RockStation

Bakos Attila – Aranyhajnal (2015)

Szavakat keresve…

2015. december 27. - theshattered

aranyhajnal.jpgBakos Attila neve a magyar underground metal szerelmeseinek nem hinném, hogy nagyon idegen lenne. Több helyen lehetett találkozni már a nevével, de leginkább, mégis a két saját projektje, a Woodland Choir és a Taranis mindeneseként, vagy a Thy Catafalque Róka Hasa Rádiójának és Rengetegjének tiszta vokáljaiért felelős embereként lehet a legkönnyebben azonosítani. Most egy újabb, általa kicsit érintetlenebb világba kalauzol el az egyedi, telt orgánummal rendelkező énekes az Aranyhajnal révén, melyet saját nevén adott ki, elválasztva minden eddigi projektjétől.

Tovább

Watch My Dying - A Nagy Számok Törvénye

Itt az új dal és hozzá egy szöveges videó

WatchMyDying_live.jpg

A Watch My Dying zenekar nem az a kapkodós fajta. Utolsó Ep-jük a 4.1 még 2013-ban látott napvilágot. Azóta a zenekar aktívan koncertezik ellenben nem jelentkeztek semmilyen új anyaggal. Ezt a csendet törik meg most A Nagy Számok Törvénye című dallal, amihez egy klipet is készítettek a srácok. Hajtás után itt az új WMD cucc!

Tovább

Előzetes a Deftones dokumentumfilmből!

Deftonesband2012_2.jpeg

A Deftones-ról valamikor készült egy dokumentum film Entertain Me: A Film About Deftones címmel, ám ez az anyag közel tizenöt évig a fiókban hevert. Erre mi van most? Hajtás után megnézheted a film előzetesét! A ugyanis film tegnap azaz december 26-án, szinte a semmiből látott napvilágot. Hogy nálunk mikortól lesz elérhető, ha egyáltalán elérhető lesz arról sajnos még nincs infónk. De addig ez a kis előzetes is eléggé adja.

Tovább

Trans-Siberian Orchestra – Letters From The Labyrinth (2015)

Diétás gyári szaloncukor

tso-letters-from-the-labyrinth.jpg

Hat évvel a dupla Night Castle után – miközben egy EP és egy válogatás is kijött – látta elérkezettnek az időt az új Trans-Siberian Orchestra albumhoz Paul O’Nell producer és a zenei agytröszt, Jon Oliva (itt a billentyűs hangszereken kívül gitározik és basszusozik is), a zenekar két szülőatyja. A megjelenést nem közvetlenül a karácsonyi piacra időzítették, de a lemez koncepciója sem az ünnep köré épül. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem került sokaknál ajándékként a fa alá…

Tovább

2015 legfontosabb rock és metal zenei eseményei

2015_moments.jpg
Mielőtt még búcsút vennénk 2015-től, az éves toplisták összeállítása mellett ideje számba venni az esztendő legfontosabb eseményeit is. Újabb felemelő és lesújtó hírekben gazdag év közelít a végéhez. Számos főcímet láthattunk, amelyek öröm-vagy éppen gyászkönnyeket váltottak ki. Nehéz tíz történésben összegezni az egész évet, az alábbiak mégis pontos képet adnak arról, mi minden zajlott le a rock és metal színtéren 2015-ben.
Újabb hőn szeretett zenészeket vesztettünk el, más kedvenceink pedig búcsúturnéik során köszöntek el tőlünk. A műfaj egyik ikonja győztes harcot vívott a rákkal, két másik zenész pedig a jelek szerint végre-valahára elásta a csatabárdot. Emellett két tragikus és egészen hihetetlen, számos emberéletet követelő eset is történt idén az európai koncertéletben.
Tekintsük át ismét 2015 legfontosabb rock és metal zenei eseményeit!

Tovább

Újra a régi logó virít a Guns N' Roses honlapján

Újjáalakulás On?

guns_logo.JPG

Az elmúlt hetekben, hónapokban egyre több pletyka kapott szárnyra a Guns N' Roses eredeti, aztán nem eredeti felállásban való újjáalakulásáról. Mindezek a pletykák az Axl Rose és Slash kibékülésével kezdődtek és mára odáig jutottak, hogy mindenki a jövő évi koncerteket várja, amiket állítólag napokon/heteken belül bejelentenek.

Tovább

Jesusegg: Karácsonyozz grindcore-módban!

je-cover-e1450197478158.jpgTermészetesen nem telhet el a karácsony egy jó kis grind csapatás nélkül. Minden átlagos háztartásban kéznél kell lennie egy grindcore albumnak, olyan kivételes esetekre, amikor mondjuk jehova tanúi csengetnek be, térítés céljából, vagy netán konzervatív rokonok nem kívánt látogatására kerül sor és a karácsonyi hangulat nélkülözhetetlen kelléke is természetesen a stílus bármelyik remek lemeze. Ilyen és ehhez hasonló szituációk megoldásában szeretnék most segítséget nyújtani nektek, mégpedig egy cleveland-i deathgrind (néhol ska) brigád, a Jesusegg (még magyarul is frappáns név) legújabb anyagával. 

