RockStation

Superhero címmel itt egy vattaúj Faith No More-dal

2015. március 01. - sunthatneversets

faith_no_more_marvel.jpg

Mi lenne megfelelőbb a hét zárására, mint egy vadiúj Faith No More-dal, amely nemrég debütált a Marvel oldalán. A Superhero című dal március 17-én egy 7"-es bakeliten is megjelenik, a zenekar új albuma pedig Sol Invictus címmel 18 év után érkezik május 19-én. Alább az új nóta.

Tovább

Te figyelj már?! Eljárnád velem a Kánkánt?: Bad Manners @ Akvárium, 2015.02.28.

bad_manners_live_2.jpg

Az egy főre jutó Fred Perry pólók számának aránya ugrásszerűen emelkedett szombat este az Akvárium Klub környékén. Mivel futballstadion még a kerületben sincs, így csak arra gondolhatott az egyszeri járókelő, hogy valami egészen old school buli veszi kezdetét hamarosan. És ez a titulus azt hiszem kevés zenekarnak jár ki jobban, mint a londoni Bad Manners. A SKA legendák tíz évvel ezelőtti fellépése hagyott némi rossz szájízt, és csak bízni lehetett abban, hogy az akkori események nem ismétlik önmagukat. A félelmek alaptalanok voltak, ez a tíz év úgy tűnik elegendő volt arra, hogy benőjön a fejek lágya. S bár a koncert után egy véletlen keveredés okán sikerült beszédbe elegyednem egy 50 körüli fazonnal, aki már-már bájosan számolt be pár általa lefejelt és lecipőzött emberről, a közönség 99%-a mosollyal az arcán táncolta végig a másfél órát.

Tovább

Már megint új Soulfly-lemez érkezik

0soulfly2014_22.jpg

Félreértés ne essék, csípjük mi a rasztakirály Max Cavalera-t és csapatát. Most arról tudunk beszámolni, hogy Matt Hyde (Slayer, Monster Magnet stb) producerrel stúdiózik a Soulfly csapata. Az új lemez valamikor augusztusban jelenhet meg a Nuclear Blast gondozásában. Igazából már csak az ének rögzítése van hátra, a hangszeres részek már régen készek. Hogy hova ez a kapkodás mi ugyan nem értjuk, de fogjuk, arra, hogy Max munkamániás. (Fotó: Réti Zsolt)  

Igen, igen, igen: Az értelmi sérült punk banda nyerte a finn Dalt

pertti.jpeg

Finnországban is tegnap este rendezték az ottani Dal döntőjét, melyet a Pertti Kurikan Nimipäivät (Pertti Kurikan névnapja) nevű banda nyert, melyet négy értelmi sérült punk alkot. A zsűri ugyan csak a negyedik helyre hozta őket, de a telefonos közönségszavazásban elsők lettek. Bécsben tehát Finnország részéről ők lesznek a tegnap hazánkból döntőbe jutott Boggie ellenfelei a döntőben. 

Tovább

Amit már eddig is tudtunk: készül a 22. Motörhead-lemez

Motorhead_Sept2013.jpg

Aminek mi nagyon örülünk, sőt igazából egy csoda, hogy az egészségében meggyengült Lemmy és csapata sosem nyugszik és két-három évente új Motörhead lemezt készít. Idén még majdnem Grammy díjat is kaptak, talán egyszer ők is zsebre tehetik, mondjuk Lemmy-nek egy üveg whiskey biztos többet jelent :-) Alább a stúdióból pár mozzanat. Ja, és a lemez állítólag valamikor év végén jön ki.

Tovább

Tumorod lesz tőle : The Tumor Called Marla bemutatkozás

11029814_1067382026622206_659698622_o.jpg

Minden nap tűnnek fel újabb és újabb bandák a hazai palettán. Na, de azért egy ilyen névre, hogy The Tumor Called Marla, minden ember, aki kicsit is szereti a Harcosok Klubját felfigyel. A srácok most hoztak ki egy szöveges videót Mute címmel, ami a közelgő Trance debütáló lemezük előzetese. Hajtás után lessétek meg a videót. Aki szereti a metalcore-t annak tuti tetszeni fog ez a poppal-női énekkel vegyített, némi elektro-val megfűszerezett zúzás.

