Gyűltek, csak gyűltek a fellegek az egykoron Beastmilk-ként debütált, mára azonban Grave Pleasures-szé transzformálódott első hazai fellépése felett. Az igen erős visszhangot keltett bemutatkozó nagylemez, a Climax turnéját nem tudtam elcsípni, mert a bécsi koncert napján elővett a gerincsérvem, így barátaim beszámolója maradt csak, akik igencsak lehúzták a bandát. Aztán jöttek a tagcserék, névváltás, új lemez. Ebből nem sokan tudnak jól kijönni, de a Grave Pleasures debüt nekem nem okozott csalódást, s bár érezhetően alább adtak a riffekből, és inkább egy tradicionálisabb irányban indultak, a karakter megmaradt. Majd drága jó főszerkesztőnk árulta el, hogy másoknak sikerült pár napja úgy elkapni a a bandát, hogy Kvhost hulla beteg volt, így a koncert pedig teljesen élvezhetetlen. Szóval volt bennem félsz, ráadásul velem tartott tüneményes tinilányom is, és a világért sem akartam, hogy valami elkeserítő előadásban legyen része, ha már évente párszor lejön a faterral.

A Hajóra érve mégis elkeseredtem, hiszen bántóan, felháborítóan, kiábrándítóan kevesen voltak kíváncsiak a Grave Pleasures első hazai fellépésére. Kedvenc blogomon a Beastmilk szitokszónak számított, hiszen a nagy siker miatt egy agyon hypeolt bandának lett kikiáltva, de tegnap ennek semmi nyomát nem leltem. Bár szeretem a Hajót, ez a koncert mégis inkább a Dürer kicsibe kívánkozott, olyan körülmények közt a megjelent száz ember jobban el tudta volna engedni magát, a bandáról nem is beszélve. Srácok, nem tudom mi van veletek, de ideje lenne felkelni a monitorok, tévék, aranyhalas akváriumok elől, és elkezdeni koncertekre járni, támogatni a rendezvényeket a jelenlétetekkel, mert ennek nem lesz jó vége.

Viszont amint a színpadra lépett az ötös, minden kínom a múlté lett, hiszen Kvhost hangja lemezminőségben dörrent meg, az új jövevények pedig nagyon odatették magukat. Dobnáciként elsősorban az In Solitude-os Uno teljesítményét figyeltem, ami eltekintve pár bicsaklástól, intenzív és szórakoztató volt. Mindenfajta szexizmustól mentesen jegyzem meg, hogy a Goatspeedet váltó Linnea Olsson nemcsak gitártudásával, de szépségével is emelte az est fényét. Szkeptikus vagyok a női tagokkal, de jelen esetben valóban ad hozzá az összképhez Linnea jelenléte, zenei képzettsége pedig kifogástalan volt. Kvhoston kívül csak Valteri maradt hírmondónak a Beastmilkből, aranypofa volt, látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál. Juho Vanhanen volt az, aki pusztán csak állt ott, hosszú haja mögé rejtve arcát, hozzátéve a részét, de nem többet, hiszen ő csak egy session zenész, meg is elégedett ennyivel.

A debüt-debüt lemezek nagy része lement, én még simán hallgattam volna, de így is 70-75 perces volt a műsor. Genocidal Crush, Death Reflects Us onnan, Utopian Scream, Futureshock, Lipstick on Your Tombstone meg innen, fényekkel jól megtámogatva, nagyon hangulatos kis este volt. Ha gondoltál rá, hogy lemenj, de valami oknál fogva inkább az otthon melegét választottad, én úgy gondolom, most bánhatod. Aki meg esetleg ódzkodott a bandától, nézzen rá, hogy a következő alkalommal méltóbb módon lehessen őket fogadni, mert a maguk részéről ők hozták a 100%-ot, most rajtunk a sor. Én hálás vagyok azoknak, akik lehetővé tették, hogy ha már Beastmilk-ként nem is, de Grave Pleasures-ként láthattam őket idehaza. The pleasure is mine!

A képek nem a helyszínen készültek. Fotók: Heikki Kynsijärvi