Egyel kevesebb ok itthon az indie temetésére: ezt bizonyítja a marionette ID utódzenekaraként alakult pigeoncoma bemutatkozó nagylemeze, a Third Self-Titled. A rövid, de annál hatásosabb album nyolc olyan dalt tár elénk, melyekről könnyen elhihetnénk, hogy egy angol kertvárosban vagy Amerika végtelen útjain születtek meg.
Elsőként vegyük át, hogyan lett a marionette ID-ból pigeoncoma. Az elődzenekar 2012-ben oszlott fel, tagjai különböző irányokba indultak el; Kővári Gábor énekes-basszusgitáros Alone as I nevű szólóprojektjében bontogatta a szárnyait, Biró Péter a Rosa Parks-ban kezdett dobolni, Marjai Tamás gitáros pedig a Black Mongóban játszott. A külön zenekarokban töltött évek után 2015-ben alapították meg a jelenlegi, pigeoncoma névre keresztelt formációt, és neki is fogtak a lemezírásnak.
Saját szavaikkal így foglalják össze az átalakulást: A marionette ID feloszlása után a kérdés az volt, hogy ki akarjuk-e, ki tudjuk-e hozni magunkból azt, ami bennünk volt, bennünk maradt. A pigeoncoma létrejötte azt mutatja, hogy bőven volt még muníció a zenekarban, amit viszont csak így, ebben a hármasban tudtunk felszínre hozni.
Bár felfedezhetőek a Third Self-Titled dalain a marionette ID nyomai, a pigeoncoma dalai egy fokkal földhöz ragadtabb hangulatot képviselnek, a gitárok nincsenek lehangolva, az éneklés pedig egy lépéssel közelebb került az indie stílushoz. A tagok elmondása szerint a marionette-hatások mellett olyan zenekarok inspirálták őket, mint az Engine Down, a Sparta, az American Football, vagy a Mineral ’90-es évekbeli emo zenéje.
Nem csak a post-hardcore vonalat lovagolja meg a lemez: From Greenford to Sydenham című daluk akár a hőskorszak indie zenekaraival is ringbe szállhatna.
A dalszerzést az intuíciók vezérelték, nem volt szoros koncepció, sem túlgondolás: Ösztönösen alakultak a dalok, nem nagyon volt olyan, hogy ebből vagy abból a témából ennyi vagy annyi legyen. Hiszünk az első verziók erejében, az a legigazabb, ami elsőre jön ki, úgy ahogy van. A számokat metronóm nélkül, maximum kétszeri próbálkozásra vettük fel, tehát, amit a közönség hall, nagyjából az a verzió, ami első szuszra kijött. – meséli a zenekar dobosa, Biró Péter.
A pigeoncoma bemutatkozó anyagán végighúzódó odamondós, mégis melankolikus hangulat attól is különleges, hogy a mai gitárzenekarok nagy részével ellentétben nem használtak sem szintetizátort, sem samplereket a felvételekhez. Kizárólag gitárokra írt zenéjük olyan energiát hordoz magában, melyet sok trio megirigyelne.
Nehézségeket látnak viszont a hazai karrierjükben, az elődzenekarhoz hasonlóan nemzetközi turnéban is gondolkodnak: A zene alapvetően külföldre van predesztinálva, ezt már láttuk a marionette ID esetében is. Nem csak az angol szöveg miatt, bármennyire is „éneklős” a zene, azért rétegstílus, ami például Magyarországon csak egy nagyon szűk körhöz ér el. Persze, jó lenne csak itthon zenélni, de egy turnénak iszonyatosan nagy ereje van, szakmailag és emberileg is. Ennek a zenének külföldön nagyobb kultúrája, hagyományai vannak. A hazai koncerteket kicsit nehezíti, hogy kis túlzással az ország három végében (Budapest, Nyíregyháza, Tatabánya) lakunk, a próbák is komoly logisztikát igényelnek.
Az album borítóját a zenekar jó barátja, Kiprich Tímea készítette, a lemezt a SONYA-ból és a dUNA-ból ismert Dexter irányítása alatt rögzítették. A Third Self-Titled teljes egészében meghallgatható a zenekar Bandcamp oldalán, ahol tetszőleges összegért le is lehet tölteni a lemezt.
A pigeoncoma először élőben Budapesten, a Gozsdu Manó Klubban mutatja be első albumát március 24-én, a Camp Koala és a dUNA zenekarokkal közösen tartott, tripla lemezbemutató koncertjükön.