Tovább

Valamire készül a Lindemann

lindemann-630x420.jpg

Az év elejének egyik nagy durranása volt, hogy a Rammstein frontembere Till Lindemann és a Pain/Hipocrisy gitárosa Peter Tägtgren egyesítették erőiket és egy új közös projektbe fogtak bele, mely a Lindemann nevet kapta. Azóta tudjuk, hogy a duó (?) a Warner-hoz szerződött, illetve hogy lesz lemez is. A címben megfogalmazottakra pedig ez utóbbi a válasz nagy valószínűséggel. A lemez pedig májusban érkezik majd, legalábbis az alábbi előzetes alapján ezt gondoljuk. Izgatottan várjuk mi sül ki ebből.

Tovább

Candlemass és Trouble ízek Philadelphiából: Crypt Sermon - Out of the garden (2015)

a3045949469_10.jpg

Először is feltennék egy kérdést. Mit kapunk, ha összegyúrunk két kultikus metál bandát? Név szerint a svéd Candlemass-ra és az amerikai Trouble-re gondolok. Nagyjából a végeredmény egy ismeretlen, de nagyon király Crypt Sermon névre keresztelt banda Philadelphiából. A banda első lemezéről írtunk most pár gondolatot.

Tovább

Táncőrület egy Akváriumban! Szóljon a SKA!

bad-manners-4.jpg

A nyolcvanas évek nagy ska hullámának - a Madness, a Specials és a Selecter mellett - lefgontosabb zenekara, a zseniális frontember, Buster Bloodvessel vezette Bad Manners sok-sok év után újra Budapesten! A közel negyvenéves zenekar régi slágerei, a zakatoló 2 Tone dalok és persze Bloodvessel ikonikus nyelvöltögetései a tél legforróbb klubkoncertjét ígérik holnap este az Akvárium Klub kistermében.

Tovább

Hallgasd meg a The Southern Oracle új, Icebreaker című EP-jét! (PREMIER)

southern_oracle_live.jpg

A mai napon jelent meg a The Southern Oracle ICEBREAKER EP-je, amely a tavalyi [HTH/LTH] lemez folytatása mind zeneileg, mind szövegileg. A zenekarral legközelebb most vasárnap, március 1-jén találkozhatunk élőben, az A38 hajón a Subscribe utolsó budapesti koncertjén. A zenekar 2015. júniusában újra útra kel Európában, ezúttal nyugat felé véve az irányt, mégpedig a Converge-énekes Jacob Bannon kiadójánál, a Deathwishnél hamarosan új lemezt megjelentető chicagói Harm’s Way vendégeként, de jópár nyári fesztiválon is megfordulnak majd a srácok!

Tovább

Igaz lassan, de csak készül az új Tool-lemez

Tool-Band-Picture.jpg

Maynard James Keenan a Tool frontembere meglátogatta a stúdióban a zenekar többi tagját, akik éppen az új lemez dalait rakják össze Los Angeles-ben. Az énekes aztán az együttes hivatalos Facebook oldalán számolt be arról, hogy jól haladnak a dolgok, de semmit nem akarnak elsietni. Szerinte hamarosan eljutnak addig, hogy ő is neki tudjon állni az énekdallamok és a szövegek kidolgozásához. A jó munkához azonban idő kell, türelem rózsát terem bla, bla. Alább egy fotó, hogy milyen jól érzik magukat a stúdióban.

Tovább

Jó levegő, lőporszag, thrashmetáááál!: Angelus Apatrida, Dr. Living Dead, Suicidal Angels @ Dürer Kert

10547744_640840559344709_7324537900481073710_o.jpg

Az idei év első thrash bulijának húzóneve számomra a Dr. Living Dead volt. Örök tézist erősít, miszerint a Svédország irányából érkező zenekarok ha már nem tudják feltalálni a spanyolviaszt, legalább meg tudják tölteni tartalommal. Az újragondolásukkal frissé és naprakésszé tesznek bármit, legyen az hardcore (Refused), ősrock (Graveyard), garázszene (felsorolni is nehéz) vagy éppen a diszkó (Ace of Base). A doktorok is hozott elemekből melóznak, de ez a thrash/crossover vonal a mai napig annyira garantált siker, hogy csak tökösen kell előadni, és minden egyes kikacsintás inkább süvegelendő, mint fejcsóválásra okot adó.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum