RockStation

Hé, Maris, hol a mackóm?: iwrestledabearonce - Hail Mary (2015)

2015. június 11. - theshattered

iwrestledabearonce-hail-mary.jpg
Ezt a zenekart annak idején az első lemezzel, azon belül is Tastes Like Kevin Bacon című eposszal ismertem meg (ahogy szerintem szinte mindenki). Nagyon bejöttek a hibbant váltások és az akkori énekes csajszi Krysta Cameron hörgése. A hamiskás énekeivel sem volt gond, a káoszba az is lazán belefért. Aztán kijött a Ruining For Everybody, ami úgy rohant el mellettem, mint egy gyorsvonat, aminek farvizén az sem tűnt fel, hogy időközben az új énekessel kijött az utód is 2013-ban Late For Nothing néven. Aztán jött a Hail Mary

Ilyen előzmények után nem a legszerencsésebb nekiállni a mackóbirkózók következő lemezének, de úgy vagyok vele, hogy minden új albummal lehet újat mutatni. Az előzetesben megfilmesített dalokról (Erase It All, Gift Of Death) nem vágtam magam igazán hanyatt, sőt, észrevehető lett, hogy pont a figyelemfelkeltés tárgya, a dilinyós váltások és bejátszások elmaradtak. Ez volt bajom a már megszűnt Dr. Aculával is. Náluk is a Below Me után már a korábban jellemző idiótaságok és samplerek sem igazán maradtak meg. Nem is jött be nekik ez a partydeathcore a’la Attila, eltűntek szépen a süllyesztőben.

Aztán csak beérett minden az IWABO környékén, átállt az agyam és megkedveltem az Erase It All-t is. Mert biztos nem csak az én készülékemben van a hiba, ha azt mondom, ezt a zenét szokni kell. Hangszeres téren nagy gond nincs, megy a srácoknak az „értelmetlen” gitármaszturbálás, ami kell ehhez a zenéhez. De milyen zenéhez? Több helyen kakofón, furcsa váltásokkal kevert, nem kicsit The Dillinger Escape Planre emlékeztető. És most szerintem nem mondtam olyan nagyot, mert biztos, hogy néha-néha előkerül náluk Puciatoék valamelyik (korábbi) lemeze.

Az már az első hallgatásnál lejött, hogy az album sokkal érettebb zenekart mutat annál, mint amikor elvesztettem a fonalat velük kapcsolatban. A dalok sokkal összeszedettebbek, igényesebbek, kiforrottabbak. Jó, a káosz sok helyről eltűnt, de kárpótol az a pár apróság, ami a helyükre jött. Igen, vannak deathcore-os breakdownok, amiért a gyengébb érzelmű zenehallgatóknak biztos csak „zörej” néven vonul majd be a köztudatba, de ennyivel én nem írnám le őket. Sokat merítenek még a metalcoreból, a brutális death metalból is. „Pluszban” Courtney LaPlante személyében egy izgága frontcsajjal van dolgunk, aki nagyon eszeveszetten tud hörögni, ordítani, visítani. Az éneklőkéje sem rossz, szerencsére tudja, hogy hol vannak a határai. És biztos nem állítok valótlanságot, ha azt mondom, nem egy férfiszem megakadt már rajta a koncertek alatt.

A stílus kedvelői igazából (számomra is meglepő módon) kevés gyenge résszel fognak találkozni az épp, hogy nem háromnegyed órás albumon. Persze vannak benne sablonosabbnak tekinthető részek, főleg a lemez végéhez közeledve, de több meglepetésszerű rész is van a lemezen. A kétrészes Doomed To Fall ilyen például. Ez a duó tartalmazza a legsúlyosabb és a legdallamosabb részeket is, ami megmutatja, hogy tudnak ezek a srácok (és lány) fogós cuccokat is írni. A Trips is nagyon jó brutál/dallamaránnyal dolgozik, de én az albumot nyitó dalokat sem marasztalnám el. Talán a tizedik (!) dal az első, amire azt mondanám, hogy annyira már nincs eltalálva. Addigi szűk félóra kegyetlenül, úthengerként megy végig mindenkin. Ez persze nem jelenti azt, hogy az album vége teljesen ellaposodna. A We All Float Down Here és a záró Your God Is Too Small két nagyon jó dalocska lett. Utóbbiban még utoljára megmutatja Courtney a szebbik hangját – de a csúnyábbat is!

iwrestledabearonce_2015.jpg

Szóval számomra „visszatért” az iwrestledabearonce. Egy olyan teljesen érett, néhol Dillingeresen kattant metal/deathcore albumot pattintottak ki, aminél kellemesebb meglepetéssel ritkán találkozok mostanában a stílus keretein belül. Fültágítósoknak, nyakig tetováltaknak kötelező, a többi extrém metalosnak pedig erősen ajánlott album a Hail Mary!

iwrestledabearonce Official
iwrestledabearonce Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr647532312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum