Az úgynevezett terpesz metal bandáktól az ember alapból nem vár forradalmian újat, legfeljebb középső ujjat, hogy máris az új ujjas dalszövegből idézzünk. (Terpesz metal alatt valami olyasmit értünk, hogy akkor nagy terpesz, és had vijjogjon az a fecskefarkú! Még ha - emlékezetem szerint - az Ego Project két gitárosa, Jung Norbert és Puccer Zoltán nem ilyen hangszeren nyomul, hangulati képnek megteszi ez.)

A Puccer Zoliról eszembe jutó Wolf Hoffmann Accept nevű csapatával párszor legyártotta ugyanazt a lemezt, és nálunk is a műfaj vezérfarkasának tekintett Pokolgép csak drasztikus tagcserék után váltott hangnemet. De Egoéknál - ez unikum és nem hungarikum - szó nincs tagcserékről.

A heavy metalban azonban a legfőbb törvény, hogy nincs törvény. Lám, ahogy a nyitó Ördög tudja pattogós verzéivel kezdetét veszi, az tipikus Ego, de azután egy csodásan szárnyaló refrénbe torkollik a dal, olyannyira, hogy felkiált a rocker-ember: íme, a zenekar eddigi legjobb dala! Hasonló modorban és mederben maradunk: a címadó A Középső kemény társadalom-kritikája az egoista dalokért felelős Beloberk István (egyébként basszusgitár, Sámán, Kalapács) nyelvi leleményével megspékelve tipikus Ego...lehetne, de a refrén itt ismét kinyílik, mint a kövirózsa.

Azután - ha hiszed, ha nem - két párkapcsolati problémákat célkeresztbe vevő tétel következik: Szívrontók és Bocsánat címekkel. Előbbin csaknem duplán meglepődhetünk, hiszen Kiss Zoliék (énekes - a szerk.) ritkán építkeznek lírából (leszámítva kettő darab akusztikus szerzeményüket), de hamar magukra talâlnak a fiúk, és kompromisszummentes lüktetésbe torkollik a nóta. Az igazi kincs is igazi kincs: a valóság sóval meghintett celeb világon mérgelődnek az egoista srácok. A Tùlhajszolt Nemzedék amolyan középtempós-dallamos, mégis olyan szinten megérintheti a hallgatót, mint egy ballada, hisz olyannyira igaz, segítségért kiáltó. Az Ez vagyok én - tipikus Ego cím, tipikus Ego dal. Ortodox egoistáknak ez még jól jöhet! Én meg egyre "várom" a töltelék számot, de csak nem akar jönni! A Közel a Tűzhöz sem az, "csupán" egy olyan nóta, ahol keverednek a jól megszokott, eddigi elemek a színesebb újakkal.

A Hazamegyek blues rockba mártott metálja szintúgy hangulatos. A Pár sör és pár barát hangvételében fogant a zárókőként funkcionáló Egyszerű dal. Sőt, bevallom, nekem per pillanat jobban tetszik, mint az "apukája", talán éppen az egyszerűsége miatt. Tovább megyek: gyanítható, hogy az előző, Puszta ököllel album eme mestermunkája, a Pár sör és pár barát sikere tehető felelőssé a kissé új ösvényen való kirándulásért, melyet A Középső albumon tapasztalhatunk.

Ami a csodálatos: a Beloberk tesók vezette társulás - Zsoltot, a dobost még nem említettük! - pontosan tudta, meddig lehet elmenni ahhoz, hogy az Ego, Ego maradjon, de közben meg is újuljon. Ūzenhetném a "régi sulis" egósoknak, hogy ne féljenek, ez is be fog jönni, de ők már valószínű, párszor megforgatták a cd-t, mert bejött nekik. (E mondat leírása óta találkoztam már kivétellel, de ő is csak a szabályt erősíti.)

Hibát én sem találok A Középsőnek sem a közepén, sem az elején, sem a végén. Ez elég nagy baj nekem. A következő Dūrer-kerti szetkesztőségi sörözésnél majd kapok az alter beállìtottságú kollegáktól, hogy na, mi van azzal a trú metállal, csak úgy repült az ötös!

Az olvasók egy (szerencsére nem túl nagy számú) része esetleg bekommenteli, hogy biztosan együtt isznak, különben is a Saxonnak beszólni könnyebb, velük úgy se találkozik. Mindegy, vállalni kell az ilyesmit. És örülni, hogy a magyar zenekarok egyre-másra emelik a tétet. A színvonal sok esetben már simán nemzetközi. Más kérdés, hogy határainkon túl le tudják-e venni ezt a fajta hangulatot. Magyarország rock zenében jól teljesít!

(Aki ellenőrizni szeretné, szerzőnk frankót írt-e az új Ego album kapcsán, az megteheti november 27-én a Club 202-ben, ahol az Action társaságában mutatják azt be Zoliék - szerk.) 5/5