"Ők már nyugdíjasok, nem lesz kihívás” – emlékeztetett valaki néhány nappal a budapesti Scorpions koncert előtt, és igazából valahol mélyen egyetértettem vele. Tipikus öregedő rockzenészeket vártam, kényelmes pózokban, miközben a nézőtéren mi, az akkor bejáratott riffekre szomjazó közönség vizezett sörökkel és öngyújtó mécsessel sírunk a Wind of Change-re. A csúnya ítélkezést kimunkált pofára esés követte: ez a tegnap esti Scorpions show energikus, sodró és gátlástalanul profi volt.
A hannoveri klasszikusok, azaz Rudolf Schenker (ritmusgitár) Klaus Meine (ének, gitár, tamborin) Matthias Jabs (vokál, ritmusgitár) James Kottak (dobok, vokál) Paweł Mąciwoda (basszusgitár, vokál) gyakorlatilag az 1970-es évektől róják a rock országútját - ha nem is mindegyikük - , és minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy generációkat kísértek el a tinédzser bulik ragadós homályából az öntudatra ébredő felnőttség birodalmába. Talán nincs is olyan kelet-közép európai – oké, ez nagyon urambátyám jellegű túlzásnak tűnik, tehát – európai zenekar, amely ekkora csúcsokat döntögetett volna, vagy súrolta volna az amerikai teltházas koncerteket adó kortárs zenészeket.
Ez a régóta tartó búcsúturné talán itt ért be, vagy mindig is ilyen volt, mindenesetre az előzenekar nélkül fellépő banda egyszerűen gusztustalanul menő műsort tálalt. Egy ekkora Marshall falat már csak messziről is jólesik nézni, de hallgatni az összeszokott csapat és a technikai szétcsúszásoktól mentes koncert párosa tényleg elképesztően energikusnak bizonyult.
Az elmúlt évtizedek metszetét egy kellemes, majdnem két órás, 17 dalból álló válogatásban kaptuk vissza. Ez a dalcsokor valószínűleg még a legelfogultabb Scorpions rajongókat is kielégítette, ráadásul a banda tagjai elképesztő formában vannak. Talán ennek köszönhető, hogy végül nem a Wind of Change-en, hanem Kottak dobszólóján és magánszámán sírtam el magam, mivel a jelenleg egy zsák döglött pillangóhoz fogható erőnlétem kínosan omlott volna össze az ő ”szemfestékkel és szexin 50 felett” produkciójával szemben.
Őszintén? Elképesztően jó volt és csak pozitív csalódást okoztak és az, hogy két 12 év körüli lány sikította előttem végig a Rock you like a Hurricane-t egy boldog, rockkal teli jövőt vázolt fel a néhol borongós jelenbe.
Ezt játszották:
FOTÓK: RÉTI ZSOLT. TOVÁBBI KÉPEK ITT.
