Úgy látszik az ausztrál zenekarok nálam kötnek ki. A több mint 20 éve létező Deströyer 666 zenészei jelenleg Európában élnek, de ettől még hamisítatlan ausztrál az oldschool black/thrash metalban utazik a banda.
A '97-es bemutatkozó Unchain The Wolves, a 2000-es mérföldkő Phoenix Rising, és a 2009-es dallamos Defiance után az utóbbi években nem volt túlzottan termékeny a zenekar, a legutolsó anyag a 2010-es See You in Hell Ep volt, ráadásul a gitáros Shrapnel távozott 2012-ben, így kérdéses volt, hogy az ötödik album mikor fog elkészülni.
Közben egyfajta kultuszzenekarrá váltak a rajongók körében és nagy várakozás előzte meg a lemez megjelenését. De a hosszú várakozásnak most vége: a Wildfire itt van és duzzad a nyers energiától! Mivel a black metal nem tartozik a kedvenceim közé kellett egy kis idő, hogy megbarátkozzak a zenével, de néhány végighallgatás után azért sikerült ráhangolódnom a D666 zenei világára, amiben a recept a régi maradt: a thrash és a black metal ideális arányú keveréke a ’80-as évek szellemének megidézésével. A D666 nem igazán változott az évek alatt, és a legutóbbi stúdióalbuma óta a hosszú ideig tartó csend ellenére a horda semmit sem vesztett erejéből. A zenekar zökkenőmentesen mozog oda-vissza a black és a thrash metal között, ami rendkívül sikeres módja, hogy összekapcsolják black metal hangulatot thrash pontosságával.
A lemezt középtempósan nyitó de dühöngő Traitor megadja az alaphangot, mert egyből a zenekar brutális oldalát mutatja be. A Live And Burn továbbra is pontosan ugyanazt a vonalat viszi tovább ugyanolyan erős, mint a nyitó szám, ez egy elég tipikus Destroyer 666, a mérges bőgő által diktált agresszív dallam tetején K.K. énekével és egy azonnal emlékezetes himnikus kórussal. Az alig 3 perces instrumentális Artiglio Del Diavolo egy lélegzetvételnyi szünet az agresszív pillanatok között, ahol egy kicsit dallamok veszik át a fő szerepet és klasszikus heavy metallal fűszerezve a mixet, akárcsak a szinte epikus Hounds At Ya Back, amely szintén klasszikus heavy metal a legjobb lüktető gitártémákkal az albumon. A Bathory-szerű gyors és dühös címadó simán csak tökéletes. A White Line Fever a klasszikus thrash, a NWOBHM ötvözete korai black metal hangzással. A Die You Fucking Pig abszolút nulla irgalommal és kompromisszum nélkül, maximális sebességgel és agresszióval, K.K. ördögi hangjával a tetején. Végül egy hibátlan középtempós himnusz zárja az albumot és attól, hogy ez nem az egyetlen nem kevesebb.
Az új album legkiemelkedőbb jellemzője, hogy oly módon manipulálják a zenét, hogy a fülnek tetszően elég dallamos mégis, semmilyen kompromisszumot nem kötnek, megtalálni a megfelelő egyensúlyt a kettő között. Az album különböző pontjain vannak "kikacsintások", és riffek, klasszikus zenekarok felé, amivel a D666 visszahozta a korai évek a szellemét és lelkesedését. A hangzás és inkább a zene kicsit "koszos" erősen emlékeztet a korai 80-as évek NWOBHM hangzására, de elég sikeresen összefonódik az agresszióval. Az egyetlen negatívum, hogy a dalok talán túl repetitíve,k de az album csak 40 perc és nem válik unalmassá vagy fárasztóvá mert a zene még intenzívebb és még agresszívebb mint korábban.
A Wildfire 100% D666 lemez, ugyanakkor egy másik oldalát is mutatja a zenekarnak: black metal hatások korlátozottak és ez a leginkább thrash albumuk. A Wildfire fülbemászó, mégis brutális album, minden tekintetben változatos, erős folytatása az utolsó albumnak, minden elemében jól eltalált, nagyon nehéz, nagyon sötét és könyörtelen, alkalmas arra, hogy bebetonozza Deströyer 666 kultikus státuszát.
(4,5/5)