Tovább

Theory Of Consequence - Itt van még egy új dal a Witchcraft-tól

witchcraft_2015.jpg

Január 15-én érkezik a svéd Witchcraft új lemeze Nucleus címmel. Magnus Pelander énekes mellé négy új tag is érkezett a bandába, de a csapat iránya nagyjából az eddig hallottak alapján változatlan. Most itt a második új tétel az albumról Theory Of Consequence címmel, ami egy doomosabb majdhogynem már Black Sabbbath-os mélységű darab.

Tovább

Új dal a Green Day karácsonyi ajándéka

Mielőtt a magyar rajongók is belelkesednek, hogy a kanyarban az új Green Day lemez gyorsan elmondjuk, hogy nem arról van szó. Simán csak Karácsony alkalmából új dallal lepték meg a rajongókat. Javukra szolgáljon, hogy nem feldolgoztak egyet az unalomig csépelt karácsonyi dalok közül, hanem írtak egyet. Fentebb meg is hallgatható.

Búcsúzni csak szépen ...

Így búcsúzott a Bane

Tegnap az Idioteq oldalán debütált Bane x Budapest - Holding This Moment címmel az a 35 perces dokumentumfilm, melyet Ofber Gergő készített és rendezett a Bane Budapesten befejeződött búcsúturnéjának alkalmából (nekünk külön öröm, hogy többek között Réti Zsolt kollégánk fotói is feltűnnek benne). A filmben megszólal Jakab Zoltán koncertszervező, a Reaction fanzine (amely Bane különkiadást készített a budapesti bulira), a NO REGRET Productions és még sokan mások, sőt a zenekar összes tagja is feltűnik benne egy interjú erejéig. Fentebb mindez meg is nézhető.

A vaskeresztes fenegyerek Lemmy 70 éves!

lemmy_1.jpg

Nem is tudom kinek szól a legnagyobb köszönet azért, hogy inspirálta, vagy más módon egyengette az öreg Lemmy útját úgy, hogy az ma ott tartson ahol tart, és olyan fontos legyen mindannyiunknak, mint amilyen fontos. Talán először megköszönhetnénk Mr. Braunsword-nak, az öreg állítólagos egykori főnökének, aki egy életre elvette a kedvét attól, hogy minden nap bejárjon melózni ugyanoda. Vagy talán megköszönhetnénk a Beatles tagjainak, hogy a tizenhat éves, már akkor is Lemmy csúfnéven futó ifjú angol tróger életébe elhozták az élő rock and roll varázsát, ami szintén az a szikra volt, amiről a mester mindig beszél. Na meg óriás köszönet jár a Hawkind zenekarnak is, Lemmy sokadik bandájának, amiért végül egy kanadai drogincidens után kidobták őt a csapatból. Mert valószínűleg ezek mind szerepet játszottak abban, hogy aztán a smirgli hangú basszusgitáros a Motörhead élére álljon, amiről még maga Ozzy is azt mondja, hogy valószínűleg ez minden idők első igazi Heavy Metal bandája az egész univerzumban.

Tovább

Boldog Karácsonyt és még boldogabb új évet kíván a RockStation

xmas_postcard_2015.jpg

Kedves Olvasók! Az év ezen szakaszában általában számot vetünk azzal, hogy mit is csináltunk egy éven keresztül. Ha valaki hosszabb ideje olvas minket talán emlékszik is egy-két ilyen év végi összegzőre. Idén nem dobálózunk a számokkal. Sok cikket írtunk, rengeteg interjút és lemezkritikát készítettünk és mondhatnám, hogy most Karácsonykor majd megállunk egy kicsit, de magunkat ismerve nem állunk meg.

Tovább

Holnap új dal és videó a Blind Myself-től

blind_myself_onvakitas.jpg

A Blind Myself új videóklipjének premierje – rendhagyó módon – holnap, azaz Karácsony estéjén lesz, annak ellenére, hogy az Önvakítás nem éppen egy negédes ünnepi dal. A szám az utóbbi időkben a Facebook falakat elöntő szélsőséges véleményekről fogalmazza meg a zenekar a gondolatait. A szöveget Pálinkás Tamás (ex-IHM) és Tóth Gergő írta. A klipet Derzsy András rendező és Temesi Ádám operatőr, azaz a Studio-X készítette.

Tovább

Mindenki lelépett az Emmure-ból Frankie Palmeri mellől

emmure-band-quits-frankie-palmeri.jpg

Nagy a csend volt mostanában az Emmure háza táján. Mint kiderült nem véletlenül. A Lambgoatnak a zenekar hangszeres szekciója nyilatkozott, abból pedig kiderül, hogy Mark Davis (basszusgitáros), Jesse Ketive, Mike Mulholland (gitárosok) és Adam Pierce (dobos) már nem is tagja a zenekarnak. Mint nyilatkozták így együtt új zenei törekvések mentén mennek tovább. Köszönnek mindent, 2016-ban majd hallatnak magukról.

Tovább

Elviselhetőbb lett a legidegesítőbb karácsonyi sláger

wham_peter_steele.jpgValljuk be őszintén, a legtöbb ember, ha Karácsonykor meghallja a Wham Last Christmas című dalát, akkor gyöngyözni kezd a homloka és mindjárt megüli a gyomrát a mákos bejgli. A StereoType O Negative nevű banda most a metálosoknak próbálja elviselhetővé tenni a Karácsonyt, lévén - ahogy a nevük is utal erre -, azt a Type O Negative stílusába ültették át. Érzi e kend, hogy javul? Egy kicsit mintha jobban vónék...

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum