RockStation

A Hundred Times - Itt egy új divideD dalszöveges videó

2017. február 08. - sunthatneversets

divided_2017.jpg

Bár a divideD kényszerű csendben volt az énekesüket hónapokra ágynyugalomra kényszerítő baleset miatt, most egy új videóval jelentkeztek, ami az eddig még csak hangfelvétel formájában elérhető, A Hundred Times című dalukra készült a 2016-os év koncertjein készült képanyagokból.

Ez az utolsó, - ahogy ők mondják -  saját kezűleg összerakott videójuk, a tavasz folyamán pedig tervben van több videó leforgatása is, immár tapasztalt klipes stábbal a debütalbum dalaira. A lemez pedig készül, a sorozatos csúszások miatt konkrét megjelenés még nincs, de az biztos, hogy idén kint lesz az album. Több kis külföldi kiadó is érdeklődött a lemezről, a lehetőségekről folynak az egyeztetések. A felvételekkel párhuzamosan egész szépen alakul a vizuális körítése az albumnak, amihez már új pólómintatervek is vannak, ezek remélhetőleg hamarosan megvásárolhatók lesznek a zenekar koncertjein.

A zenekar következő koncertje február 24-én, pénteken a Dürer Kert 041 termében lesz. Ezen az estén az új lemezét bemutató Ann My Guard és a tagcserén áteső Salvus lép még fel, és a Stagediving után itt is elnyomják a bemutatkozó lemez teljes anyagát. Ráadásul a három zenekar egy speciális ajándékcsomagot is felajánlott a koncertre látogatóknak, így mindenképp érdemes követni az eseményt Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4112236614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum