A mesélő érzékletes és lágy hangja itt most elkezdhetné felfejteni egy legenda korai töredékeit, hogy segítsen felfogni mi is történik napjainkban. Elbeszélése pedig kezdődhetne könnyen, mikor a fókusz a távlatoktól végre megérkezik a vibráló ifjonti lelkek egy kis csoportjához. Ahol hangja végül a Sümegi szomszédhoz hasonló, mélyebb tónust venné fel. Kihangsúlyozva ezzel a mesekazettákat megálmodó lánglelkek egykori valósággá válását. Azok a mesekazetták ugyanis meglettek. Amiket aztán emberek tettek valahova, de sokszor sehova se tudtak tenni. Ahogy ez sem a Gyűrűk Ura első pár sora. Mert az kezdődne imigyen elbeszéléssel. Én meg csak Slogan koncerten voltam kedden a Robotban.

Ők az a zenekar, akik még mindig fifikás furfanggal közelítenek ahhoz a ponthoz, hogy egyszer majd olyan végtelen múltra tekinthessenek vissza, mint a The Rolling Stones. Hiszen a Slogan zenekar is több, mint harminc évvel a háta mögött nézett előre ezen az estén. Ahol a régi tagok vitalitása felvetette bennem az egyértelmű gyanút, hogy a tagcserékre a hosszú esztendők alatt azért volt mindig szükség, mert a régiek a friss vérből ismételten táplálkozni tudnak. Az viszont bizonyos, hogyha a sejtelmem mögött meg is húzódik egy igazi vérszívó sztori, azért Papp Laci bácsi és Rüjön Hönt, mint újkori betagozódottak, még nem tűnnek túlságosan kiszívottnak.

Szóval nagy múlt is van, de valamennyi jövő is még. Az aktualitás képlet ugyanis az, hogy a Slogan nem azt hivatott megmutatni a Robotban, hogy hogyan csavart meg arcokat és témákat azokon a bizonyos mesekazettákon még régen. Hanem, hogy van ez az új album. Aminek az a címe, hogy Előbújhat minden állat. A koncert gerincét - merthogy akik előbújtak sem láttam köztük gerinctelent - pedig ennek a lemeznek a dalai adták ki javarészt. Amiket műfaji korlátok közé továbbra is nehéz lenne szorítani. Az viszont biztos, hogy a zenekar egyedfejlődésében az alapok ma is komoly szerepet játszanak. Amit én magamban fifikás metálnak aposztrofáltam megint. Elindulva az elmés thrash vonalról, ami a Mé forog, mé lángol című dalban - ezzel kezdtek - még mindig ott van. Míg a Soha nem változik, amúgy zárótétel gyanánt, egy szomorú mégis romantikus búcsú volt a nagy valamitől, ami lehetne bármi más. Ehhez pedig alig néhány hang is elég volt az ének mögé. Amit természetesen Endriske és Rüjön együtt prezentált. Ahogy a koncert ideje alatt nagyjából végig.

Az utolsó tételt azonban mindig megelőzi egy utolsó előtti. Ami Slogan koncerten sem maradhat ki soha. Art of Ego. Avagy a múltidéző komplexum újkori felemelkedése, amiért vidékről is felvakarod a bundádat, hogy az legyen tíz percig libabőr. Ömlengeni pedig most tényleg nem akarok. De ha egyszer összerakna valaki egy tízes listát arról, hogy melyik volt a tíz legjobb magyar metál nóta eddig és ez nem lenne benne, nos azt a top tízet úgy hívnám, hogy az egy lista valakitől, aki nem tudott semmit. Ez a szám ugyanis tud mindent. Én pedig bevallom, hogy bár Rüjön Toy Dolls napszemcsije, Endriske rádióhangja és majomszerű lábhasználata a billentyűkön, illetve a Béke, Szeretet, Anarchia szövege is nagyon tetszett, mégis ezt és az Accident című másik régi számot tudtam a legkomolyabban venni. Én ez a generáció vagyok. Az új tagokkal kiegészült Slogan és benne Valachi Attila máig tartó zenei felkészültségét is ez tudta szerintem a leginkább megmutatni. Míg ezt a húzóerőt az új számok már lazábbra huzalozták.

A Vöcsök című dalnál pedig valóban előbújt minden állat. Ahogy pedig említettem volt, mind-mind fejlett és gerinces. Gorilla, tigris, kicsi nyúl és csúnya farkas a kiosztott maszkokon, amiket arcára tapaszthatott mindenki és forgattunk együtt egy klipet, ahol nem csak alteregónk volt nagyon állat. De vajon hol maradtak a Vászontekercsek és a Gyurmahabarcsok? Pedig Rob tök gitározott nekik megint...

                      (A fényképek a zenekar korábbi Showbarlangban adott koncertjén készültek.)