A New York-i no wave nagyasszonya, Lydia Lunch jóformán mindenkivel zenélt, alkotott és igen-igen közeli barátságot ápolt, aki csak élt és mozgott a szcénában. A fantasztikusan sokoldalú énekesnő, rock 'n roll-sztár, spoken word előadó, író és szakácskönyvszerző három évvel ezelőtt jelentette meg életmű-összegző lemezét, a Retrovirust. Ezzel (és a hozzá csatlakozó underground sztárzenekarral) járt már az A38-on, és most visszatér, hogy megisméltelje akkori, katartikus erejű koncertjét.
Lydia Lunch, Kim Gordon mellett a nyolcvanas-kilencvenes évek New York-i posztpunk-nowave hullámának legfontosabb, központi alakja volt, a központi kifejezést szó szerint értve, irodalmi, zenei, közéleti és mit szépítsük, szexuális értelemben is. Zseniálisan megírt, ugyanakkor rendkívül szókimondó önéletrajzaiból egészen gazdag és elképesztően szabados életút bontakozik ki: egy Lydia Lunch-koncert a lehető legpontosabb lenyomata a New York-i punkrock underground történetének.
Az eredetileg Lydia Anne Koch-ra keresztelt lány tizenhat évesen került New Yorkba, és azonnal bekerült a helyi művészkommunákba – a Lunch, azaz Ebéd név is itt és ekkor ragadt rá, mert gyakran kényszerült arra, hogy meglovasítsa lakótársainak ennivalóját. Évekkel később, befutott művészként ezt úgy viszonozta, hogy hatalmas vacsorákat rendezett művésztársainak – ezekből egy kötetre valót pár éve szakácskönyvként is kiadott.
Egészen fiatalon alapította meg Teenage Jesus and the Jerks nevű zenekarát, ami rövid működése ellenére a no wave színtér alapvető fontosságú, iránymutató együttese lett – bármilyen no wave válogatás elképzelhetetlen lenne legalább egy TJATJ-szám nélkül. Lunch később filmszerepeket vállalt, aztán a spoken word felé fordult. Elképesztő mennyiségű együttműködésének zöme is a spoken wordnek köszönhető: William S. Burroughsszal, Henry Rollinsszal, Hubert Selby Jr-ral, a Psychic TV tagjaival, és még sorolhatnánk.
Nehéz felsorolni a fantasztikus karrier legfontosabb állomásait: annyi biztos, hogy Lydia Lunch művész- és zenésztársai között ott van Thurston Moore, Kim Gordon, Nick Cave és a Birthday Party, Omar Rodriguez-Lopez, az Einstürzende Neubauten, Marc Almond, megannyi fantasztikus név.
Aztán a 2010-es években Lydia Lunch egyre inkább érett, nagyszabású, összegző lemezeket jelentetett meg: ilyen volt a Big Sexy Noise nevű zenekarával kiadott azonos című lemez, amin varázslatos kavargásban vonult fel mindaz a zenei hatás, ami Lunchot pályafutása során érte: art-rock, posztpunk, koszos funk, varieté, spoken word és rap, Brecht és Lou Reed. Az eddigi életművet pedig valóban megkoronázza a három éve megjelent Retrovirus, amit a Sonic Youth és a Swans tagjaival vett fel. Voltaképpen egy sajátos hangvételű best of-ról van szó, amit egyetlen koncerten adott elő a no wave kultikus templomában, a Knitting Factoryben. A kegyetlen, koszos hangzású, de elképesztően energikus album gyönyörű ívet húz a TJATJ-klasszikus, a mindössze 30 másodperces Red Alerttől Alice Cooper 12 perces excentrikus rockszimfóniájáig, a Black JuJuig. Lydia Lunch és a Retrovirus koncertje ‒ a három évvel ezelőtti A38-as fellépéshez hasonlóan ‒ minden bizonnyal katartikus élmény lesz, ami a lehető legautentikusabban idézi meg a New York-i posztpunk szellemét. További infók ITT.
