RockStation

Ozric Tentacles, Project RnL koncertek a Dürer Kertben

2016. március 11. - rockstation

ozrictentacles02.jpg

Március 14-én a Dürer Kertben tér vissza Budapestre a britek egyik kedvelt fesztiválzenekara, az Ozric Tentacles. Az instrumentális zenéjével afféle pszichedelikus űrutazásra invitáló együttes 33. éve működik, Ed Wynne alapító gitáros vezetésével. Zenéjükben az ambient, a groove és a dub elemeit ötvözik pszichedelikus rockkal, legutóbbi lemezük a tavaly megjelent Technicians of the Sacred. Dobosként egy magyar zenészt, a 2012-ben csatlakozott Szende Balázst láthatjuk majd a színpadon. A zenekar az Ozora fesztivál mellett számos hazai klubban is bizonyított már, így most is igazi elszállós élményre készülhetünk.

A szintén fellépő Project RnL viszont most először játszik Magyarországon: a Tel Avivból érkező csapat gyorsan a progresszív rockzenét kedvelők kedvencévé válhat, hiszen mesterien ötvözik a Yes dalszerző képességeit a Gentle Giant excentrikusságával és a Dream Theater virtuozitásával. A 2010-ben indult projekt Ray Livnat és s jazz és kortárs zenei tanulmányokat végző Eyal Amir kezdeményezéséből nőtte ki magát. 

Hazai vendégként a kilencvenes évek közepén alakult Sardinelli játszik. A kezdetben improvizatív space-rockot toló csapat változó tagsággal működött, ám a fronton mindvégig az őshippi Szikkadt állt, aki elképesztő halandzsa sámánénekével újra és újra meglepte a közönséget. Jelen formáját 2010 decemberében vette fel a csapat, ekkor a koncepció is változott. A végeláthatatlan improvizációkat felváltották a modern elektronikus ritmusok és kütyük, de a szittya-néger érzés, a szabad ének varázsa megmaradt!

A Dürer Kertben tartandó koncertre jegyet váltók ingyen jutnak be az éjfél után kezdődő afterpartyra is, ahol az Óperentzia koncertje után Miso (Thermal Team) valamint Comsat & Petar (Y-Production) válogatja a zenéket psychill, psyreggae és psydub irányban. További infók ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr658464332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum