez legdallamosabb refrénje díjat is ide lehet kötni, a szólórész is jól ki lett találva. Meg merem kockáztatni, hogy az EP legjobb dala ez.
Szum? Korrekt kislemez ez, a stílus rajongói biztos rá fognak cuppanni, mint alganyaló az akváriumra. Tessék meghallgatni, várjuk a folytatást!
